Nehezen kategorizálható kötet
Bár a kötetben szereplő szövegek elbeszélésmódjukat, felépítésüket és szereplőiket tekintve is sok hasonlóságot mutatnak, nem sok általánosító megállapítást mernék megkockáztatni Bendl Vera Matyi tigrissel álmodik című gyerekkönyvének történeteiről, ahogyan akkor sem volna könnyű dolgom, ha valamilyen normatív műfaji kategóriába kellene besorolnom őket.
Jóllehet a nyitó- és zárónovella révén létrejövő keretes szerkezet megengedi, hogyha nem is feltétlenül regényként, de legalábbis novellafüzérként olvassuk ezt a könyvet, ezért talán érdemes mégis azokkal a jellegzetességekkel kezdeni, melyek a tizenkét rövidke történetet összetartják.
A kötetcímben megnevezett hős mellett a fő kohéziós erő a Matyi érzéseit és gondolatait közvetítő felnőtt elbeszélő hangja
Szimonidesz Hajnalka kedves, a befogadást segítő, illetve azokra érzékenyen reagáló illusztrációi mellett a könyv talán legnagyobb erénye, hogy ezt a meglehetősen kényes szerepet (egy gyerekről felnőttként mesélni gyerekeknek) úgy képes magáévá tennie, hogy a didaktikusságot, ami eddigi tapasztalataim alapján ennek az elbeszélői pozíciónak szükségszerű velejárója, teljes mértékben sikerül a felnőtt olvasó (szülő) felé átcsatornáznia. Ez pedig már csak azért különösen is fontos, mert Bendl Vera elbeszélője valóban látványosan apellál a gyerekbefogadónak a történetek középpontjában lévő töprengő, de alapvetően átlagosnak mondható kisfiúval való azonosulására.
A gyerekolvasó számára átélhető óvodásszerep mellett majd’ minden fejezetben felfedezhetünk néhány, a felnőtt olvasónak szóló kikacsintást.
Amikor Matyi lekési az esőt, mert inkább tévét néz, a legtöbb szülő bizonyára szembesítené a gyerekét a lustaságával, Bendl Vera elbeszélője azonban van annyira szeretetteljes, hogy a gyerek pártjára áll, hiszen – ha belegondolunk – a dinókat valóban „nem lehet egyik pillanatról a másikra, minden megfontolás nélkül otthagyni”.
A történetek átélhetőségét segítik a hétköznapi, a gyerekek számára ismerős helyzetek is: Matyi bújócskázik; Matyi megment egy poloskát; Matyi lekési az esőt; Matyi fára mászik stb.
Mindez persze korántsem azt jelenti, hogy Matyi ne szembesülne nagyon is komolyan vehető próbatételekkel, csupán azt, hogy az elbeszélő többnyire tartózkodik attól, hogy gyerekolvasót mindenféle metaforikus értelemlehetőségek dekódolásával fárassza. Az egyetlen kivétel erre a kötet címadó és nyitónovellája, a Matyi tigrissel álmodik, amennyiben a benne feltűnő tigris a főszereplő irreális félelmeinek szimbóluma: „Közepesen nagy, mondjuk akkora, mint ő maga.”
A történet úgy indul, hogy Matyit visszatérő rémálmok gyötrik, melyekben egy üvöltő tigris elől menekül
A krízist csak fokozza, hogy ezekről az álmokról még beszélni sem mer. Egy este azonban, lefekvéskor Matyi bátorsága próbára tétetik. Bár a tigris mérete, kiszolgáltatottsága és eleve barátságos közeledése a kisfiú felé ugyan levon egy keveset a szembenézés hősiességéből, az, hogy a találkozás által Matyinak végül is sikerül leszámolnia legnagyobb félelmével, még így is nagy dolog. Különösen, mert a tigrissel való összebarátkozás révén a személyisége is láthatóan fejlődik: ettől kezdve nemcsak ettől a konkrét tigristől nem félt, hanem egyáltalán „nem álmodott többé rosszat”.
Annak, hogy a nyitótörténet fajsúlyosságát a kötetben szereplő további tizenegy szövegnek még csak megközelítenie sem sikerül, alapvetően nem a témaválasztás az oka. A történetekben felvetődő hétköznapi konfliktusok többnyire ugyan valóban kisebb téttel bírnak, mint a nyitószövegé, ez akár még pozitívumként is lehetne említhető, amennyiben Matyi problémáinak látszólagos banalitása tulajdonképpen az elbeszélőnek a gyermeki világlátással szemben tanúsított érzékenységéről árulkodik. A klasszikus témák mellett, mint például a féltékenység (Matyi és Pepi) vagy a bizalom (Matyi bújócskázik), olyasmi is fókuszba kerül, mint hogy „mennyi is egy pillanat” (Matyi és a pillanat), vagy hogy miért nem teljesíti Isten azonnal az összes kívánságunkat (Matyi meg a Jóisten).
A különbség inkább abban áll, amiképpen ezeket a jó érzékkel kiválasztott, releváns témákat feldolgozzák a szövegek
A történetek többsége Matyi és a tigris interakciója révén bontakoznak ki, és bár előfordul, hogy az állat egy-egy történetben funkció nélkül marad (Matyi megment egy poloskát; Matyi lekési az esőt), ez nem zavaró. A szerzőnek fontos volt, hogy minden szövegben feltűnjön a tigris, ha csak egy mondat erejéig is. Hát legyen. Emellett ugyanakkor az is szembetűnő, hogy a tigris megjelenése azt a fajta többértelműséget, ami a Matyi tigrissel álmodik című szöveget allegorikussá tette, többé nem hordozza. Az antropomorfizált állat a legjobb (képzeletbeli) baráttá szelídül, amitől nem egészen független az sem, hogy a megjelenő konfliktusoknak vagy nincs, vagy pedig bántóan banális a megoldásuk.
Az előbbire példa a Matyi fára mászik című történet, melyben Matyi képtelen megemészteni, hogy a tigris nem képes kimondani: őt szereti a világon a legjobban. Hiába menti meg a fáról leeső kisfiú életét, hiába segít neki „egész éves legnagyobb vágyát” teljesítve felmászni a fa csúcsára, és hiába biztosítja a fiút, hogy ő a legjobb barátja, Matyinak ez nem elég.
A történet végére sem jut el annak a belátásáig, hogy többféle szeretet létezik; csupán annyit sikerül felismernie, „hogy a csíkos lények bizonyosfajta kérdéseket egyszerűen nem szeretnek megbeszélni. Vagyis: jobban szeretik a kérdéseknél a szalámit.”
Bár a történetek többsége ennél azért egy fokkal magvasabb konklúzióra jut, a legtöbbjükre igaz, hogy a konfliktusok megoldásának Matyi inkább csak passzív elszenvedője, mintsem aktív részese
Mintha a szerző a főszereplője iránti határtalan empátia miatt arra törekedett volna, hogy a fiú sérülésmentesen ússza meg bajokat. Ez lehet az oka annak is, hogy Matyi a megoldásokat többnyire nem magában keresi, és szinte mindig kívülről kapja meg: amikor lekési az esőt, az apja újabb esőt idéz elő neki (Matyi lekési az esőt); amikor rosszkedvű, a tigris felvidítja (Matyi és a szomorúság); mikor eltéved az erdőben, a kutya vezeti ki onnan (Matyi és az éjszakai GPS).
Éppen ezek miatt azonban kevés a virtus benne ahhoz, hogy egy gyerek példát akarjon venni róla.
Ez azonban talán nem is akkora baj, én legalábbis egyáltalán nem bántam , hogy mire a Matyi nagypapát akar című történetig jutottam, a gyerekeim (három- és hatévesek) esti meseként egyhangúlag leszavazták a könyvet. Az egyébként is abszurd történetindító helyzetet (a nagymama ahelyett, hogy leülne a gyerekkel beszélgetni a halott nagyapjáról, inkább szerez neki egy újat a „Fészbúkon”) egészen morbiddá teszi ugyanis, hogy bár Matyi eleinte nem tudja eldönteni, megbízhat-e az idegen férfiban, miután nagymamája elküldi őket fagyizni, végül „két gombóc csoki meg egy nagy adag tejszínhab után úgy vélte, talán igen”.
Ez a történet jó példa arra is, ami a könyv meséit a gyermeki befogadó oldaláról problematikussá teszi
Én legalábbis azt, hogy a gyerekeim három történet után megvonták az esélyt a könyvtől, azzal magyarázom, hogy sokkal inkább az együttérzésből valóban fontos leckéket kapó szülő tűnik a szövegek fő címzettjének, nem pedig a főszereplővel azonosuló, kizárólag pozitív affirmációs gesztusokban részesülő gyerek. Kétségtelen ugyanis, hogy a Matyi nagypapát akar a felnőtt olvasó számára egy szórakoztató novella arról, hogy a nagymama miként tesz szert új párkapcsolatra annak apropóján, hogy unokája nagypapát szeretne, ez az olvasat azonban – mivel Matyi eszköz-funkcióba kerül – egy óvodáskorú befogadó számára aligha dekódolható, de még ha az is lenne, mivel a gyerekre nézvést semmiféle rejtett tanulsággal nem szolgál a történet (kér és kap), se nem hasznos, és mivel valódi kríziskezelés hiányában a történet tetőpontja mégiscsak az, hogy Matyi egy öregemberrel fagyizik (lásd még: felmászik egy fára, bújócskázik, fogócskázik és hisztizik), nem is túl érdekes.
Ugyanakkor a méltányosság kedvéért azért hozzá kell tennem, hogy a Matyi tigrissel álmodik minden hibájával együtt is az elbeszélő már emlegetett empatikussága, valamint a szövegek – a típusra sajnos egyáltalán nem jellemző – igényes nyelvi megformáltsága miatt a manapság népszerű, a kisgyerekek vélelmezett (korlátozott) absztrakciós képességeihez igazodó realisztikus gyerekkönyvek között (vö. a számomra érthetetlenül népszerű Bartos Erika-könyvekkel) abszolút csúcskategóriás szövegnek minősül még akkor is, ha célközönségét – a gyerekeket – végülis elvéti.
Buday Bálint
Bendl Vera: Matyi tigrissel álmodik
Illusztrálta: Szimonidesz Hajnalka
Pagony, 2021.
88 oldal
3990 Ft