Vissza
  • 2021.07.01
  • Pataki Mónika Lilla

Betűbirodalom lakói

Pataki Mónika Lilla kritikája Révész Emese könyvéről.

Bár az online könyvesboltok praktikusan a hat-tíz éveseknek való kötetek közé sorolják Révész Emese művészettörténész első gyerekregényét, ha ajánlót írnék, az mégis valahogy így hangzana:

A Simi és a rendetlen betűket jó szívvel ajánlom azoknak a kisiskolásoknak, akik az őszi délután langymeleg fényében padjuk fölé hajolva próbálják restaurálni az udvarról felsejlő harsány hangfoszlányokat; vagy azoknak a nagyóvodásoknak, akik a füzetillatú boltban tolltartók és hegyezők között válogatnak; még inkább az őket büszkén-aggódva figyelő szüleiknek; de leginkább talán mégis azoknak, akikkel a monoton pergő hétköznapok elfeledtették, milyen volt első osztályosnak lenni.

Révész Emese Simi és a rendetlen betűk-01

Különleges gyerekek

A Simi és a rendetlen betűk valóban hiánypótló kötet – ahogy Gyarmathy Éva, a Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézet tudományos főmunkatársa mondja: „igazi mentálhigiénés elsősegélycsomag a különleges gyerekek megértéséhez” –, hiszen amellett, hogy egy diszlexiával küzdő főhőst állít a történet középpontjába, olyan alapvető problémákat helyez reflektorfénybe, melyekkel az „átlagosan különleges” gyermekeknek is szembe kell nézniük.

Az iskolakezdés sok szempontból roppant kihívás a gyerekeknek és családjuknak, amire az irodalom is reflektált, olyan kiváló művekkel, mint például Janikovszky Éva Már iskolás vagyok vagy Finy Petra Iskolások kézikönyve című kötete. Révész Emese Simije azonban másfelől közelít a téma felé: a közösség, a közösségbe való beilleszkedés mellett az egyén nézőpontját, az egyéni problémákat helyezi előtérbe.

A részképességzavar okozta nehézségeknél sokkal nagyobb hangsúlyt kap a kötetben az egyéniség, az egyediség elfogadása, az empátia iránti igény.

A történet, bár a diszlexiáról szól, nem csupán ekörül forog: a megismert szereplők mind különlegesek, mind jók valamiben, ugyanakkor kevésbé boldogulnak egy másik területen.

Gáspárt, Simi legjobb barátját például állandóan csúfolják vézna termete és francia származása miatt, Bálint pedig magányos magántanulóként a társas kapcsolatok hiányával küzd. Pistyur a tornában nem jeleskedik, cserébe módfelett undok az osztálytársaival, a magabiztos Liza életét viszont lámpaláz árnyékolja be.

Révész Emese Simi és a rendetlen betűk-04
  

Kacatok és kincsek

Halványan felsejlik a hagyományos oktatási rendszer és a modern, élethosszig tartó tanulás elve között feszülő ellentét, hiszen az utóbbi alapvetően más ismeretelsajátítási stratégiákat kíván meg. Ahogy láthatjuk, a száraz adatok és tények memorizálása már nem lehet elsődleges cél, hiszen például Ilonka néni pillanatok alatt alá tudja támasztani állításait az interneten felhalmozott információk alapján, amikor bemutatja az osztálynak, hogy egyes diszlexiások milyen sikereket értek el az élet egyéb területein. Régimódi negatívumként megjelenik a hibák pirossal történő jelölése is, melyről a napjainkban is még csak lassan terjedő „zöld toll” módszerére asszociálunk: ez a helyes megoldások kiemelésére, a jóra való összpontosításra törekszik. 

Mindebben nem annyira a kritikai szándék, mint inkább a fejlődés dicsérete érződik. A régi és a mai kor sem a jó–rossz ellentéte mentén rajzolódik ki, a szerző csupán felhívja a figyelmet a különbözőségükre: a tárcsázással működő egykori telefont például Simi bonyolultnak véli, míg apja a mai készülékeknél sokkal egyszerűbbnek tartja. Másfelől, bár maga a fejlődés üdvözlendő, annak „mellékhatásai” gyakorta nem:

„Eleinte semmi sem kacat, amikor megvesszük, fontosnak tűnik, és örülünk neki, aztán egyszer csak megszokjuk, majd bekerül egy dobozba, ahonnan egyenes út vezet a kacatlét felé”

– gondolja Simi, s szavai mögül nemcsak a fogyasztói társadalom hátrányait, de a régi dolgok megbecsülésének hiányát is kihallhatjuk.

A múlt más helyeken kifejezetten értékként jelenik meg a műben. Az apa és fiú régiségek iránti rajongása, a lomtalanításkor megmentett kacat („…úgy mutatták fel otthon anyunak a fémdobozt, mintha aranyrúdra leltek volna”), vagy a klasszikus mesékre való utalások mind láttatják, hogy a fejlődés pozitívuma ellenére a régi jó dolgokat integrálni lehet (és kell) a mai világba.

Emellett a szöveg modern elemekkel helyezi olvasóját a XXI. század mindennapjaiba

A fiúk legóznak, Xbox-on játszanak, videót szerkesztenek, de a klasszikus irodalmi alkotások (Kormos István: Vackor, Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő, Csukás István regénye, a Keménykalap és krumpliorr alapján készült film) mellett a kortárs költészet és próza, Lackfi János Fiúk dala című verse és Czigány Zoltán Csoda és Kószája is helyet kap. Mindezek egyúttal az ismerősség, az otthonosság élményét is jelentik, szülőnek és – remélhetőleg – gyermeknek egyaránt. (Ha mégsem így volna, az említett művek egyúttal könyvajánlóként is funkcionálhatnak.)

Révész Emese Simi és a rendetlen betűk-03

A biciklis-nyomozós szál szintén a régi felé kacsint: a szövegben is említett Keménykalapot idézi, de Erich Kästnertől az Emil és a detektívek is megjelenhet a felolvasó szülő lelki szemei előtt.  

Révész Emese harmonikusan köti össze a múltat, a jelent és a jövőt. A (majdnem) százéves szomszéd, Vanília néni is kapocs egy letűnt kor és a ma világa között. A hölgy álmodozása új ajtót nyit a jelen nyomozásában. A jövő robotizmusa humoros képzetként jelenik meg Simi egyik ábrándjában, reményt fogalmazva meg a tudományos fejlődéssel kapcsolatban: „Az automata tanár beszkenneli majd a gyereket tetőtől talpig, röntgenképet készít az agyáról, és annak alapján kiadja neki a feladatokat.”

Kavarék Szellemek egykor és most

A legmeghatározóbb jelenet, amikor Beus néni porba tiporja Simi önbecsülését: „Semmi sem lesz belőled, semmi, ha nem tanulsz meg helyesen írni. A helyesírás a legfontosabb dolog az életben. Érted? A leg-fon-to-sabb. Két »b«-vel. Buta, butább, legbutább – ezt írd le, édes fiam…”

A boldogan és izgatottan iskolába készülő gyerek megszégyenítése nem csupán az iskolát utáltatja meg vele, de szorongást is kelt benne.

Bár egyértelműen érződik, hogy az oktatás célja nem a hagyományos értékelői rendszerben elért jó eredmény, hanem a tanulás szeretetének megőrzése kellene, hogy legyen, Simi apukája mégis felmenti Beus nénit:

„az én gyerekkoromban még nem tudták, hogy ez nem azért van, mert a gyerek buta, hanem azért, mert másképp látja a betűket. Ma már sokkal jobban ismerik a diszlexiát...”.

Révész Emese Simi és a rendetlen betűk-05
 

Paradicsomleves betűtésztával

A nevében Tündér Ilonát idéző tanító, Ilonka néni és a család mentsvárként, pozitív, elfogadó képben jelenik meg. A szülők aggodalma tetten érhető egy összenézésben, vagy a magát tehetetlennek érző anya vigasztaló ölelésében, amikor Simi elkeseredése felszínre tör a paradicsomlevesben úszó betűtészta láttán. Idealizált alakjuk figyelemfelkeltő, hiszen a szövegre egyébként a realista ábrázolásmód jellemző, a történetben szereplő személyek, helyzetek mind ismerősek lehetnek az olvasó számára. Kiderül azonban, hogy megértésük az apa tapasztalatából ered, ő is diszlexiával küzdött gyerekként. Végtelen türelmük, kreativitásuk, maga a higgadt, támogató attitűd követendő mintaként szolgálhat a diszlexiával, vagy más tanulási zavarral küzdő gyerekek szülei számára.

Híres „diszesek”

A fásult pedagógus, Beus néni ellenpontja a lelkes és empatikus Ilonka néni, aki haladó szellemű, tájékozott, és nagy türelemmel, szeretettel fordul tanítványai felé. Az ő odafigyelésének hála változik meg az osztály Simiről alkotott negatív sztereotípiája, ami Liza korábbi szavaiban ölt formát („Jaj, de rémes, hát milyen buta már, aki így ír!”). Ilonka néni bemutatja, hogy rossz helyesírással is sikeressé válhat az ember, sőt, a diszlexiások más területeken akár sokkal eredményesebbek is lehetnek, mint nem diszlexiás társaik.

Liza és Simi kapcsolatában előbb csak Simi részéről sejthető egyfajta szimpátia (mely az őket először ábrázoló rajzon is tetten érhető), bár később Liza kemény szavai is más értelmet nyerhetnek: nem csupán rosszindulatot kell feltételeznünk, tettében láthatjuk akár a másik felé való ügyetlen-kegyetlen közeledést is („meghúzom a hajad, mert tetszel nekem”). Bár mindez nem menti fel őt – hiszen éppen tudatlansága miatt vélte butának az osztálytársát –, bűntudata annál inkább, s a felvilágosító beszélgetést követően már ő is egészen nyíltan fejezi ki pozitív érzelmeit Simi felé.

Popó alakú szívecskék

Révész Emese ábrázolásmódja részletes, minden helyzet, történés, gazdagon megírt epizódként tárul elénk, megmutatva ezzel, hogy sokszor a jelentéktelennek hitt apróságok a legfontosabbak.

A diszlexia esetén ez különösen igaz, hiszen gyakran csak későn ismerik fel, holott az apró jelekre már korábban, az írás-olvasás megkezdése előtt felfigyelhetünk. A kötet képeit, Révész Emese egykori tanítványának, Metzing Eszternek köszönhetjük, aki a fentiekkel szinkronban szintén részletgazdag (ahogy ő fogalmaz, „mütyürkés”), illusztrációkkal színesítette a szöveget. Olvasás közben is velünk vannak, itt-ott elszórt kacatként a szöveg körül, az egész oldalas képeknél viszont kötelező szünetet is tartani, és együtt felfedezni őket. A rajzok különlegessége, hogy – mintha a Kavarék Szellem járta volna át – sokszor a szöveg alapján oda nem illő részleteket is tartalmaznak humoros, meghökkentő formában. (A biciklik között például egy szkafanderes háromujjú lajhár rejtőzik.) A borító fordítva kanyarodó „D” betűje, a be nem kötött cipőfűzők, az E = MC² sor mind a diszlexiára vonatkozó utalás, a belső oldal paradicsomlevese pedig Simi sokszor fájdalmas küzdelmét jelzi.

Révész Emese Simi és a rendetlen betűk-02

 

Simi útja göröngyös, nagy kétségbeesések és kis sikerélmények tarkítják

Az egyik pozitívum az életkorhoz igazított, játékos fejlesztésen elért cél, a betűk megszeretése, amiről mese is születik. A könyv központjába állított téma, az olvasási, írási nehézségre rímelő Betűbirodalom története a kötet esszenciájaként is olvasható: a betűk, írásjelek között a különbözőségük miatt támad zavar, de végül pontot tudnak tenni az ügy végére. Nagyon találó a párhuzam: a kis- és nagybetűk, az írásjelek, mind-mind más funkcióval rendelkeznek, és más-más okból kifolyólag nélkülözhetetlenek, mondatokat alkotni viszont csak együtt képesek.

Fontosnak tartom megjegyezni, hogy bár a befejezés mindenképpen boldog, a cselekményben futó szálak pedig elvarrottak, Simi problémája nem oldódik meg: a diszlexia (bár sok esetben nagyon jól kezelhető) semmiképp sem szűnik meg varázsütésre, a fejlődés hosszú folyamat.

Simi – részben az őt körülvevő empatikus attitűdnek, részben saját leleményességének köszönhetően – megtanul együtt élni a „Kavarék Szellemmel”, azaz élni az átlagtól eltérőként.

Mert úgy tűnik, nem csupán a Törpe utca, de a tanterem is hasonlít Betűbirodalomra, melynek „lakói nagy békességben éltek, pedig igencsak különbözőek voltak”.

Pataki Mónika Lilla

Révész Emese:  Simi és a rendetlen betűk

Illusztrátor: Metzing Eszter

Pozsonyi Pagony, 2019.

121 oldal

3490 Ft

további Kritikák

Egy rakéta megszelídítése

André Ferenc kritikája Tóbiás Krisztián A mikulás rakétája című könyvéről.

Tovább
Akkor ez tényleg forradalom?

Mizsur Dániel Kiss Judit Ágnes kötetét ajánlja.

Tovább
A tranzitzóna és a kozmosz

Nagy Gabriella Ágnes kritikája Dániel András: És most elmondom, hogyan lifteztem című kötetéről.

Tovább