Vissza
  • 2020.12.21
  • Pataki Mónika Lilla

Kőben a gyémánt

Gimesi Dóra a XXI. század gyermekeinek dolgozta át Maeterlinck kék madarát, a friss kiadású könyvről Pataki Mónika Lilla írt kritikát.

Az emberiség bő egy évszázada kergeti a boldogság kék madarát, úgy, hogy mára talán már kevesen tudják, maga a kifejezés egy Nobel-díjas belga író, Maurice Maeterlinck nevéhez fűződik.

A siker titka

Maeterlinck öt felvonásból álló műve 1908-ban jelent meg (francia nyelven), az ebből készült darab ősbemutatóját a következő esztendőben tartották, s rá két évre kétféle magyar fordításban is olvasható volt (Adorján Géza és Benedek Marcell, 1911). Később újabb fordítás (Vas István, 1961), filmmese, illetve filmregény (1940-ben Altay Margit, 1941-ben pedig Kálmán Imre dolgozta át) és prózai szöveg (Tarbay Ede 1987-es kiadású kötete) látott napvilágot belőle. Ezek a különféle formában (felnőttnek vagy épp kimondottan gyereknek szóló verziók), médiumokban (könyv, film, színház) és időkben (szinte menetrendszerűen elő-előkerült a XX. század folyamán) visszatérő újabb alkotások jelzik, hogy

Maeterlinck szimbolista drámája olyan üzenetet hordoz, mely a későbbi nemzedékek más-más korosztályú befogadói számára is fontosak lehetnek.

Maeterlinck munkásságára jellemzően, A kék madárban is fontos szerepet játszik élet és halál misztikuma, a múlt és a jövő sorsszerűsége, valamint a létezés megfoghatatlansága, a dolgok igazi értékének kutatása, ahol a szegény–gazdag-ellentét is feloldódik, s végül más, valami felsőbbrendűnek ható megítélés alá kerül. Idén két olyan alkotó gondolta újra ezt a mesét, akik már magukénak tudhatják az Év Gyerekkönyve-díjat: Gimesi Dóra 2017-ben A Macskaherceg kilencedik életével, Rofusz Kinga pedig 2019-ben az Otthon című művel szerezte meg ezt az elismerést.

Gimesi Dóra Kék Madár-01

Két olyan alkotó, akik szavakkal és azok nélkül is képesek ábrázolni a megfoghatatlant, papírra vetni a lélek mélyén kavargó sejtelmeket, felébreszteni a szép-szomorú érzéseket.

Dráma prózában

Gimesi Dóra – aki bár olyan könyvek szerzője, mint a Csomótündér vagy A Macskaherceg kilencedik élete, számos novellával is büszkélkedhet, melyek különböző antológiákban jelentek meg, mint például a Krétakirálylány vagy A halhatatlanság dala – elsősorban a Budapesti Bábszínház dramaturgjaként tevékenykedik. Ebbéli fő feladata a prózai művek dramatizálása, színpadra „ollózása”, külön izgalmas tehát, hogy A kék madár esetében épp az ellenkezőjét kell tennie: az átdolgozás során egy eredetileg drámaként napvilágot látó művet kell „összevarrnia” és „foltoznia”, hogy aztán az kortárs meseregényként élhessen tovább.

Felnőtt irodalom vagy gyerekkönyv?

Bár Maeterlinck művéről – elsősorban a gyerekszereplők és az egész cselekményt átszövő varázslat miatt – könnyen feltételezhető, hogy gyerekeknek szánt meséről van szó, az ugyanilyen könnyedén felfejthető szimbólumok hamar kétségbe vonják ezt a megközelítést.

Sorai közül sok olyan elvont gondolat, egzisztenciális és erkölcsi kérdés, világjobbító szándék kacsint vissza, mely sokkal inkább a felnőtt olvasóval kacérkodik. Ráadásul amilyen egyszerűek a szimbólumai, olyan bonyolult és összetett problémákat rejtenek.

 

Gimesi Dóra viszont ezúttal egyértelműen nem a felnőtteket célozza: úgy rajzolja körül ezeket a felvetéseket – miközben azok magvát meg sem piszkálja –, hogy a gyerekolvasók is azonosulni tudjanak ne csupán a mese cselekményével, de annak minduntalan felsejlő értékrendjével, tanításaival is.

A modern klasszikus

Az eredeti mű felépítését követve halad a cselekmény, ám Gimesi Dóra bizonyos részleteket következetesen mellőz: ilyen például a főhősök testvéreinek elhalálozása, a testi fenyítés, de a kutyával való bánásmód is. Nem szabad azonban azt hinni, hogy mindez a manapság egyre terjedő, a gyermek lelkét minden rossztól óvni kívánó nézet miatt alakult így. A történet a mai kor gyermekét szeretné megszólítani, s így azokat a momentumokat, melyek a huszadik század elején születettek számára még relevánsak voltak, ám mára szerencsére többnyire „kiradírozódtak”, ő is törli a szövegből. Száz évvel ezelőtt még gyakori volt a gyermekhalandóság, nem ritkán egy család közel tíz szülötte közül mindössze kettő cseperedett fel, s bár ez felnőttként helyén kezelhető információ, a mai fiatalság számára a szöveg lényegéhez képest túl sok magyarázatot követelne. A gyerekbántalmazás napjainkban büntetendő cselekedet, de nem is olyan régen még bevett fegyelmezési eszköz volt, így nem meglepő, hogy az eredeti szövegben találunk erre való utalást – Gimesi Dóra meséjében viszont nincs helye, hiszen a tulajdonképpeni mondanivalótól messze visz, miközben ahhoz hozzá nem ad, és hiánya el sem vesz belőle. A kutyához való viszonyulás is teljesen más képet mutat a századfordulón és most. Bár Tiltil Gimesi Dóránál is hű társa ellen fordul, Maeterlincknél Tylo jóval kegyetlenebb fizikai bántalmazásban részesül (a mindkét műben megjelenő lelki mellett). A szegénység és gazdagság közötti ellentét is jóval halványabban jelenik meg a mostani szövegben, éppen csak annyira, amennyire a történet szempontjából fontos ez a részlet. A korábbi feldolgozások hangsúlyos ábrázolása jobban kiélezi ezt a feszültséget, ami a drámánál egyáltalán nem meglepő, hiszen épp a sokszor végletes ellentétek ütköztetése jellemzi e műfajt, ám a regény a finomabb utalásokkal is jól boldogul, rá a kevesebb több elve érvényes.

A drámában sok helyen jelenik meg helyzetkomikum, például Vas Istvánnál kimondottan humoros a nyitójelenet, ahol Tiltil és Mitil Berylune tündérrel találkozik. Gimesi Dóra átirata ebből jóval kevesebbet tartalmaz, mintha nem akarná ezáltal elbagatellizálni a történet komolyságát. Szövege elsősorban a fő mondanivalóra koncentrál, az egyéb kitérők sem térítik el ettől, így a mese céltudatos, könnyen érthető marad. Persze túlzás lenne azt állítani, hogy a humort nélkülözi, nála ez főleg a jellemábrázolásban keresendő: például a saját árnyékától megijedő „félelmetes” Éjszaka személyében vagy az aggódó nagymama emlékképében.

Gimesi Dóra Kék Madár-02
 

Költői hangulatok

A Gimesi-szövegekből jól ismert édes-bús hangulatfestések ezúttal ugyan nem simogatják a lelkünket, ám a leíró részekbe csempészett költői szépségű képek bőven kárpótolnak ezért:

„Az Éjszaka épp fekete bársony karosszékben üldögélt, és egy régi, ébenfa gramofonról Mozart Kis éji zenéjét hallgatta. Körülötte ezer színben gomolygott a sötétség: a márványpadló fényes fekete volt, mint a tó tükre, a függönyök és szőnyegek puha kékesfeketék, a drágakővel kirakott asztalon ónix, obszidián, macskaszem és hematit csillogott.”

Ezek a festményszerű megjelenítések melankolikus és nosztalgikus hangulatot kölcsönöznek az egyébként reménnyel teli történetnek, s teszik ezt úgy, hogy közben nem bújnak az erőltetett pátosz köntösébe: az ábrázolt helyzetek könnyed bája, a szereplők esetlensége tökéletes egyensúlyt teremt az elvont és a kézzelfogható között.

Az Emlékezés országában fánkot sütő és perlekedő nagyszülők a maguk hétköznapi cselekedeteivel testesítik meg a nagyszülői szeretetet, a Jövő birodalmában a meg nem született lelkek mutatják be egyszerű képekkel a sorsszerűséget, de az Éjszaka is a minden rossz, félig-meddig már legyőzött, kissé nevetséges úrnőjeként tetszeleg, a fák pedig a természet szószólói, akik düh és félelem elegyével tekintenek az emberre. A halál árnyéka, szellemek és betegségek, árulás és bosszú vonul fel ebben a mesében, ahol végül a dolgok igazi lényegének megértése, a szeretet és az elfogadás győzedelmeskedik.

Vörös és kék

Gimesi Dóra a rá jellemző érzékenységgel festi meg a Tűz és a Víz szerelmét, s a kötet illusztrációinak színvilága is ezt a kettősséget oldja fel, javarészt a kék és a vörös árnyalatait szerepeltetve egymás mellett.

A lapokon tökéletes összhangban jelenik meg e két erőteljes, ellentétes szín: a nyugalmat és harmóniát árasztó kék egymástól elválaszthatatlanná téve öleli körül a vad, dühös pirosat, mintha ezzel is az egyensúlyt hirdetné.

Apró rózsaszín, és elvétve felbukkanó (ám cseppet sem feltűnő) bézs egészíti még ki a képeket, összemosva ezáltal a végleteket szimbolizáló határokat, érzékeltetve a világ és az emberi lélek összetettségét. Az elmosódott háttér erősíti az álomszerűséget. Rofusz Kinga rajzainak egyszerűsége egyszerre megnyugtató, mégis sejtelmes közeget teremt: alakjaiban keveredik a finom humor és a komoly tartalom. A képek nem csupán kísérik a szöveget, hanem tovább szélesítik a gondolat útját, olyan apró részletek megjelenítésével, melyek a sorok között bújnak meg. Alakjai kedvesek, még a félelmetes Éjszaka arca is inkább bájos, mint szigorú, s a gyermekeiként megjelenő rossz, mint a babonák, a szellemek, akikben egyre kevésbé hisznek, és a betegségek, amelyeket az orvostudomány javarészt legyőzött, mosolyogtató képeken sorakoznak fel.

A háborút viszont meglehetősen impulzívan tárja elénk Rofusz Kinga: az emberben rejlő pusztító gonoszság erejét, mindazt a szükségtelen rosszat, melyet az emberek maguk és egymás ellen követnek el, figyelemfelkeltő fekete háttérben burjánzó élénkvörös robbanásokként ábrázolja, melyben az Emlékezés országából már ismert üres, halott alakok, elveszett kék madarak lebegnek.

Tiltillel és társaival a múltban, a jövőben, a titokzatosban, a természetben, a jóllétben, az apró örömökben, halálon és életen át keressük a boldogság kék madarát, s bár mindenhol megtalálni véljük, csak a mese legvégén fedezzük fel az igazit, melyet nem birtokolhatunk, mégis a miénk: „Mindig elrepül. De újra megtaláljuk.”

Gimesi Dóra Kék Madár-03
 

Kő vagy gyémánt?

Noha a történet karácsony idején játszódik, melyet egy tündér „áttetsző szitakötőszárnyán” keresztül láthatunk, s a fény „aranyszőttese” világít meg, mondanivalója ennél sokkal általánosabb érvényű. Bár közhelyesen hangzik, a mű által közvetített értékek (újra)felfedezése ma aktuálisabb, mint valaha, talán nagyobb szükség van rá, mint az eredeti szöveg megjelenésének idején.

A XXI. század gyermeke a természettől távol született, az emberiség pedig azt súgja neki, egyedül ő a fontos, és aki minél többet birtokol, annál boldogabbá válik. Közben a világ haldoklik körülötte, s talán ő maga is, legbelül, hiszen hiába érzi a kék madár szárnyának suhintását, őt magát valójában meg sem ismerheti.

Gimesi Dóra varázslatos meséje ahhoz nyújt segítséget a XXI. század gyermekének, hogy átélhesse a Hajnali Harmatos Fűben Futkosás, a Bekuckózva Olvasás vagy az Állon Lecsurgó Baracklé Boldogságát – gyémántjával újra fényt gyújt az emberi szemnek, hogy megláthassa a dolgok igazi természetét.

Pataki Mónika Lilla

 Gimesi Dóra: A kék madár (Maurice Maeterlinck meséje nyomán)

Illusztrátor: Rofusz Kinga

Cerkabella Könyvek, 2020.

112 oldal

3490 Ft

további Kritikák

„A sorrend nem számít”

Pataki Mónika Lilla kritikája Tamar Meir: Francesco Tirelli fagylaltozója című könyvéről.

Tovább
A végén még kiderül, hogy az elsüllyedt sziget legendája is igaz!

Berg Judit Rumini és az elsüllyedt világ című könyvéről Kovács Gegely írt kritikát.

Tovább
Régimódi kalandregény mai gyerekeknek

Sylvia Bishop Az éjszakai vonat titka című, izgalmas, gyerekeknek szóló krimijéről Mizsur Dániel írt kritikát.

Tovább