A hagyományokra támaszkodva lehet egészséges jövőt építeni
Miért kell az ódon történelmi emlékeket újra és újra leporolni? Kinek hiányzik a kudarcos múlt emlegetése? Van még üzlet a gyerekeknek szóló történelmi kiadványokban? Gyanítom, hogy aki nyomtatott termékekkel foglalkozik, már önmagában a papíralapú értékközvetítéssel is azt a nemes elvet képviseli, hogy a hagyományokra támaszkodva lehet egészséges jövőt építeni.
A Pagony Abszolút töri című időutazós sorozata mellé a Manó Könyveknél is megjelent idén egy 1848 márciusába röpítő kalandjátékos kötet. Fodor Veronika Talpra, magyar! című epikus játéka sok tekintetben rokona a Corvin János Gimnázium udvaráról időutazással induló történeteknek. Ám ő nem alkalmaz semmilyen tudományos-fantasztikus fogást, a gyerekszereplők nem a mából röpülnek a múltbeli nevezetes napok forgatagába. A megszólított olvasó ehelyett szerves része az XIX. század közepi pesti életnek.
Nem a XXI. századi technológiából csöppen bele idegenként a történelmi kalandokba, hanem együtt jár-kel egy kilencéves kislánnyal, aki a szerzői utasítás szerint árnyékként követi a könyvet lapozó kiskamaszt.
Kettejüknek együtt kell – gyakran szintén észrevétlenül – megoldaniuk a feladatokat, miközben közeli ismerősük, a szomszédban lakó Vasvári Pál révén a történetekből megismert alakokkal is találkoznak.
A múlt életre keltésében kiemelt szerepet kap, hogy az utcanévtáblákon olvasható nevek személyiségéből is meglátunk valamit egy-két mondat erejéig
Petőfi és Vajda János például – joggal – rossz szemmel nézi, hogy a gyerekek ott lábatlankodnak a Pilvaxban. A történetszövés önironikus csavarjaként a mesélő mégis egyszerűen átsiklik az ehhez hasonló anakronizmusokon. Ezek nélkül ugyanis nem lehetne bevonni a gyerekeket a forradalmi forgatagba.
Az alcímben meghatározott műfaj – szabadulókönyv – a forradalom és a szabadságharc fogalmainak fényében új értelmet is nyer. Nem valódi szabadulójátékban veszünk részt, nem egy bezárt szobából kell kiutat találni a feladatok megoldása során, hanem egy nemzet függetlensége a tét.
Ha jól sikerül a március 13-tól 15-ig tartó három nap alatt minden kaland, akkor „a forradalom teret nyert”. Még rontani is lehet, hiszen a könyvben az összes fejezet újrakezdhető. Bár amikor a 2. fejezetben lelepleződnek a gyerekek, és azt olvassuk, hogy „a forradalom meghiúsul, véget ér a történet” (14), kicsit elcsodálkozunk.
Még szerencse, hogy minden ehhez hasonló zsákutca után szerepel kézírást imitáló betűtípussal az üzenet, hogy „lapozz az előző részhez!” Megnyugtató, hogy nincs veszve semmi: túl nagy lenne a felelősség egy kilencéves vállán, ha miatta bukna el a még el sem kezdődött forradalom.
A befogadói életkorból és a műfajból következően nincs szó pillangóeffektusról sem. Bármit tehetnek/tehetünk, igazából mintha egy alternatív, mesebeli Pesten járnánk 1848 márciusában, ahol az ismert személyiségek mellett hamar felismerhető minták alapján ki lehet szúrni a titkos ügynököket.
Ezek az ügynökök a Mátrix-filmek Smith ügynökére emlékeztető módon annyira hasonlítanak, mintha egymás klónjai lennének, ráadásul mindenütt ott lapulnak.
Kiemelkedik közülük három egyénített figura, akik közül egy a szigorú főnök (Egrecír), egy haspók, egy pedig láthatatlan. Kámfor ügynök, aki foglalkozásának ellentmondva érzékeny arra, hogy levegőnek nézi a főnöke. Bár akad valódi buktató is, a veszélyérzet helyett inkább a komikum forrását biztosítják az esendő és kicselezhető bécsi spionok, akik – ha valóban ilyen létszámban jelen lettek volna ekkoriban Pesten – valószínűleg meg is akadályozhatták volna a politikai megmozdulásokat.
Ha ügyesen lapozunk és döntünk, a valósághoz hűen sikerre visszük a forradalmat
Bölcs döntés volt éppen ezt a jeles napot választani a szabadulókönyv témájául, hiszen a fiatalok által fellelkesített csoportok tettlegesség és ellenállás nélkül elérték, hogy az országgyűlés komolyan foglalkozzon a követeléseikkel, az uralkodó pedig szentesítse a törvényeket. A március 15-én történteket minden iskolásnak ismernie illik – ha nem hallotta még valaki eleget az ünnepi műsorokban, akkor Fodor Veronika könyve segíthet élményszerűen megtanulni a neveket, helyszíneket és szófordulatokat.
Az interaktivitás jól ismert fogásai mellett a kötet a társasjátékok és készségfejlesztő feladatgyűjtemények ötleteit is alkalmazza. Titkosírásos kódfejtés, a Nemzeti dal nyomdai kliséjének tükörírásos kiegészítése, a pesti utcák labirintusszerű akadálypályája bevált feladványtípusok ötletes alkalmazásaként vezet be a történelembe, ahogy a kalapos ügynökök felismerése a vásári tumultus rajzán vagy az oda nem illő tárgyak kiszúrása is. Eközben ismeri meg a játékos-olvasó a korabeli pesti helyszíneket, a forradalom főszereplőit vagy például a jellegzetes ételeket. (Fodor Veronika sejti, hogy a hasuknál jól meg lehet fogni a gyerekeket.)
A tizenévesekre nem egyszerű olvasóként, hanem a cselekménybe bevont szereplőként gondoló szerző a legtöbb hasonló könyvtől eltérően itt több egyedi eljárással dolgozik. Az első oldalon a párizsi forradalom hírével megjelenő újságkivágással vezeti be az 1848-as tavasz történelmi valóságába a játékost, majd tisztázza a legfontosabb játékszabályokat. A félkövérrel szedett nevek és fogalmak magyarázatát pedig a kötet végén, Kámfor ügynök titkos aktáiban találjuk meg.
Lanczinger Mátyás híven követi a lényegre törő szöveg sallangmentes stílusát. Egyszerűen, lendületes vonalakkal megrajzolt feladványai, képrejtvényei, tárgyai, épületei és figurái rokonszenvesek, még a kötekedős Petőfi is mosolyog a borítón, ahová az illusztrátor az olvasó-játékos fiktív figuráját is felrajzolta. Itt ugyan fiúként szerepel, de a könyvben bárki elfoglalhatja a helyét.
Egy kislányt és a vele különféle egyszerű feladatokat végrehajtó gyereket – az olvasót – első hallásra veszélyes forradalmi helyzetbe keverni
Mivel azonban ismerjük a március 15-ei események békés lefolyását, a kislány jelenléte megnyugtató tény is, bízhatunk abban, hogy a könyv nem fogja megváltoztatni a történelmi tényeket. Akkor viszont mitől lesz izgalmas a kalandjáték? Ha az iskolai ünnepségeken, történelemórán hallott események ugyanúgy zajlanak, hol marad a választás lehetősége?
Ha filozofikus tanulságot kellene társítani a meg nem változtatható történelmi eseménysorhoz, akkor azt írnám, hogy végigjátszva a három nap fordulatait, egy kiskamasz éppen azt tanulhatja meg, hogy az egész nagy tabló apró részletei is fontosak, bár a történelem menetét a kisember akkor sem befolyásolhatja, ha éppen főszereplőnek érzi magát.
Miért is kellene, hogy elfeledjük azt a néhány ünneppé emelt napot, amely arra emlékeztet bennünket, amikor nagyjából egységben tudtak cselekedni az elődeink?
Ha meg ráadásul egy-egy ötletesebb iskolai összeállítás forradalmian új megközelítést, szokatlan verset vagy zenét, mélyebben átélt szenvedélyt tud felmutatni, az intenzív élmény csak közelebb hozza a fiatalokhoz azt a közös kincset, melynek birtokában közelebb érezhetik magukat a szomszédban és a határon túl élő magyarokhoz is.
Ezekhez a jövőbeli interaktív foglalkozásokhoz jó alap lehet a Talpra, magyar!
Kovács Gergely
Fodor Veronika: Talpra, magyar!
Illusztrátor: Lanczinger Mátyás
Manó Könyvek, 2022
160 oldal
Olvassátok el a szerzővel készült interjúnkat is ITT