Noha a címéből ítélve Marc-Uwe Kling idén megjelent vékonyka kötete szólhatna akár a betegségről is, a borítón szereplő illusztráció máris jelzi: a nátha helyett a csúnyaság lesz a téma
A könyvborítón látható, magát tükrében rúzsozó hercegnő feje tiszta takony, formátlan, ormótlan, zöld; egyszóval gusztustalan. Karl Rosenkranz 1853-ban megjelent szövege a rút esztétikáját a szép és a komikus közti átmenetként tárgyalja. Kling kötete mindhárom kategóriát működteti, hiszen a szépséges hercegnő egy átok következtében rúttá válik, ám ostobaságának köszönhetően rendkívül komikussá is lesz.
Takonypóc hercegnő Hófehérke mostohájához hasonlóan az átok beteljesedése után a varázstükrében nézegeti magát, de már nem a legszebb, hanem a legrondább lányként; a tükör ezt a rondaságot vissza is igazolja. Kling meséjében minden mesei elem ki van fordítva, visszájára terelve, miközben a karikatúraszerű felnagyítással rendre nevetségessé is teszi ezeket az elemeket.
A rímbe szedett szöveg – amelynek élvezhetősége a fordító munkáját dicséri – szintén humoros, parodisztikus, különösen az elnevezések tekintetében. Takonypóc apja, a király neve Lábszag, de felvonul Sir Kretén, Varangyossy báró, Pörsenés őrgróf, Vitéz Szarrágó, Benyali herceg, és sokan mások is. A végén mégsem egy otromba, goromba, rút alak lesz a hercegnő férje, hanem egy hibbant báró.
A mese parodizálja a szépséges külsőre vágyó lányok identitásformációjának folyamatát
De a butaságukat is: megfordítja a szépség, a kellem, a báj kategóriáit, és az ocsmányság, a felszínesség, az ostobaság felől vonja kérdőre a kiskamaszok vágyait. A könyv nyolcéves kor fölött ajánlott, épp azoknak a lányoknak (és fiúknak), akiket már kezd foglalkoztatni az, hogyan néznek ki, kinek is tetszenek – noha az az önreflexió, melynek köszönhetően észrevehetnék a külsőségek felszínes voltát, még kevéssé jellemző rájuk. Ez a tipikusan kamaszokat érintő problematika karikatúraszerűen mutat rá a szerepkonfúzió, az identitás kialakulásának visszásságaira.
Takonyházy Marcsa, a rózsaszín cukorfalat, de ostoba, hencegő hercegnő eleve undok, felszínes, beképzelt nőszemély, aki felfuvalkodottságában, és mert magát csodálatosnak gondolja, kicsúfol egy arra tévedő kolduslányt. Marcsa az esőben nem szánja meg az arra járót, ehelyett mutogat rá, és kineveti csúfsága miatt. Igen ám, de a kolduslány valójában egy kisboszorka, aki nomen est omen elátkozza a hercegnőt: „mivel gonosz voltál velem, ezentúl ne csak a neved, az arcod is takony legyen!”
A síró-rívó, bujdokló hercegnőt apja vigasztalja, és megoldást is kínál: „III. Takonyházy Lábszag király így szólt leányához: – Édes lányom, ne feledd, arcod azért ilyen trágya, mert utolért téged a kisboszorkány átka, hogyha szorult helyzetedből szabadulni akarsz, menj férjhez, új névhez jár új arc.”
Persze a név alapján, no meg a külsejüket megítélve Takonypócnak sem Gyomorrotty herceg, sem Ragyaffy báró nincsen ínyére, a menő, daliás McBuggyant báró viszont annál inkább kedvére való.
Férjhez is megy hozzá, visszaváltozik ocsmány Takonypócból rózsaszín pofikás hercegnővé, aki nevét ily módon lecserélve elveszti a maradék eszét is.
A mesékben, amelyek a gyerekirodalom felvirágzásának idején, a XIX. században gyakran az asszonyi lelkekhez szóltak, a szépre, a felemelőre, a kellemesre, a kedvesre és nemesítőre helyezték a hangsúlyt. Ez a fajta illendőség, prüdéria és kellem azonban teljes mértékben hiányzik Kling meséjéből. Takonypóc az átok beteljesedésével formátlan, közönséges, idomtalan és torz karakter, ugyanakkor eleve is gonosz, a méltóság vagy a bölcsesség szikrája nélkül. Bár király sarj, hiányzik belőle mindennemű nemesség, tetszetősség vagy kecsesség.
A rút királylányról szóló mese nem ismeretlen a népmesék között
Egy spanyol népmese Charles Sellers 1888-ban publikált gyűjteményében egy olyan csúf királylányról szól, aki férjhez akar menni, de még a legrondább királyfinak sem kell. Ezért szegény Altamira hercegnő a legokosabb férfihez akarna hozzámenni, egy borbélyhoz, de az már nős, és semmi pénzért rá nem áll az egyezségre – mármint hogy házasságát felbontsák, és nőül vegye Altamira hercegnőt. A lovagi tornán, ahol száz potenciális férjet versenyeztetnek a hercegnő kegyeiért, senki sem akar lóra szállni és megmérkőzni a kezéért. Apja zárdába küldené, ám végül a királylány inkább bujdoklásra adja a fejét. A népmese zárásában, az utolsó pillanatban mentőövként egy vak hegedűs áll elő, és felajánlja: ő elveszi feleségül a hercegnőt, s elviszi északra, a sötétségbe, ahol nappal és éjjel egyre megy, csakúgy, mint a ragyogó szépség vagy a legrútabb fizimiska – mivel ott csak a tetteknek van súlya.
Az Ibériai-félszigetről származó mese eleve olvasható paródiaként és erkölcsi szózatként – ám Kling meséje még ezt a népmesei örökséget is kifacsarja, amikor Takonypóc választása a legostobább, legmenőbb báróra esik.
Nemcsak ő maga, de a választása is felületességről és korlátoltságról árulkodik, szó nincs arról, hogy okosan akarná megoldani a helyzetet. Ez a választás mégis valami olyasmire mutat rá, ami, úgy tűnik, mai világunkban sikeres lehet:
„Ám a hercegnő választása később okosnak bizonyult: mert régebben tán a Takonyházy volt az uralkodó klán, de most már leginkább a McBuggyantaké a világ!”
Marc-Uwe Kling az ocsmányság egyszerű de nagyszerű paródiáját adja kézbe, ám paradox intencióval oktat, ami a kamaszokra jellemző ellenállás, állandó kritikai szemlélet miatt különösen hatékony stratégia lehet
Az animációs filmek közül hasonló hangvételű alkotás a karikatúrajellegűen megrajzolt, 2007-ben készült és számos díjat nyert, a kanadai Claude Cloutier által rendezett Sleeping Betty (Isabelle au bois dormant) című Csipkerózsika-paródia, amely mégiscsak amellett teszi le a voksát, hogy van ép elme, hogy mindennek eljön a maga ideje, és a dolgoknak belülről kell megérniük, mindegy, mit vár, akar, vagy erőltet a világ. Noha az alvó lány ébredését a körülötte lévők szabályoznák, az animáció az ostobaság és a megfeleléskényszer helyett a belső folyamatok saját törvényeire helyezi a hangsúlyt.
Takonypóc hercegnő történetében azonban egyetlen olyan karakter sincs, akivel azonosulni lehetne, vele pedig pláne nem érdemes
Minden és mindenki a végletekig komikus, senkit és semmit nem lehet komolyan venni, csak eltávolodni tőlük, kiröhögni őket. Ez az elbeszélésmód rokon egy Viktor Frankl által paradox intenciónak hívott stratégiával: amikor alaptalanul, vagyis nem valóságosan félünk valamitől, ahogy a kamaszok teszik, mikor saját külsejüket bírálják, mert félnek attól, hogy csúnyák, formátlanok. Ilyenkor sokat segít, ha elkezdjük éppen azt fókuszba helyezni, amitől félünk, mégpedig kimondva, humorosan, eltúlozva.
Ha a félelmeket, téveszméket bagatellizáljuk, vagy épp nevetségessé tesszük, esetleg felnagyítjuk, azaz megnevezzük, és kimozdítjuk a mérték mentén – ellensúlyozva a növekvő félelem elhatalmasodását –, a félelem, a téveszme felismerhetővé, egyben eltávolíthatóvá válik.
A karikatúra éppen ezért alkalmas arra, hogy paradox intencióként hasson
Takonypócot a kis boszorkány egy undorító testnedv egész arcra való kiterjesztésével csúfítja el. Rosenkranz az ocsmány kategóriája kapcsán dr. Heinrich Hoffmann többek között Struwelpeter, magyarul Kócos Peti címen ismeretes 1845-ös gyerekkönyvére utal. Kigúnyolva a meseköltők elegáns és gondolattalan sopánkodását, ez volt az első olyan, gyereknek szóló könyv, amely hajmeresztő nonszensszé változtatta a meséket – a Struwelpeter meséket és illusztrációikat az utókor hol abszurdnak, hol groteszknek, hogy parodisztikusnak, hol egyenesen a fekete pedagógiához sorolandónak tekintette.
Dr. Hoffmann Kócos Petije ronda, ápolatlan figura, akit mindenki kicsúfol, a könyvben szereplő mesék pedig az engedetlen, neveletlen, makacs kölykök okítására szolgálnak. Nem így Kling meséje, aki az ocsmányságot, a butaságot, a hencegést, az elbizakodottságot állítja pellengérre, jelezve a másfél száz év alatti hangsúlyeltolódást a gyereknevelés problémái kapcsán. De a kamaszodó lányok mentális bajait is felnagyítva tükrözi vissza.
„Az ízetlen az ocsmánynak az eszmei oldala, az értelem tagadása. Az undorító pedig a reális oldala, a jelenség szép formájának tagadása, amely a fizikai vagy morális bomlásból eredő formátlanság révén következik be” – írja Rosenkranz.
Takonypóc nem egyszerűen ostoba és együgyű, hanem valóban rút: takonyarca formátlan és bomlástermékből áll, így ténylegesen ocsmány. Külső megjelenése talán nem különösebben vicces, az identifikáció szempontjából legmeghatározóbb testrésze, az arca inkább taszító és undorító. Az ürülék, a nyálka, a fekély, a bomlástermékek elsősorban a népnyelvben válnak a komikum forrásává, gyerekeknek szánt könyvekben aligha ez a jellemző; éppen ezekből váltak tabutémák.
Ha Takonypóc hercegnő önmaga karikatúrája, akkor egyik legjellemzőbb vonásának felnagyításáról van szó
Nevéből eredően ez a takony, a fejedelmi ellentéte, amely ellök magától, amitől borzongunk. A bölcs és nemes királyi karakter helyett, akik a mesék többségét belakják, így tehát egy undorító, formátlan, az illendőség határait sértő közönséges, ostoba liba lesz a főhős, aki a külső, a rang és a név érdekében a maradék eszét is föladja.
Az ocsmányság ábrázolása azonban sosem öncélú. Ráadásul ahogy Umberto Eco összefoglalta, a rút történetileg változó esztétikai minőség: hol az öregséget, hol a deformitást, szabálytalanságot, hol a boszorkányoknak kikiáltott nőket, hol a betegségektől meggyötört embereket tartották rútnak. Ugyanakkor például a történeti avantgárd imádta a ronda arcokat. És persze kérdés, a Barbie-baba fizimiskájú, üresfejű lányokat mennyiben gondolhatjuk ma szépnek?
Marc-Uwe Kling meséje azért hatolhat mélyre, mert bár egy komikusan viselkedő, ostoba, felületes hercegnőről szól, ocsmánysága a felületes és korlátolt világszemléleten belül válik súlyossá – a lányok (és persze a fiúk) identitáskérdéseinek tárgyalásakor az undorító esztétikai kategóriáját vállalva nem kellemes társalgást akar csupán folytatni a szépség és az ész, netán a bölcsesség kérdéséről.
Az átkot szóró kisboszorka azért is lehet kulcsfigura, mert a nevével (metonimikusan) azonosított hercegnőnek csak utólag árulja el: nem egyedül a férjhez menéssel oldhatta volna föl az átkot: saját maga is választhatott volna más nevű férjet, de másik nevet is, férjhez menés nélkül. Az, hogy kivé válunk, önálló, független döntés eredménye is lehet – de csak akkor, ha a kamaszkori identitáskrízis idején nem megy el teljesen az eszünk, és ahogy a mese jelzi, nem a „menőségnek” dőlünk be.
Nagy Gabriella Ágnes
Marc-Uwe Kling – Astrid Henn: Takonypóc hercegnő
Fordító: Szabó Zsuzsa
Scolar KID, 2022
32 oldal
3999 Ft