Vissza
  • 2020.10.13
  • Pataki Mónika Lilla

„Gondolkodni szeretünk, és játszani”

Pataki Mónika Lilla kritikája Szijj Ferenc Szuromberek királyfi című könyvéről.

A meseregény

A meseregény olyan átmeneti műfaj, amely a mese és a regény sajátosságait ötvözve varázsolja el olvasóját. Míg a mese elsősorban a kisebbeket szólítja meg, addig a regény magabiztos olvasási stratégiával rendelkező felnőtt befogadóra számít, így a meseregény olvasótáborát is a mesei világhoz még ragaszkodó, de már jól olvasó kisiskolások alkotják, ám a hosszabb történeteket igénylő nagycsoportos óvodások számára is kitűnő választás lehet.

A magyar gyerekirodalom számos kiváló meseregényt sorakoztat fel, ilyen például Csukás István Mirr-Murr kalandjai, Szabó Magda Tündér Lalája, vagy a kortárs szerzők tollából származó Lengemesék (Berg Judit), Sündör és Niru (Borbáth Péter), [amiről korábban ITT írtunk], a Trapiti, avagy a Nagy tökfőzelékháború (Darvasi László) és Szijj Ferenc Szuromberek királyfija is.

Szijj Ferenc (többek között) József Attila díjas költő, író, műfordító, könyvtáros és szerkesztő, a Zöldség Anna és a beszélő póniló című mesekönyvét Az Év Gyerekkönyvének választották, a Szuromberek királyfiból pedig Vizi Mária rendezésében készült mesefilm.

Szijj Ferenc Szuromberek-03
Fotó: PORT.hu
 

Régi és új

A Szuromberek királyfi címe ugyan azt sejteti, hogy a tündérmesék világába kalauzol, és a történet valóban nem nélkülözi az ehhez szükséges elemeket, ám ezen felül a mesékhez képest jóval nagyobb hangsúlyt kapnak benne a kalandok, és még ennél is meghatározóbb a Szijj Ferenc által teremtett irracionális, sokszor nonszensz univerzum, melyben abszurd hőseink barangolnak, pontosabban futkároznak.

A kötet némiképp kiforgatja a népmesék törvényszerűségeit: a történet a mesék végére jellemző, „boldogan élnek” idilli pillanatképpel indul: Szuromberek királyfi és Sziromka Mária – még az aranyhal három kívánságával sem törődve – szerelmes egyetértésben futkározik a Peripác-tenger és Hintavár között. (A futás önfeledt dinamizmusa és a mindent elsöprő szerelem között vont párhuzam zseniálisan ábrázolja a szerelmi köteléket: „Erdő-mező, hegy-völgy, futás, mert minél előbb oda kell érni mindenhová, igazából nem is törődtek vele, hol, merre futottak.”)

Ezt a boldog békét borítja fel a gonosz Lidérckirály, aki a fejébe vette, hogy Sziromka Mária az ő felesége lesz, s ezért elrabolja őt. Szuromberek Sziromka Mária alattvalóival indul szerelme megmentésére. A csapat önmagában is meglehetősen szokatlan – egy kopasznyakú tyúk, egy (szó szerint futó) rózsa, két káposzta, három uborka, de még egy paradicsomkaró és egy kertkapu is részét képezi a felmentő seregnek –, s ráadásul az útközben felbukkanó hagyományos mesei alakok és elemek is teljesen más funkciót töltenek be, mint amire számítanánk. (Az óriás egy kenyérmorzsáért hízeleg, a sárkány rágógumifüggő, a manók civakodnak, és a jótett helyébe kapott mágikus tárgyak is formabontók, hatékonyságukban még maga Szuromberek is kételkedik: egy eldobott fogpiszkáló, egy rozsdás gyűszű és egy piszkos zsebkendő.)

A népmesei szálba finoman szövődik bele a mai modern világ: az óriások fájánál például ócska ventilátor pihen, a királyfi szuper-szélvészgyors versenyautóval közlekedik (amikor nem hibás a főcsavar), és a gonosz a PIN-kód megváltoztatásával ármánykodik.

Az ellenállás tagjai (Zimbab, a zombi, Mameluk, a múmia, dr. Vépiné Hosszúperesztegi Róza, a vámpír és Bogár Zoli, a lószarvasbogár) szintén nem a mesék hősei, jellemző előfordulási területük sokkal inkább a horrortörténetek világa.

A modern folyamatosan jelen van, szervesen beépül a mesei világba. A telefon motívuma Ámi Lajos mesemondót idézi, akinek a Lázár Ervin által összegyűjtött meséiben (Az aranyifjítószóló madár) szintén felbukkan a készülék, sajátos hangulatot kölcsönözve a szövegnek. Sem nála, sem Szijj Ferencnél nem jelent akadályt ez a kettősség, a régi és modern ellentétének összefonása tovább növeli a valóságosság élményét, hiszen a mesében bármi megtörténhet.

Mese és valóság

És ebben a mesében tényleg meg is történik. Nem csupán a régi és új, hanem a mesei és a hétköznapi világ is összefonódik, s ennek köszönhetően valóban váratlan fordulatok, fantáziadús helyszínek várják az olvasót, aki meglehetősen hosszan kalandozhat a történet főhősével.

A helyszínek nyomokban mesei területeket fednek le: ismerősen cseng Bergengócia vagy az illaberki tisztás neve, és a Valabérci-hegyeket is hamar azonosítjuk az üveghegy párjaként. A cselekmény nemcsak horizontális, hanem vertikális síkokon is átível: a felszín alatt egy barlang képviseli a poklot, játékteremmel és sztriptízbárral, míg a felhők feletti a felhőkányavár a mennyeket; de a szárazföld mellett a víz alatti világba is betekintést nyerünk.

A kalandozás a harminchárom hosszabb-rövidebb fejezet során a hadviselés és a politika vizeire is elvezeti a hallgatóságot: szabad országok és diktatúra, demokrácia és elnyomás, ellenállás és lázadás rajzolódik ki a lapokon. Mielőtt mindezt komolyan vennénk, olyan harcászati manővereket és uralkodói parancsokat ismerhetünk meg, melyek segítenek a helyén (azaz a humor berkein belül) kezelni mindennek a jelentőségét.

„A mi táborunkból ásunk egy alagutat az ő táboruk alá. Az alagúton át észrevétlenül behatolunk közéjük, és egy titkos jelre támadást színlelünk saját magunk ellen. […] Erre ők azt hiszik, hogy ők támadnak ellenünk, és kirohannak a táborukból, amelyet mi szépen elfoglalunk.”

Vagy a Lidérckirály üzenete:

[…] „holnap márpedig ne merészeljetek napkeltétől napnyugtáig cseresznyemagot füleskosárba köpni, se jobbról, se balról, se középről, bizony!”

Cseppet sem lepődünk meg, amikor egy uborkagyalu repíti hőseinket a felhők fölé, de a mese és a valóság szoros együttélésére talán a legjobb példa Szuromberek és Bélbaltavári elmélkedése az eső keletkezéséről: míg a medve (gyermeki logika szerint) a haragos széllel, addig a főszereplő (féltudományos módon) a légnyomással hozza összefüggésbe a csapadék létrejöttét.

„Bezzeg Bergengóciában…”

Az ilyen és ehhez hasonló eszmefuttatásokkal párhuzamosan persze zajlanak az izgalmasabbnál izgalmasabb események. A szövevényes cselekményt csak a mellékszereplők intermezzója akasztja meg időnként.

A kert lakói segítő szándékkal követik Szuromberek királyfit, és noha inkább hátráltatják őt, szerepük nem csupán emiatt jelentős. Jelenlétük teátrális hangulatot kölcsönöz a szövegnek, a felolvasó jóformán szinkronszínésszé avanzsál, a különböző temperamentumú szereplők párbeszédeinek előadása közben.

A mellékszereplők jelleme ugyanis határozott és állandó: összességében mind gyávák, ám ezt mindegyikük más-más módon interpretálja. Van, aki másokat hibáztat, van, aki folyamatosan pánikot kelt, van, aki másra hivatkozva bújik meg a háttérben, más önsajnálatba burkolódzik, de akad olyan is, aki egész egyszerűen tudomást sem vesz a bajról, csupán elrohan mellette.

Apafi Tivadar a paradicsomkaró megjegyzése („Én csak ezt a szegény, éretlen csöppséget féltem.”) néhány fejezet után nálunk szállóigévé vált, és Vaxler Katalin, a kopasznyakú tyúk nevének elhangzása után, azonnal megjelent a mosoly hallgatóságom arcán. Amellett, hogy ez a szedett-vedett csapat az egész könyv során remek humorforrás, az olvasó esetlegesen elkalandozó figyelmét is ügyesen újra a történetre irányítja. Az egyes fejezetek elején ugyanis gyakorta futunk bele hosszabb, többszörösen összetett mondatokba, amelyek bár a kötet világának megismerése szempontjából elengedhetetlenek, a fiatalabb olvasók koncentrációs képességét rendre próbára teszik.

Szijj Ferenc Szuromberek-01
Fotó: PORT.hu
 

Békadínó és Prozenek

A szereplők és helyszínek elnevezései egytől egyig apró szürrealista remekművek, így csak néhány példát említek közülük. Szijj Ferenc mintha egy doboz kreatív Lego kockáiból építkezne: a már meglévő, jól ismert tulajdonneveket illeszti egybe, létrehozva így az ismeretlent, a Mókusfarkast vagy az elefántskorpiókat. A kapcsolatokban érezni némi szándékosságot (például a Mókusfarkas a mókus gyorsaságával és a legtöbb mesében gonoszként ábrázolt farkas tulajdonságaival rendelkezik), ugyanakkor áthatja a fantázia nagyfokú szabadsága (például a dinoszauruszokat megszégyenítő nevű tengeri szörny, a Dunkleosteus esetében).

Szuromberek utótagja egyfelől a Királyi Szabad Berekországra vezethető vissza, másrészt a „szurom” szót (mint „koszos”) magyarázhatja a királyfi feltalálói, autószerelői szenvedélye, hiszen eközben összekoszolhatja magát.

Sziromka Mária főként kertje gondozásával foglalkozik, de a virág a népköltészetben a nőiség szimbólumaként is ismert, a szirom pedig a finomságot, a légies könnyedséget juttatja eszünkbe. A Mária név az uralkodói határozottságra utalhat (Mária Terézia), hiszen Sziromka Mária (megmentendő státusza ellenére) talpraesett királykisasszony. Nem utolsósorban pedig a „szurom” és „szirom” is szépen rímel egymásra.

A Lidérckirály az északi fejedelmek névválasztását mímeli és Első Vagy Másnéven Szörnyű Gáspárnak hívja magát.

Több szereplő neve fémjelzi viselője személyiségét vagy egy-egy meghatározó jellemzőjét: Vaxler Katalin, a kókler tyúk, aki mindenkinél mindent jobban tud, Káposzta Benő, a papucsférj, és Káposztáné, akire bátran mondhatnánk, hogy káposztalé lötyög a fejében, a kacér uborkalányok, akik nem jönnek le a fáról, a gyorsan illanó Serilla Géza, vagy Veszelinovics Árvácska, az egy szem paradicsom. Eisenhuber Dávid, a kertkapu mintha egy lakatmárkáról kapta volna nevét, de Zimbab, a zombi is a nyelvi játék áldozata, az óriások elnevezése pedig ironikus: Esze Ottó például különféle egyetemeket (többek között felhőjogot) látogatott, ám végül egyik tudománynak sem lett a doktora, mert jobban szeret csak úgy szabadon gondolkodni.

A főszereplők nem ennyire karakteresek, a jók egyszerűen csak jók, a rosszak pedig rosszak – és azok is maradnak, mert jellemfejlődés az tulajdonképpen nincs. Persze azért ők sem tipikus szereplők: főhősünk, Szuromberek például nem túl okos, továbbá olvasni sem tud rendesen – cserébe jólelkű és türelmes. A többi szereplő szélkakas módjára váltogatja nézeteit, legtöbbjük gyáva vagy tétova, mindenesetre semmiképp sem a mesei elrendeltetésük szerint ismerjük meg őket. Ezzel együtt bájos karakterek, akik ellenszenv helyett inkább gyermeteg mivoltuk miatt, kifejezetten együttérzést váltanak ki az olvasóból.

Határtalan fantázia

A kötetet Roskó Gábor fekete-fehér rajzai díszítik, és bár grafikái találóan hangsúlyozzák a szereplők szürrealitását, ám még ez a néhány oldalanként megjelenő kép is több, mint amennyi kellene. A szöveg leleményes találmányai, talányos tárgyai és különleges szereplői határtalan teret engednek a gyermeki fantáziának, melyet jelen esetben az illusztráció talán inkább korlátoz, mint támogat.

A Szuromberek királyfi világa szürreális, nonszensz és humorral átitatott, hagyományos és modern elemek alaposan kevert, harmonikus koktélja, ahol a csodás inkább hétköznapi, a hétköznapi pedig valójában varázslatos.

A hősök bizonytalanok, nem tudják pontosan, mit kell tenniük, hiszen fellazult a népmesék szilárd szabályrendszere: a segítő lehet hátráltató, a jó ügyért harcoló megalkuvóvá válhat, és az ellenségről is kiderülhet, hogy voltaképp ugyanazon az oldalon áll. A három hadsereggel rendelkező, mégis pacifista Szuromberek is csak egy dologban biztos: a jónak győznie kell.

Szijj Ferenc úgy zsonglőrködik az új ötletekkel, találmányokkal, ahogyan a különböző nézetekkel, ám mindez jól megfér egymás mellett, nem kötelező választanunk (a szereplők sem mindig tudnak), csupán tanácsok vannak, vélemények és belátások. A szerző megállja, hogy a felvetett kérdésekben ne foglaljon állást: nem ítélkezik, és messziről kerüli a didaxist. Szándéka nem más, mint a szórakoztatás, a mesélés maga – hiszen, ahogy Esze Ottó is mondja: „Gondolkodni szeretünk, és játszani”.

Pataki Mónika Lilla

Szijj Ferenc: Szuromberek  királyfi

Illusztrátor: Roskó Gábor

Jelenkor Kiadó (Pécs), 2001

290 oldal

ár nélkül

további Kritikák

Pandóra szelencéje

Dér Adrienn: A kaszabmanó kötetéről Petres Csizmadia Gabriella írt kritikát.

Tovább
Kóc Gerzson új köntösben

Pinczési Judit Kóc Gerzson című kötetét Kovács Gergely olvasta és értelmezte. 

Tovább
Így lesz mese Szabó Magda életéből

Kertész Edina A lány, aki szavakkal varázsolt című kötetéről Kocsis Katica írt kritikát.

Tovább