Vissza
  • 2020.10.13
  • Pataki Mónika Lilla

„Gondolkodni szeretünk, és játszani”

Pataki Mónika Lilla kritikája Szijj Ferenc Szuromberek királyfi című könyvéről.

A meseregény

A meseregény olyan átmeneti műfaj, amely a mese és a regény sajátosságait ötvözve varázsolja el olvasóját. Míg a mese elsősorban a kisebbeket szólítja meg, addig a regény magabiztos olvasási stratégiával rendelkező felnőtt befogadóra számít, így a meseregény olvasótáborát is a mesei világhoz még ragaszkodó, de már jól olvasó kisiskolások alkotják, ám a hosszabb történeteket igénylő nagycsoportos óvodások számára is kitűnő választás lehet.

A magyar gyerekirodalom számos kiváló meseregényt sorakoztat fel, ilyen például Csukás István Mirr-Murr kalandjai, Szabó Magda Tündér Lalája, vagy a kortárs szerzők tollából származó Lengemesék (Berg Judit), Sündör és Niru (Borbáth Péter), [amiről korábban ITT írtunk], a Trapiti, avagy a Nagy tökfőzelékháború (Darvasi László) és Szijj Ferenc Szuromberek királyfija is.

Szijj Ferenc (többek között) József Attila díjas költő, író, műfordító, könyvtáros és szerkesztő, a Zöldség Anna és a beszélő póniló című mesekönyvét Az Év Gyerekkönyvének választották, a Szuromberek királyfiból pedig Vizi Mária rendezésében készült mesefilm.

Szijj Ferenc Szuromberek-03
Fotó: PORT.hu
 

Régi és új

A Szuromberek királyfi címe ugyan azt sejteti, hogy a tündérmesék világába kalauzol, és a történet valóban nem nélkülözi az ehhez szükséges elemeket, ám ezen felül a mesékhez képest jóval nagyobb hangsúlyt kapnak benne a kalandok, és még ennél is meghatározóbb a Szijj Ferenc által teremtett irracionális, sokszor nonszensz univerzum, melyben abszurd hőseink barangolnak, pontosabban futkároznak.

A kötet némiképp kiforgatja a népmesék törvényszerűségeit: a történet a mesék végére jellemző, „boldogan élnek” idilli pillanatképpel indul: Szuromberek királyfi és Sziromka Mária – még az aranyhal három kívánságával sem törődve – szerelmes egyetértésben futkározik a Peripác-tenger és Hintavár között. (A futás önfeledt dinamizmusa és a mindent elsöprő szerelem között vont párhuzam zseniálisan ábrázolja a szerelmi köteléket: „Erdő-mező, hegy-völgy, futás, mert minél előbb oda kell érni mindenhová, igazából nem is törődtek vele, hol, merre futottak.”)

Ezt a boldog békét borítja fel a gonosz Lidérckirály, aki a fejébe vette, hogy Sziromka Mária az ő felesége lesz, s ezért elrabolja őt. Szuromberek Sziromka Mária alattvalóival indul szerelme megmentésére. A csapat önmagában is meglehetősen szokatlan – egy kopasznyakú tyúk, egy (szó szerint futó) rózsa, két káposzta, három uborka, de még egy paradicsomkaró és egy kertkapu is részét képezi a felmentő seregnek –, s ráadásul az útközben felbukkanó hagyományos mesei alakok és elemek is teljesen más funkciót töltenek be, mint amire számítanánk. (Az óriás egy kenyérmorzsáért hízeleg, a sárkány rágógumifüggő, a manók civakodnak, és a jótett helyébe kapott mágikus tárgyak is formabontók, hatékonyságukban még maga Szuromberek is kételkedik: egy eldobott fogpiszkáló, egy rozsdás gyűszű és egy piszkos zsebkendő.)

A népmesei szálba finoman szövődik bele a mai modern világ: az óriások fájánál például ócska ventilátor pihen, a királyfi szuper-szélvészgyors versenyautóval közlekedik (amikor nem hibás a főcsavar), és a gonosz a PIN-kód megváltoztatásával ármánykodik.

Az ellenállás tagjai (Zimbab, a zombi, Mameluk, a múmia, dr. Vépiné Hosszúperesztegi Róza, a vámpír és Bogár Zoli, a lószarvasbogár) szintén nem a mesék hősei, jellemző előfordulási területük sokkal inkább a horrortörténetek világa.

A modern folyamatosan jelen van, szervesen beépül a mesei világba. A telefon motívuma Ámi Lajos mesemondót idézi, akinek a Lázár Ervin által összegyűjtött meséiben (Az aranyifjítószóló madár) szintén felbukkan a készülék, sajátos hangulatot kölcsönözve a szövegnek. Sem nála, sem Szijj Ferencnél nem jelent akadályt ez a kettősség, a régi és modern ellentétének összefonása tovább növeli a valóságosság élményét, hiszen a mesében bármi megtörténhet.

Mese és valóság

És ebben a mesében tényleg meg is történik. Nem csupán a régi és új, hanem a mesei és a hétköznapi világ is összefonódik, s ennek köszönhetően valóban váratlan fordulatok, fantáziadús helyszínek várják az olvasót, aki meglehetősen hosszan kalandozhat a történet főhősével.

A helyszínek nyomokban mesei területeket fednek le: ismerősen cseng Bergengócia vagy az illaberki tisztás neve, és a Valabérci-hegyeket is hamar azonosítjuk az üveghegy párjaként. A cselekmény nemcsak horizontális, hanem vertikális síkokon is átível: a felszín alatt egy barlang képviseli a poklot, játékteremmel és sztriptízbárral, míg a felhők feletti a felhőkányavár a mennyeket; de a szárazföld mellett a víz alatti világba is betekintést nyerünk.

A kalandozás a harminchárom hosszabb-rövidebb fejezet során a hadviselés és a politika vizeire is elvezeti a hallgatóságot: szabad országok és diktatúra, demokrácia és elnyomás, ellenállás és lázadás rajzolódik ki a lapokon. Mielőtt mindezt komolyan vennénk, olyan harcászati manővereket és uralkodói parancsokat ismerhetünk meg, melyek segítenek a helyén (azaz a humor berkein belül) kezelni mindennek a jelentőségét.

„A mi táborunkból ásunk egy alagutat az ő táboruk alá. Az alagúton át észrevétlenül behatolunk közéjük, és egy titkos jelre támadást színlelünk saját magunk ellen. […] Erre ők azt hiszik, hogy ők támadnak ellenünk, és kirohannak a táborukból, amelyet mi szépen elfoglalunk.”

Vagy a Lidérckirály üzenete:

[…] „holnap márpedig ne merészeljetek napkeltétől napnyugtáig cseresznyemagot füleskosárba köpni, se jobbról, se balról, se középről, bizony!”

Cseppet sem lepődünk meg, amikor egy uborkagyalu repíti hőseinket a felhők fölé, de a mese és a valóság szoros együttélésére talán a legjobb példa Szuromberek és Bélbaltavári elmélkedése az eső keletkezéséről: míg a medve (gyermeki logika szerint) a haragos széllel, addig a főszereplő (féltudományos módon) a légnyomással hozza összefüggésbe a csapadék létrejöttét.

„Bezzeg Bergengóciában…”

Az ilyen és ehhez hasonló eszmefuttatásokkal párhuzamosan persze zajlanak az izgalmasabbnál izgalmasabb események. A szövevényes cselekményt csak a mellékszereplők intermezzója akasztja meg időnként.

A kert lakói segítő szándékkal követik Szuromberek királyfit, és noha inkább hátráltatják őt, szerepük nem csupán emiatt jelentős. Jelenlétük teátrális hangulatot kölcsönöz a szövegnek, a felolvasó jóformán szinkronszínésszé avanzsál, a különböző temperamentumú szereplők párbeszédeinek előadása közben.

A mellékszereplők jelleme ugyanis határozott és állandó: összességében mind gyávák, ám ezt mindegyikük más-más módon interpretálja. Van, aki másokat hibáztat, van, aki folyamatosan pánikot kelt, van, aki másra hivatkozva bújik meg a háttérben, más önsajnálatba burkolódzik, de akad olyan is, aki egész egyszerűen tudomást sem vesz a bajról, csupán elrohan mellette.

Apafi Tivadar a paradicsomkaró megjegyzése („Én csak ezt a szegény, éretlen csöppséget féltem.”) néhány fejezet után nálunk szállóigévé vált, és Vaxler Katalin, a kopasznyakú tyúk nevének elhangzása után, azonnal megjelent a mosoly hallgatóságom arcán. Amellett, hogy ez a szedett-vedett csapat az egész könyv során remek humorforrás, az olvasó esetlegesen elkalandozó figyelmét is ügyesen újra a történetre irányítja. Az egyes fejezetek elején ugyanis gyakorta futunk bele hosszabb, többszörösen összetett mondatokba, amelyek bár a kötet világának megismerése szempontjából elengedhetetlenek, a fiatalabb olvasók koncentrációs képességét rendre próbára teszik.

Szijj Ferenc Szuromberek-01
Fotó: PORT.hu
 

Békadínó és Prozenek

A szereplők és helyszínek elnevezései egytől egyig apró szürrealista remekművek, így csak néhány példát említek közülük. Szijj Ferenc mintha egy doboz kreatív Lego kockáiból építkezne: a már meglévő, jól ismert tulajdonneveket illeszti egybe, létrehozva így az ismeretlent, a Mókusfarkast vagy az elefántskorpiókat. A kapcsolatokban érezni némi szándékosságot (például a Mókusfarkas a mókus gyorsaságával és a legtöbb mesében gonoszként ábrázolt farkas tulajdonságaival rendelkezik), ugyanakkor áthatja a fantázia nagyfokú szabadsága (például a dinoszauruszokat megszégyenítő nevű tengeri szörny, a Dunkleosteus esetében).

Szuromberek utótagja egyfelől a Királyi Szabad Berekországra vezethető vissza, másrészt a „szurom” szót (mint „koszos”) magyarázhatja a királyfi feltalálói, autószerelői szenvedélye, hiszen eközben összekoszolhatja magát.

Sziromka Mária főként kertje gondozásával foglalkozik, de a virág a népköltészetben a nőiség szimbólumaként is ismert, a szirom pedig a finomságot, a légies könnyedséget juttatja eszünkbe. A Mária név az uralkodói határozottságra utalhat (Mária Terézia), hiszen Sziromka Mária (megmentendő státusza ellenére) talpraesett királykisasszony. Nem utolsósorban pedig a „szurom” és „szirom” is szépen rímel egymásra.

A Lidérckirály az északi fejedelmek névválasztását mímeli és Első Vagy Másnéven Szörnyű Gáspárnak hívja magát.

Több szereplő neve fémjelzi viselője személyiségét vagy egy-egy meghatározó jellemzőjét: Vaxler Katalin, a kókler tyúk, aki mindenkinél mindent jobban tud, Káposzta Benő, a papucsférj, és Káposztáné, akire bátran mondhatnánk, hogy káposztalé lötyög a fejében, a kacér uborkalányok, akik nem jönnek le a fáról, a gyorsan illanó Serilla Géza, vagy Veszelinovics Árvácska, az egy szem paradicsom. Eisenhuber Dávid, a kertkapu mintha egy lakatmárkáról kapta volna nevét, de Zimbab, a zombi is a nyelvi játék áldozata, az óriások elnevezése pedig ironikus: Esze Ottó például különféle egyetemeket (többek között felhőjogot) látogatott, ám végül egyik tudománynak sem lett a doktora, mert jobban szeret csak úgy szabadon gondolkodni.

A főszereplők nem ennyire karakteresek, a jók egyszerűen csak jók, a rosszak pedig rosszak – és azok is maradnak, mert jellemfejlődés az tulajdonképpen nincs. Persze azért ők sem tipikus szereplők: főhősünk, Szuromberek például nem túl okos, továbbá olvasni sem tud rendesen – cserébe jólelkű és türelmes. A többi szereplő szélkakas módjára váltogatja nézeteit, legtöbbjük gyáva vagy tétova, mindenesetre semmiképp sem a mesei elrendeltetésük szerint ismerjük meg őket. Ezzel együtt bájos karakterek, akik ellenszenv helyett inkább gyermeteg mivoltuk miatt, kifejezetten együttérzést váltanak ki az olvasóból.

Határtalan fantázia

A kötetet Roskó Gábor fekete-fehér rajzai díszítik, és bár grafikái találóan hangsúlyozzák a szereplők szürrealitását, ám még ez a néhány oldalanként megjelenő kép is több, mint amennyi kellene. A szöveg leleményes találmányai, talányos tárgyai és különleges szereplői határtalan teret engednek a gyermeki fantáziának, melyet jelen esetben az illusztráció talán inkább korlátoz, mint támogat.

A Szuromberek királyfi világa szürreális, nonszensz és humorral átitatott, hagyományos és modern elemek alaposan kevert, harmonikus koktélja, ahol a csodás inkább hétköznapi, a hétköznapi pedig valójában varázslatos.

A hősök bizonytalanok, nem tudják pontosan, mit kell tenniük, hiszen fellazult a népmesék szilárd szabályrendszere: a segítő lehet hátráltató, a jó ügyért harcoló megalkuvóvá válhat, és az ellenségről is kiderülhet, hogy voltaképp ugyanazon az oldalon áll. A három hadsereggel rendelkező, mégis pacifista Szuromberek is csak egy dologban biztos: a jónak győznie kell.

Szijj Ferenc úgy zsonglőrködik az új ötletekkel, találmányokkal, ahogyan a különböző nézetekkel, ám mindez jól megfér egymás mellett, nem kötelező választanunk (a szereplők sem mindig tudnak), csupán tanácsok vannak, vélemények és belátások. A szerző megállja, hogy a felvetett kérdésekben ne foglaljon állást: nem ítélkezik, és messziről kerüli a didaxist. Szándéka nem más, mint a szórakoztatás, a mesélés maga – hiszen, ahogy Esze Ottó is mondja: „Gondolkodni szeretünk, és játszani”.

Pataki Mónika Lilla

Szijj Ferenc: Szuromberek  királyfi

Illusztrátor: Roskó Gábor

Jelenkor Kiadó (Pécs), 2001

290 oldal

ár nélkül

további Kritikák

Kis emlékezetkalauz

Hutvágner Éva kritikája Kolozsi László könyvéről.

Tovább
Robotexodus Csehországból a posztapokaliptikumba

Haklik Norbert kritikája.

Tovább
Mesterséges intelligencia és hun ősanya egy ifjúsági thrillerben!

Kovács Gergely kritikája.

Tovább