– A Farkashoz megyünk – magyarázta sietve a Lúd. – Vacsorára.
Vidra úr elragadtatással csettintett a nyelvével.
– Az finom! És mi lesz ma este vacsorára?
– Én – felelte röviden a Lúd.”
A kortárs lengyel gyerekirodalomból viszonylag kevés könyv jut el a magyar olvasókhoz
Ami eljut, mint szinte minden fordításirodalom esetében, átmegy egy szűrőn, válogatáson, mi, magyar olvasók pedig éppen ezért többnyire a válogatás legjavát kapjuk kézhez.
Marta Guśniowska lengyelül 2017-ben megjelent könyvét Pászt Patrícia fordításában, a kortárs lengyel gyerekirodalmi könyveket itthon népszerűsítő Wonderland Alapítvány kiadásában olvashatjuk, és méltán bízhatunk abban, hogy ezúttal is remek könyvet bocsátottak a magyar olvasók rendelkezésére.
A szöveg vicces, a történet szórakoztató, az illusztrációk kedvesek és szépek, a téma viszont meglehetősen komornak tűnhet
Az élete értelmét nem lelő Lúd ugyanis semmi másra nem vágyik, csak hogy érjenek véget a lelki gyötrelmei ezen a világon. Nem is csoda tehát, hogy mikor a Róka belopakodik a tyúkólba, nem ijed meg tőle, hanem felajánlja magát vacsorának.
Viktor Frankl szerint éppen az értelem hiánya jelenti a lét legnagyobb megpróbáltatását. Az értelem nélküli létezés, amelynek egyik legmarkánsabb patologikus kifejeződése a depresszió, híján van a küzdelemnek, a hitnek, a reménynek. Az értelem azonban, amely elsősorban koherens értelmek, összefüggések meglelését jelenti, különbözik a céltól. A cél valamilyen szándékkal függ össze, olyasmivel, amit el akarunk érni, ami szolgál valamire. Így hát a Lúd értelem nélküli élete depresszióba süllyed, de nem marad teljesen cél nélkül. Guśniowska tisztázza is a mese elején, rögtön az első oldalon, mit jelent a depresszió: „a depresszió nagyon kellemetlen dolog, kérdés nélkül bemászik a fejünkbe, és örömtelenné tesz bennünket, rosszul érezzük magunkat, s ilyenkor nemcsak önmagunkat nem szeretjük, hanem azt gondoljuk, hogy mások sem szeretnek minket, mert hát miért is szeretnének?”
A Lúd értelem és szeretet nélküli élete azon az éjjelen, mikor a Róka feltűnik a tanyán, megváltozik. A legzsírosabb tyúkot felkapva ugyanis a Róka iszkolni kezd, de a Lúd csendesen figyeli és figyelmezteti: „Én nem vinném el […] Komolyan. Tudom, hogy mit evett. És mibe lépett bele. És meg is csúszott… És beleesett fenékkel az egész truty…
– Pssszt!!! – sziszegte fenyegetően a Róka. – Fogd be a csőröd, vagy felfallak még a tyúk előtt! Előételnek.
Ezen a ponton a legtöbb lúd valószínűleg elhallgatott volna. De a mi libánk nem tartozott közéjük. Sőt, még azt is gondolta magában, egy ilyen felfalatás nem is lenne rossz, mert véget vetne értelmetlen életének.”
Azaz a Lúd egy véletlen helyzet folytán végre célt talál
Ám a Róka nem akarja megenni, nem teszi meg a kért szívességet, helyette inkább elviszi Farkas barátjához, aki sejtése szerint vele ellentétben még egy ilyen sovány, csontos, depressziós, étvágytalan madarat is hajlandó lesz megvacsorázni. A lúdnyakat imitáló hosszúkás könyv lényegében erről az útról szól, és arról, ahogyan végül a Róka és a Lúd összebarátkoznak, sőt. A kaland a Farkas házánál ér véget, akinél a Lúd beül a forró vízbe, maga alá gyújt, és a tepsiben elterülve várja a véget.
Mielőtt azonban elsütnénk a mese poénját, ami lévén gyerekeknek szóló történet, aligha végződhet a Lúdból készült étel föltálalásával, kanyarodjunk vissza az időben vagy száz évvel, hiszen Guśniowska szövege határozottan intertextuális kapcsolatot ápol a lengyel irodalomtörténet egyik meghatározó alakjának, egyben az európai avantgárd színház egyik legizgalmasabb szerzőjének műveivel.
1914 nyarán a lengyel színház, művészet és antropológia két jelentős alakja, életre szóló barátok, Ausztráliába készültek, amiből egy kéthetes ceyloni út valósult meg – az utazást eredetileg hosszabbra tervezték, de a világháború kirobbanása közbeszólt. Bronisław Malinowski antropológusként ismert, a részt vevő megfigyelés úttörője, Stanisław Ignacy Witkiewicz festő, fotográfus, író pedig többek között abszurd, szürrealista drámáiról – Malinowski a barátját fotósként és rajzolóként vitte magával. Witkiewicz a Vízityúk című drámát a ceyloni utazást követően, 1922-ben írta, és Tadeusz Kantor rendezéseinek köszönhetően – Kantor éppen a Vízityúk színrevitelekor használta először hasonmás bábuit 1967-ben, és tette ismertté Európa-szerte lengyel honfitársának drámáit – ma a lengyel drámairodalom és színház legismertebb szövegei között tartjuk számon.
Ezek a szatirikus, parodisztikus, szürreális drámák jobbára az értelem kereséséről szólnak, miközben tagadják a metafizikai értelmet.
Witkiewicz drámáit rendre megtalálhatjuk a hazai és külföldi színházak műsorán és nemzetközi színházi fesztiválokon. A vízityúk létező madárfajta, és többek között Ceylon szigetén él. Witkiewicz azért kapott meghívást az utazásra, mert jegyese, Jadviga öngyilkosságot követett el 1914. február 21-én, amelyért Witkiewicz, alias Witkacy nem kevés bűntudatot érzett. Szerelmi bánatát és komor hangulatát enyhítendő, no meg apja kívánságára, aki szerint a neveltetéshez hozzátartozik, hogy világot kell látni, a lengyel piktor csatlakozott barátjához, majd Londonból kihajóztak Délnyugat-Ázsia felé.
Guśniowska meséje folytatja Witkiewicz lélektani, társadalmi, realista drámákkal szemben írt szövegeinek azt a hagyományát, amely a metafizikai értelem keresésének lehetetlenségéről vagy épp az értelemnélküliségről, abszurditásokról, idegenségről, különös alakokról szól. A szereplők érzelmi állapotai ugrásszerűen változnak, híján minden logikának, a nyelvezetet is különféle stílusú, hevületű megszólalások jellemzik, olykor tele maró öngúnnyal vagy a bennszülöttek nyelvét idéző érthetetlen szósalátákkal. A kortárs lengyel mese ezeket a stiláris elemeket emeli át, persze jelentősen tompítva. A vélhetően menyasszonya öngyilkossága után depresszióba forduló Witkacy alakját is megidézi drámáinak egyéb depressziós szereplőivel együtt a Lúd figurájában – a gyerekmesékhez illően boldog kimenetellel.
Nem csoda, ha a gyerekeknek szánt mese a lengyel drámairodalom kanonikus szerzőjének életére, drámájára és nyelvezetére rímelve tele van humoros fordulattal, szójátékkal, abszurditással.
Ugyan Marta Guśniowskának ez az első, gyerekeknek szóló könyve, gyermekszínházi dramaturgként mégsem lehet kezdő írónak tekinteni
A fordító is számos lengyel drámát, irodalmi művet ültetett át korábban magyar nyelvre, azaz pompás szöveggel találkozunk. Az áthallások, a pastiche jellegű szöveg pedig folyamatos főhajtással tiszteleg Witkacy öröksége előtt. Megelőlegezve a kötet magyarországi karrierjét, azt is sejthetjük, hogy valószínűleg könnyen és sikeresen adaptálható majd színpadra. Még akkor is, ha a történet elsőre nem tűnik túl gyerekbarátnak, hiszen a mese elején a saját megevéséért könyörgő depressziós Lúd – ahogy Witkacy drámájának nyitó képében a Vízityúk könyörög saját kivégézéséért – nem igazán tekinthető klasszikus gyerektémának.
Ugyanakkor a mesék, a népmesék, különösen az állatmesék sokszor szólnak arról, ki fog megenni kit, tehát a téma korántsem ismeretlen.
A reakció az, ami különös, mert míg például Sven Nordquist mesesorozatának több epizódjában az öreg Pettson tyúkjai rémülten menekülnek a róka elől (a Tűzijáték a Rókának című rész pedig külön a témának lett dedikálva), Guśniowska Lúdja minden igyekezetével tukmálná rá magát a besurranó tyúktolvajra.
Depressziója határtalan és mély. De az ostobasága és az elszántsága is határtalan. A tyúkólban lebuktatott és onnan eloldalgó Róka után lohol, hogy ott etesse meg magát:
„A Róka érezte, hogy a méregtől a fejébe szökik a vér: ma egy finom, zsíros csirkét kellett volna ebédelnie. Ma meg akarta vele tömni a bendőjét. Sőt, tele akarta zabálni magát – ami talán nem túl elegáns dolog, de néha a rókákkal is megesik. Teli hassal kellett volna lefeküdnie, ehelyett itt ül éhesen egy bögre hideg teával, és egy hülye, sovány libával vitatkozik!”
A mese humorát részben a Lúd elszántsága szolgáltatja, aki minden körülmények között szeretne elfogyasztódni
Még a tóba való belefulladás sem vonzza mint lehetséges halálnem, csak és kizárólag eredeti tervének végrehajtása motiválja, vagyis az, hogy terítékre kerüljön. Ám az sem minden áron. „Az életem értelmét elvesztettem ugyan, de a szaglásomat még nem. Ha kömény lesz, fuccs az üzletnek” – mondja a Farkasnak utasításként a saját fűszerezését illetően.
A tepsiben fővő Lúd már éppen elalél a forró gőzben, amikor a Róka, a Farkas és az éppen arra járó Medve és Vidra ráébrednek, hogy mégiscsak jó fej barátra leltek, de az újabb humoros jelenetek során mégsem ők mentik meg a Ludat. Az végül maga alatt fújja el a lángot, amikor rájön, hogy mégis törődik vele valaki egy kicsit.
A könyv egy szentenciával zárul, amely a végig humoros történet miatt szerencsére veszít a moralizáló élből, ugyanakkor kimondja azt a fontos tapasztalatot, hogy a depresszióból ki lehet kecmeregni némi segítséggel, de akár saját elhatározásból is.
A különleges formátum, a gömbölyű, szinte plüssfiguraszerű, hengeres karakterek, a rendkívül vicces történet egészen egyedi stílusukkal mind a kötet értékét növelik
A depresszióról szóló könyv éppen azért ajánlható végül bátran a gyerekeknek (is), mert eltávolítva, humorosan, kifigurázva beszél a lehangoltságról, a reményvesztettségről és arról az abszurd célról, hogy valaki a saját életét kioltsa. Shona Innes meséje (A rosszkedv olyan, mint egy felhő) az egészen kicsiknek, Scheer Katalin Nefelé című műve a 8–12 éveseknek, Milne regényének Fülese pedig mindenkinek szól a depresszióról, de mind másképpen.
Guśniowska egy ezektől a megoldásoktól eltérő, sajátos utat választott: nemcsak a (le)hangoltság állapotát írta le vagy a szuicid szándékot, hanem felvetette az élet értelmének kérdését is. Persze a gyerekeknek nem szükséges filozófiai magasságokba röpülniük – az egyik jelenetben a Róka le is inti a Farkast és a Ludat, nehogy filozofálni kezdjenek –, ehelyett az író megoldásként a barátságot és a szerelmet ajánlja.
Szó sincs arról tehát, hogy valamilyen végső vagy kozmikus értelmet tukmálna ránk a könyv
Akárcsak Witkacy, nem foglalkozik az egyénen kívüli vagy az egyén feletti mágikus vagy spirituális elrendezés lehetőségeivel. Az öngyilkosságra való szabadságon túl egészen földi, földhözragadt megoldást kínál, mégpedig a társaság, az apró örömök, a humor által meglelhető értelmet. Ezek valójában mind az értelemkeresés melléktermékei, de nélkülük a keresés maga sem lehetséges. A kérdés pedig, hogy ki milyen értelmet talál magának, nyitva maradhat, mert az sem biztos, hogy csak egyvalaminek kell értelmessé válnia: „…vajon az életnek csupán egyetlen értelme lehet? Talán ha mindent egybevetnénk, akkor összeadódnának a dolgok, és valahogy… minden értelmet nyerne?” – teszi föl a Lúd a kérdést a forró tepsibe kerülés előtt. És talán éppen az út, az elindulás, a kaland az, amely leginkább lehetővé teszi ezeknek a dolgoknak az összerendeződését.
A depresszióról írni úgy, hogy hangvételében a könyv nem veszi komolyan azt, amiből a depressziós maga ki sem lát, vagyis a reménytelenséget, külön bravúr. Egyszerre működteti a beszűkült tudatállapot morbiditását, a halál akarását és az ironikus, abszurd hangvétel távolságtartó érzéketlenségét, amivel szabadságot biztosít minden cselekvésnek. E két nézőpont egyidejű megjelenésének tapasztalata – vegyülve az itt-ott felbukkanó együttérzéssel – a gyerekek, sőt a felnőtt olvasók számára is fontosabb tanulságként szolgálhat, mint a mese végén szereplő szentencia.
Nagy Gabriella Ágnes
Marta Guśniowska: Ha lúd, legyen kövér!
Illusztráció: Robert Romanovicz
Fordító: Pászt Patrícia
Wonderland Alapítvány, 2022
91 oldal
3990 Ft