Vissza
  • 2023.07.19
  • Juhász Kristóf

A Világfa szintjei, avagy hogyan alkalmazzuk mai kamaszlányok tudatához a magyar mitológiát

Viola Szandra A Világfa kilenc ága című könyvéről Juhász Kristóf írt kritikát.

Izgalmas kentaurja napjainknak Viola Szandra A Világfa kilenc ága című lányregénye

Pardon, lányregényt mondtam? Helyesbítek: fantasy. Helyesbítek: kamaszregény. Helyesbítek: kortárs fantasy. Többet nem helyesbítek, mert kiröhögtetem magam, inkább próbálom láttatni, körülbelül miféle szellemi térbe is érkezik szerzőnk munkája.

A fantasztikummal kacérkodó vagy inkább fantasztikummal átitatott közeget láttató, egyben e fiktív teret a népi hiedelemvilágból és hagyományból fölépítő ifjúsági regények legérvényesebb példája Otfried Preusslertől a Krabat a Fekete Malomban. Oly szomorú korban, mikor a Harry Pottert többen ismerik, mint ezt, akár a műfaj ismeretlen alapkövének is nevezhetjük Tolkien Babója vagy A sonkádi Egyed gazdája mellett – szándékosan említem a mesternek e közvetlen meséit, s nem nagyepikáját.

VIOLA SZANDRA A VILÁGFA KILENC ÁGA-04

Viola Szandra művének cselekménye nem múltbeli, nem is időtlen, hanem hangsúlyozottan jelen idejű, a mostani olvasók egy bizonyos korosztályát megszólítva

Ám a megszólítás az időtlenségből érkezik, pontosabban oda vezet.

Történetvezetése herripotteri, halivúdi mainstream dramaturgiát követ: a hős jeleket kap, csodálkozik, majd beavatást nyer, harcol, és győz. Tegyük persze hozzá: az ilyen dramaturgia alapvonásaiban és gyökereiben mesei. Hisz egy királyfi sem a tizennyolc fejű sárkánnyal kezdi – ha úgy kezdené, a mese nem volna igaz.

A – tizenöt éves fiam szavaival élve a bossfight feltehetően már a mesélés születésekor, a homo fabulae működésének kezdetekor is a történet fináléját képezte.

És akinek a vérében-lelkében vannak a mesék, azonnal érzi, hogy mikor blöfföl egy szerző, vagy mikor alkalmaz csak azért egy adott történetvezetést, mert tudja, hogy így megszokott. Vagy mikor süt a szerző minden egyes sorából, hogy a próbatételeket valamilyen formában ő is átélte.

Viola Szandra meseregényéből a fentiek ellenére nem árad a kiszámíthatóság unalma – ám a nagy mesélők vagy a népmesék letisztult bölcsessége sem.

A játék, a cserfesség, az apró, kedves meglepetések, a Világfa titkait körülviháncoló üde csapongás jellemzi a könyvet.

És a legtökéletesebb választás mindehhez a kamaszlány-elbeszélő.

VIOLA SZANDRA A VILÁGFA KILENC ÁGA-02
Unsplash/ Adria Garcia Sarceda

„Gondoltam, jó kis kirándulás vagy rögtönzött shoppingolás lesz, de a járvány miatt a legtöbb üzlet zárva tartott, vagy csődbe ment. Szomorú, eseménytelen falusi séta volt. Az idő is egyre barátságtalanabb lett, esni kezdett valamiféle üvegszilánkra emlékeztető csapadék, szúrta az arcom, a szemem, ha belement. A maszkomat egészen az alsó szemhéjamig felhúztam, hogy a szél ne fújja át az arcüregeimet. Bár az utca kihalt volt, mégis úgy éreztem, hogy mindjárt elém toppan valaki egy kereszteződésnél, rám ugrik egy ablakból, vagy akár a föld alól bújik elő.”

A digitális bennszülött kamaszlány a járvány elől egy vidéki faluba, Piliscsudára (amilyen egyszerű, olyan briliáns a létező település nevének mesei ferdítése – még kötetcímnek vagy alcímbe is elment volna) költözik apjával.

Ha az elbeszélő-főhős nem próbálna folyamatosan internetezni, meg más, XXI. századi dolgokat művelni, az első pár fejezet hajazhatna akár a jó öreg angolszász gótikus rémtörténetekre is.

Hősünk ráadásul nemesi származású, dédnagyanyja Lichtenberg Alteregónia. Itt a humorizáló névadás a nyilvánvaló Piliscsudával szemben érthetetlen, pedig ebből a viccből is ki lehetett volna hozni valamit.

Szóval a leányzó – bánatára – elkerül civilizált közegéből „ősei földjére”, a néhai nagyszülők, különösen a boszorkányos hírű nagymama világába, ahol annak rendje és módja szerint találkozik segítő és ártó entitásokkal, beavatást nyer a láthatatlan valóságot mozgató mögöttesbe, megküzd a rosszal, és győz a jóért.

Ebből aztán kisülhetne bármilyen, kamaszoknak szóló, kardozós-varázslós-szerelmes divatkönyv, de nem sül, mert szerzőnk annál blikkfangosabb, költőibb, szépíróbb (itt tárgyalt első regénye előtt már csinált is mindent, amitől ilyen lehet, tessék bátran utánanézni).

A süldő lány bőrébe bújva épp akkor a legbájosabb, mikor elfelejti, hogy ő most éppen nem költő:

„Azt hiszem, az volt a baj, hogy én már nem tanultam meg a tárgyakkal bánni. Ha együtt nőttem volna fel velük, akkor valamiféle ismerős érzés, mágikus szál fűzne össze minket, így viszont mindvégig idegenként mászkáltam közöttük. Úgy éreztem, hogy minden, ami hozzám ér, megsebez: a kés azt akarja, hogy az ereimet vagdossam vele, a tányér csorba szélével horzsol, a por pedig hiába szállhatna aranyló pelletként is a reggeli fényben, mégis a tüdőmet izgatja, köhögéssel keseríti. Kislányként, amikor még élt a nagyanyám, megfigyeltem, hogyan bánik a fazékkal, fakanállal, szekercével. Minden apró tárgy hozzá szegődött: ha fordult, utánaeredtek az utcán a lehullott falevelek, ha a szemében fény gyúlt, a nagy üst faláról csillant vissza.”

Stilárisan van egyfajta billegése a könyvnek, olykor mintha ad hoc volna valamilyen hangja egy-egy szereplőnek

A beszélő, bűvös macska tenyérbemászó, pofátlan stílusa tökéletes macskajellemzés. Roppant karakteres és jópofa a zümmögve beszélő bögölytündér is. Mitmitke, a kívánságteljesítő lidérccsirke már kevésbé egyéni (ami annyiból persze jogos, hogy ő nem önálló entitás, elvégre a boszorkány kelteti ki a záptojásból, hogy szolgálatot tegyen), de például az ájtatostündérek nemzetsége sem kapott tündéres nyelvhasználatot.

Az ellenlábasok: a húslidérc, a markoláb vagy a gyertyás ember pedig nem is kap szót, csak némán s hatásosan ijesztget, illetve árt. Persze nem lehet efféléket rigorózusan számonkérni egy ifjúsági regényen, maga a műfaj nem a nyelvi bűvészkedésről szól – ám a nem a célközönségből származó kritikusnak feltűnik, hogy egyik karakter kap saját nyelviséget, a másik meg nem.

VIOLA SZANDRA A VILÁGFA KILENC ÁGA-05
Unsplash/ Borna Bevanda

Különösen a beavató mesterfiguránál, a boszorkányos pótnagymamánál, Luca asszonynál hiányolom a mindentudó öregasszony ízes fordulatait – bár néhol azért is előfordul, például a tündérekkel való beszélgetésben. És ott remek!

A könyv legnagyobb erénye a néprajzi, mitológiai hitelesség

Ami alatt nem azt értjük, hogy szerzőnk pontosan úgy skicceli föl csodahőseit, hogy minden néprajzos a Csillagösvényig ugrik tőle örömében, hanem hogy Viola Szandra tényleg tájékozott az ősi magyar hiedelmek és népszokások világában, és nem fél az ismert entitások mellé érvényesen odakölteni másokat is – kedvencem a már említett bögölytündér, no meg a tündértetvek, akik ugyan itt még csak az említés szintjén kapnak szerepet, de a jövőben talán alaposabban is megismerjük őket, elvégre könyvsorozat készül.

Az a nagyvonalúság pedig, ahogy szerzőnk a Pilis hegyei közt tekergő varázsvilágba beemeli a jellegzetesen magyaros ízű vallási szinkretizmust az őskereszténységtől a szívcsakráig, nekem minden naivitása mellett szívet melengető.

Lesz majd olvasó, aki ezt bátorságnak, lesz, aki könnyelműségnek fogja titulálni, és akad majd, aki csak a homlokát ráncolja

Mindenesetre izgalmas beszélgetések, viták elindítója lehet például Luca néne alábbi monológja (amely egyébként a szinkretizmust kevéssé, a Parasztbibliából vagy a passiójátékokból ismert népi vallásosságot inkább tükrözi – ami persze ab ovo szinkretista világképű, de ez most túl messzire vezetne – ám szépsége miatt muszáj ezt idéznem):

„A Biblia beszél a kiűzetésről, de a Paradicsomról soha többet egy szót se szól, nem mondja el, hogy mi lett a Paradicsom fáival, madaraival, miután Ádám és Éva kiűzetett. Pedig Isten nem pusztította el őket, mert nem szereti a rombolást. Csak kicsit átrendezte, és létrehozta belőle a Mennyországot. Előtte nem volt szükség ugyanis Mennyországra, mert mindenki örökké élt. Amikor az ember a halandó földi létbe költözött, szükség lett egy olyan helyre, ahová végigküszködött élete után hazatérhet. Ezért alkotta meg a Jóisten a Paradicsomból a Mennyországot. A madarak egy része ott maradt az angyalokkal, a másik részét pedig az Isten kegyelemből lebocsátotta a Földre, hogy legyenek, akik égi hangokkal enyhítik az ember szenvedéseit, és legyen, ami emlékezteti arra, honnan jött, és hová tart. Mi másért lenne minden madárnak szárnya, ha nem azért, hogy a Föld és a Menny között repkedjen?”

Természetesen e monológ után is kapunk egy ellenpontot (lásd: parodia sacra, ha már ősiségről beszélünk), mikor bakfis főhősünknek visszafojtott röhögés közben tyúkok jutnak eszébe, ahogy hitvány szárnyaikkal próbálnak a mennyekig repülni…

Itt a korábban már említett elbeszélői billegés olyan érvényes funkciót kap, hogy nevezhetjük akár a kamaszlányi jelen idő és a varázsos ősiség közti egészséges, olvasóbarát arányérzéknek is.

Ahol az arányérzék elvész, az talán a küldetés grandiozitása: épphogy beléptünk a mesék és csodalények világába, és máris megmentjük a Világfát

Persze nevezetes mértéktelenként a legutolsó vagyok, aki pont a mértéktelenséget vetheti szerzőtársa szemére.

VIOLA SZANDRA A VILÁGFA KILENC ÁGA-03

Épp csak megint eszembe jut a bevezetőmben már említett Krabat a Fekete Malomban című mese. Preussler illő szerénységgel tartja meg a népi varázsosság lokális jellegét. A bevetett mágia többé-kevésbé mindig helyi érdekű marad – ettől is válik a történet olyanná, amit bármelyik öreg elmesélhetne egy falusi kocsmában.

Viola Szandra könyve kinyitotta a varázskaput, a szerző csakugyan elkezdte fölfedezni Piliscsudát

A fölfedezés örömében pedig vígan ugrándozik madárfüttytől életfáig, macskadorombolástól  világmegmentésig. Az olvasó is vele örül, a kritikus meg bizakodik, hogy a következő kötetben koncentráltabban bolyonghatunk majd a Pilis legendáinak labirintusában. De már ez a kötet is jóval több érdekes kísérletnél, hisz rengeteg fiatal olvasót fog bevezetni a világunkat láthatatlanul irányító csodák közé.

VIOLA SZANDRA A VILÁGFA KILENC ÁGA-01
facebook.com/viola.szandra

Viola Szandra pályáját figyelem pár éve. Szerzőnk ezzel a könyvével hazatalált a mesék, a legendák, az ősi tudás világába. Ez természetesen nem jelenti az útkeresés, a küzdelem végét. Csak annyit, hogy útkeresés és a küzdelem most már abban a szellemi térben zajlik, amely a napjainkban nehezen látható valóságok legméltóbbika és legfényesebbike. Van egy mélységesen szakmaiatlan megérzésem is: Viola Szandra pályájának egy későbbi szakaszában képes lesz majd a legősibb formákig eljutni ezen az úton.

 

Juhász Kristóf

Viola Szandra: A Világfa kilenc ága – Hajnal öröksége

Borítóterv: Hegyi Péter

Scolar Kiadó, 2023

155 oldal

3999 Ft

további Kritikák

Bibliai érdekességek és a lényeg kis okosoknak – Mai kérdések a Szentírás titkairól

Miklya Luzsányi Mónika: Bibliai Kisokos című könyvéről Kovács Gergely írt kritikát.

Tovább
Fuszulyka, pirog és khorkhog

Szokács Eszter írása Kalas Györgyi Világkóstoló című kötetéről. 

Tovább
„A régi mesék egyszerűbbek voltak.”

Szecsődi Tamás Leó: Táguló világom – Mesés iránytű a világhoz gyerekeknek. Kovács Gergely kritikája. 

Tovább