Vissza
  • 2021.12.28
  • Mizsur Dániel

A többségi test elölről, hátulról

Anna Fiske Ilyenek vagyunk hátulról című könyvéről Mizsur Dániel írt kritikát.

A kultúra, az igazságosság és az oktatás terén sokszor hallunk példaként idézgetve az északi, jóléti államok skandináv modelljéről, többek között híres egalitarizmusa és polgárainak kulturális-gazdasági jólétét mindenek elé helyező működése miatt. Bármiféle öngyarmatosítás nélkül mondható, kultúránknak talán van mit tanulnia a skandinávoktól. De hogyan fest egy svéd-norvég oktatókönyv, amelynek a testről, a testi működésekről, azaz a társadalomról és a szabadságról kell mondania valamit?

Anne Fyske Mizsur Dániel-01
Fotó: www.annafiske.com

Anna Fiske svéd képregényszerző és illusztrátor Hvordan- (Hogyan-) sorozata ezekre a témákra kíván reagálni

Készített illusztrált oktatókönyvet a felnőttlétről, az iskolakezdésről, a fogantatásról és a kisbabákról, a Móra Könyvkiadó gondozásában idén megjelent 2014-es könyve, az Ilyenek vagyunk hátulról pedig az emberi testről szól. Persze filozofikus-fenomenológiai gondolatfutamra nem kell gondolni.

Fiske műve a lehető legegyszerűbb oktató-felvilágosító kézikönyv: nem csak gyerekeknek. És éppen ebből az alapokig visszamenő egyszerűségéből származik legfőbb erénye, mégpedig az emberi test bármiféle formája, alakja, nagysága, állapota iránti természetes felfogásával és közelítésmódjával.

A gyerekeknek szóló oktatókönyv elsősorban rajzokra épül, kísérőszövegei nagyon egyszerűek, visszafogottak – nem is az a célja, hogy a szöveggel hasson

A sokféleséget, a különbségeket, a testek formáit és alakjait legjobban rajzokkal, képekkel, illusztrációkkal képes nyilvánvalóan megmutatni. (A könyv illusztrátora maga Anna Fiske.) A könyv alaptétele is banálisnak tűnik: mindenkinek van teste, minden test másmilyen, és sokféle test létezik. Az amúgy is jórészt uniformizált testképű európai kultúrában, melyet talán még tovább idealizál a közösségi média, a természetes sokféleség mindenféle értékítélet- és stigmatizációmentes bemutatása felszabadítónak hathat. Persze nem frontálisan oktat a Fiske könyve. A sokféle testtípus és testi állapot – legyen az betegség vagy fáradtság – reprezentációja hozzájárulhat egyfajta feltétel nélküli, empatikus, elfogadó attitűd kialakításához.

„Mindenkinek van teste”, „minden test másmilyen”: kicsi, nagy, tömzsi, duci, sovány, magas, idős, pár napos, fiatal, hajlott hátú. Sokféle testtípust mutat meg Fiske könyve, mindenféle korosztályból és bőrszínből.

Testképskálája széles tehát, a testreprezentációban odafigyel a szerző a bőrszínek sokféleségére is. Külön rajzokat és oldalakat szentel egyes testrészek bemutatásra, például a női mellekre – ebből a szempontból is felszabadító lehet Fiske könyve, akár az emiatt szorongó felnőtteknek is. A népszerű brit Sex Education-sorozat egyik részét idézhetnénk, melyben Aimeere igazán felszabadítóan hat annak felismerése, hogy igen sokféle női nemi szerv létezik, és az övé éppoly normális, mint bárki másé. A „minden mell másmilyen” tétellel Fiske könyve is hasonló attitűdöt képvisel a női keblek terén. Igaz, a hasonlóképpen tabusított férfinemiszerv-témának már nem szentel ekkora figyelmet – úgy látszik, a férfiaknak nincs miért szoronganiuk e téren.

A testről, a testi működésről szóló oktató és ismeretterjesztő könyveknek muszáj tabudöntögetőknek lenniük.

Anne Fyske Mizsur Dániel-03
Fotó: www.annafiske.com

Informálás és edukáció aligha képzelhető el a megszokott sémák és keretek újramondásával vagy a téma bagatellizálásával

Az Ilyenek vagyunk hátulról ugyanolyan természetességgel érinti a sokakból gyaníthatóan viszolygást kiváltó menstruáció vagy a „puki” témáját, de több oldalt szentel az ürítésnek is. Fiske könyve azzal segíthet nagyot, hogy felesleges prüdéria vagy tabu miatt került témákat természetesként tálal, már csak azáltal is, hogy említést tesz róluk, de a rajzai sem idealizáltak-finomkodók. (A női-férfi nemi szerv „pisilő”-ként való megnevezése viszont már az – igaz, sok múlik a fordításon, és a magyarul beszélők közönségesek, vulgárisak sem akarnak lenni, finomkodók inkább: mind a mai napig zavarban vannak tehát – nincs jó szavunk „azokra”, és ebben a könyv sem segít, talán nem is feladata.)

Nyíltan kommunikál, és nyitottá teszi olvasóját – nem stigmatizál, hiszen alapküldetése az, hogy kialakítsa a nincs-mit-szégyellni magatartását.

Másrészt – ami az alapoktatás része kellene, hogy legyen – szól a fizikai abúzusról is, a határátlépésről.

Az üzenet itt is konkrét és egyértelmű: „A tested a tiéd. Senki sem nyúlhat a testedhez, ha te nem akarod.”

Tudatosítja az óvodás, kisiskolás gyerekben a tételt, evidenssé teszi, hogy később is az legyen. Fiske szerencsére körültekintő, hiszen nem csak olyan rajzokkal illusztrálta a témát, melyeken fiúk vagy férfiak lépik át a határokat; a helyzet fordítottját is ábrázolja, nem szűkíti a témát tehát kizárólag a lányokat, nőket ért határátlépésekre, az önvédelmet nem egyoldalúsítja. (És túlkapó sem, a konszenzuális fizikai érintkezéseket ugyanúgy érinti, mint a nem konszenzuálisakat.)

Elképzelhető azonban, hogy a magyar felnőtt olvasó ösztönösen másképp reagál a témára: bár a helyzet jobb, mint akár tíz éve, a fizikai-szexuális bántalmazás és az arról folyó közbeszéd terén itthon szintén lehetne követendő példákat keresni. Fiske könyve ebből a szempontból (is) irányadó.

Illusztrációi – rövid és konkrét kérdések kíséretében – végigveszik a határátlépések lehetséges helyzeteit. A tálalás nem szájbarágós, hiszen – és ez igaz a könyv egészére és szemléletére – a kényesebb témák esetében, ahol szükség van a felnőtt iránymutatására és segítségére, a kérdésekre a „helyes” válaszokat az olvasóknak (felnőttnek és gyereknek együtt, közösen) kell megadniuk. A kérdéses forma remek apropója lehet fontos beszélgetéseknek, melyek során körbejárhatók a témák, és lefektethetők az olyan vitán felül álló alapszabályok és tételek, mint hogy a „tested a tiéd”, vagy hogy „[j]ólesik néha egy vállveregetés vagy ölelés, de a tested sok pontja csak a tiéd”.

Fiske könyve tehát koprodukciós kézikönyv

Tíz nagyon egyszerű kérdés mentén szerveződik, melyek társadalmi szokásainkat („Mit veszünk fel nyáron?, „Mit veszünk fel télen?”), alapszabályainkat („Mihez nem nyúlhatunk?”) és a testi adottságok sokféleségét járják körül. Ezek azok a részei a könyvnek, ahol interaktívabbá válik, a válaszlehetőségekként megadott képeket meg lehet beszélni, a szülő vagy a tanító megfogalmazhatja a tovább vezető gondolatokat, a témákat ki lehet bővíteni vagy tovább részletezni. Fiske könyve tehát interaktív, koprodukciós, óvodában, kisiskolában használható oktatási segédletként is jól működne. Odafigyel olyan dolgokra is, mint a higiénia, a köröm-, a szőr- és a hajápolás, és a serdülőkor tesi változásairól is szól, mikor a higiénés dolgok jelentősége hirtelen megnő.

Az Ilyenek vagyunk hátulról sok esetben felszabadító, hiszen tabuk nélkül mutat meg olyan témákat, amelyeket inkább kerülni szokás, mint például a meztelen, szőrös test látványa; nem idealizál, és ha lehet ilyet mondani, a „nyers” valóságot illusztrálja. (Gyerekeknek szóló könyvként persze stilizálva teszi mindezt.)

Ám éppen emiatt a méltánylandó felfogása miatt támadhat bennünk az elismerésen túl jókora hiányérzet is. Testről, testképekről szóló könyvként szólnia kell például arról is, hogy nem csak nők vagy férfiak vannak a világon, nem csak lányok és fiúk. Az Amnesty International irányadói számai szerint ugyanis a világnépességnek a vörös hajúakkal megegyező, nagyjából 1, 7 százalékát alkotják a korábban hermafroditákként megnevezett interszexuális emberek. Az interszexualitás beemelése azért lenne fontos, mert még mindig igen sok, tényeket mellőző vagy összekeverő mítosz övezi, például ha a transzszexualitás szinonimájaként használják. Az se felejtsük el, hogy még az orvosi szakzsargon is a bináris logika (férfi–nő) patologizáló és sértő DSD-, azaz disorders of sex development (szexuális fejlődési rendellenesség) fogalmát használja az interszexualitás megnevezésére.

Nem azt mondom, hogy gyerekkönyvként ki kéne lépnie a heteronormativitásból, hiszen a szexualitást érthető okokból nem érinti a könyv, így olyasmit helytelen lenne számonkérni rajta, ami nem lehet feladata.

Más szempontból is azt mondható, Fiske könyve témamegjelenítéseivel sok esetben hiába tabudöntögető, akár felszabadító módon is, ha mégis csak a komfortzónánkon belül mozog.

Anne Fyske Mizsur Dániel-02
Fotó: www.annafiske.com

Mert nem tesz említést az interszexualitásról, a testi fogyatékosságról, a „társadalom” által abnormálisnak tekintett testi hibákról. Mi a helyzet például a vaksággal? Újfent a számokhoz nyúlva: a világnépesség több, mint fél százalékát, azaz tízmilliókat érint a vakság vagy valamilyen, a látás minőségét befolyásoló adottság. A könyv róluk sem tesz említést. Így amilyen felszabadító lehet a női mell sokféleségének elfogadása és elfogadtatása, olyan fájó lehet valamilyen testi fogyatékkal élő olvasójának az, hogy az ő teste például nem szerepel egy emberi testről szóló könyvben. Egy-két helyen meg-megjelenik egy-egy kerekesszék, de általánosságban a könyv tárgya a „jól működő”, „hibátlan” és „megszokott módon” funkcionáló test, és így, sajnálatos módon, nem a valóság.

A testről normatív módon gondolkodik, és ezt a világlátást közvetíti.

Az interszexuálisok, a vakok és gyengénlátók, a mozgássérültek, a Down-szindrómások, a testi vagy értelmi fogyatékkal élők alulreprezentációja érthetetlen egy testről szóló – edukatív – könyv esetében; és nemcsak a reprezentáció „igazságtalansága” fájó, hanem a reprezentációval elvesző nyelvi oktatás, azaz a megfelelő, nem sértő és nem diszkriminatív fogalomhasználat átadásának lehetősége is. Azt feltételezhetnénk, hogy a svéd-norvég kultúra reprezentáció ügyében előrébb jár, félig végigvitt projektként Anna Fiske könyve mégis csak a „többségi test”-et mutatja meg elölről-hátulról.

Mizsur Dániel

                                                                                                                                                                                                                                                                                                         

                                                                                                                

Anna Fiske: Ilyenek vagyunk hátulról

Móra Kiadó, 2021

88 oldal

3999 Ft

 

további Kritikák

Fuszulyka, pirog és khorkhog

Szokács Eszter írása Kalas Györgyi Világkóstoló című kötetéről. 

Tovább
„A régi mesék egyszerűbbek voltak.”

Szecsődi Tamás Leó: Táguló világom – Mesés iránytű a világhoz gyerekeknek. Kovács Gergely kritikája. 

Tovább
A fény mindenütt ott van

Pataki Mónika Lilla kritikája.

Tovább