Vissza
  • 2021.12.28
  • Mizsur Dániel

A többségi test elölről, hátulról

Anna Fiske Ilyenek vagyunk hátulról című könyvéről Mizsur Dániel írt kritikát.

A kultúra, az igazságosság és az oktatás terén sokszor hallunk példaként idézgetve az északi, jóléti államok skandináv modelljéről, többek között híres egalitarizmusa és polgárainak kulturális-gazdasági jólétét mindenek elé helyező működése miatt. Bármiféle öngyarmatosítás nélkül mondható, kultúránknak talán van mit tanulnia a skandinávoktól. De hogyan fest egy svéd-norvég oktatókönyv, amelynek a testről, a testi működésekről, azaz a társadalomról és a szabadságról kell mondania valamit?

Anne Fyske Mizsur Dániel-01
Fotó: www.annafiske.com

Anna Fiske svéd képregényszerző és illusztrátor Hvordan- (Hogyan-) sorozata ezekre a témákra kíván reagálni

Készített illusztrált oktatókönyvet a felnőttlétről, az iskolakezdésről, a fogantatásról és a kisbabákról, a Móra Könyvkiadó gondozásában idén megjelent 2014-es könyve, az Ilyenek vagyunk hátulról pedig az emberi testről szól. Persze filozofikus-fenomenológiai gondolatfutamra nem kell gondolni.

Fiske műve a lehető legegyszerűbb oktató-felvilágosító kézikönyv: nem csak gyerekeknek. És éppen ebből az alapokig visszamenő egyszerűségéből származik legfőbb erénye, mégpedig az emberi test bármiféle formája, alakja, nagysága, állapota iránti természetes felfogásával és közelítésmódjával.

A gyerekeknek szóló oktatókönyv elsősorban rajzokra épül, kísérőszövegei nagyon egyszerűek, visszafogottak – nem is az a célja, hogy a szöveggel hasson

A sokféleséget, a különbségeket, a testek formáit és alakjait legjobban rajzokkal, képekkel, illusztrációkkal képes nyilvánvalóan megmutatni. (A könyv illusztrátora maga Anna Fiske.) A könyv alaptétele is banálisnak tűnik: mindenkinek van teste, minden test másmilyen, és sokféle test létezik. Az amúgy is jórészt uniformizált testképű európai kultúrában, melyet talán még tovább idealizál a közösségi média, a természetes sokféleség mindenféle értékítélet- és stigmatizációmentes bemutatása felszabadítónak hathat. Persze nem frontálisan oktat a Fiske könyve. A sokféle testtípus és testi állapot – legyen az betegség vagy fáradtság – reprezentációja hozzájárulhat egyfajta feltétel nélküli, empatikus, elfogadó attitűd kialakításához.

„Mindenkinek van teste”, „minden test másmilyen”: kicsi, nagy, tömzsi, duci, sovány, magas, idős, pár napos, fiatal, hajlott hátú. Sokféle testtípust mutat meg Fiske könyve, mindenféle korosztályból és bőrszínből.

Testképskálája széles tehát, a testreprezentációban odafigyel a szerző a bőrszínek sokféleségére is. Külön rajzokat és oldalakat szentel egyes testrészek bemutatásra, például a női mellekre – ebből a szempontból is felszabadító lehet Fiske könyve, akár az emiatt szorongó felnőtteknek is. A népszerű brit Sex Education-sorozat egyik részét idézhetnénk, melyben Aimeere igazán felszabadítóan hat annak felismerése, hogy igen sokféle női nemi szerv létezik, és az övé éppoly normális, mint bárki másé. A „minden mell másmilyen” tétellel Fiske könyve is hasonló attitűdöt képvisel a női keblek terén. Igaz, a hasonlóképpen tabusított férfinemiszerv-témának már nem szentel ekkora figyelmet – úgy látszik, a férfiaknak nincs miért szoronganiuk e téren.

A testről, a testi működésről szóló oktató és ismeretterjesztő könyveknek muszáj tabudöntögetőknek lenniük.

Anne Fyske Mizsur Dániel-03
Fotó: www.annafiske.com

Informálás és edukáció aligha képzelhető el a megszokott sémák és keretek újramondásával vagy a téma bagatellizálásával

Az Ilyenek vagyunk hátulról ugyanolyan természetességgel érinti a sokakból gyaníthatóan viszolygást kiváltó menstruáció vagy a „puki” témáját, de több oldalt szentel az ürítésnek is. Fiske könyve azzal segíthet nagyot, hogy felesleges prüdéria vagy tabu miatt került témákat természetesként tálal, már csak azáltal is, hogy említést tesz róluk, de a rajzai sem idealizáltak-finomkodók. (A női-férfi nemi szerv „pisilő”-ként való megnevezése viszont már az – igaz, sok múlik a fordításon, és a magyarul beszélők közönségesek, vulgárisak sem akarnak lenni, finomkodók inkább: mind a mai napig zavarban vannak tehát – nincs jó szavunk „azokra”, és ebben a könyv sem segít, talán nem is feladata.)

Nyíltan kommunikál, és nyitottá teszi olvasóját – nem stigmatizál, hiszen alapküldetése az, hogy kialakítsa a nincs-mit-szégyellni magatartását.

Másrészt – ami az alapoktatás része kellene, hogy legyen – szól a fizikai abúzusról is, a határátlépésről.

Az üzenet itt is konkrét és egyértelmű: „A tested a tiéd. Senki sem nyúlhat a testedhez, ha te nem akarod.”

Tudatosítja az óvodás, kisiskolás gyerekben a tételt, evidenssé teszi, hogy később is az legyen. Fiske szerencsére körültekintő, hiszen nem csak olyan rajzokkal illusztrálta a témát, melyeken fiúk vagy férfiak lépik át a határokat; a helyzet fordítottját is ábrázolja, nem szűkíti a témát tehát kizárólag a lányokat, nőket ért határátlépésekre, az önvédelmet nem egyoldalúsítja. (És túlkapó sem, a konszenzuális fizikai érintkezéseket ugyanúgy érinti, mint a nem konszenzuálisakat.)

Elképzelhető azonban, hogy a magyar felnőtt olvasó ösztönösen másképp reagál a témára: bár a helyzet jobb, mint akár tíz éve, a fizikai-szexuális bántalmazás és az arról folyó közbeszéd terén itthon szintén lehetne követendő példákat keresni. Fiske könyve ebből a szempontból (is) irányadó.

Illusztrációi – rövid és konkrét kérdések kíséretében – végigveszik a határátlépések lehetséges helyzeteit. A tálalás nem szájbarágós, hiszen – és ez igaz a könyv egészére és szemléletére – a kényesebb témák esetében, ahol szükség van a felnőtt iránymutatására és segítségére, a kérdésekre a „helyes” válaszokat az olvasóknak (felnőttnek és gyereknek együtt, közösen) kell megadniuk. A kérdéses forma remek apropója lehet fontos beszélgetéseknek, melyek során körbejárhatók a témák, és lefektethetők az olyan vitán felül álló alapszabályok és tételek, mint hogy a „tested a tiéd”, vagy hogy „[j]ólesik néha egy vállveregetés vagy ölelés, de a tested sok pontja csak a tiéd”.

Fiske könyve tehát koprodukciós kézikönyv

Tíz nagyon egyszerű kérdés mentén szerveződik, melyek társadalmi szokásainkat („Mit veszünk fel nyáron?, „Mit veszünk fel télen?”), alapszabályainkat („Mihez nem nyúlhatunk?”) és a testi adottságok sokféleségét járják körül. Ezek azok a részei a könyvnek, ahol interaktívabbá válik, a válaszlehetőségekként megadott képeket meg lehet beszélni, a szülő vagy a tanító megfogalmazhatja a tovább vezető gondolatokat, a témákat ki lehet bővíteni vagy tovább részletezni. Fiske könyve tehát interaktív, koprodukciós, óvodában, kisiskolában használható oktatási segédletként is jól működne. Odafigyel olyan dolgokra is, mint a higiénia, a köröm-, a szőr- és a hajápolás, és a serdülőkor tesi változásairól is szól, mikor a higiénés dolgok jelentősége hirtelen megnő.

Az Ilyenek vagyunk hátulról sok esetben felszabadító, hiszen tabuk nélkül mutat meg olyan témákat, amelyeket inkább kerülni szokás, mint például a meztelen, szőrös test látványa; nem idealizál, és ha lehet ilyet mondani, a „nyers” valóságot illusztrálja. (Gyerekeknek szóló könyvként persze stilizálva teszi mindezt.)

Ám éppen emiatt a méltánylandó felfogása miatt támadhat bennünk az elismerésen túl jókora hiányérzet is. Testről, testképekről szóló könyvként szólnia kell például arról is, hogy nem csak nők vagy férfiak vannak a világon, nem csak lányok és fiúk. Az Amnesty International irányadói számai szerint ugyanis a világnépességnek a vörös hajúakkal megegyező, nagyjából 1, 7 százalékát alkotják a korábban hermafroditákként megnevezett interszexuális emberek. Az interszexualitás beemelése azért lenne fontos, mert még mindig igen sok, tényeket mellőző vagy összekeverő mítosz övezi, például ha a transzszexualitás szinonimájaként használják. Az se felejtsük el, hogy még az orvosi szakzsargon is a bináris logika (férfi–nő) patologizáló és sértő DSD-, azaz disorders of sex development (szexuális fejlődési rendellenesség) fogalmát használja az interszexualitás megnevezésére.

Nem azt mondom, hogy gyerekkönyvként ki kéne lépnie a heteronormativitásból, hiszen a szexualitást érthető okokból nem érinti a könyv, így olyasmit helytelen lenne számonkérni rajta, ami nem lehet feladata.

Más szempontból is azt mondható, Fiske könyve témamegjelenítéseivel sok esetben hiába tabudöntögető, akár felszabadító módon is, ha mégis csak a komfortzónánkon belül mozog.

Anne Fyske Mizsur Dániel-02
Fotó: www.annafiske.com

Mert nem tesz említést az interszexualitásról, a testi fogyatékosságról, a „társadalom” által abnormálisnak tekintett testi hibákról. Mi a helyzet például a vaksággal? Újfent a számokhoz nyúlva: a világnépesség több, mint fél százalékát, azaz tízmilliókat érint a vakság vagy valamilyen, a látás minőségét befolyásoló adottság. A könyv róluk sem tesz említést. Így amilyen felszabadító lehet a női mell sokféleségének elfogadása és elfogadtatása, olyan fájó lehet valamilyen testi fogyatékkal élő olvasójának az, hogy az ő teste például nem szerepel egy emberi testről szóló könyvben. Egy-két helyen meg-megjelenik egy-egy kerekesszék, de általánosságban a könyv tárgya a „jól működő”, „hibátlan” és „megszokott módon” funkcionáló test, és így, sajnálatos módon, nem a valóság.

A testről normatív módon gondolkodik, és ezt a világlátást közvetíti.

Az interszexuálisok, a vakok és gyengénlátók, a mozgássérültek, a Down-szindrómások, a testi vagy értelmi fogyatékkal élők alulreprezentációja érthetetlen egy testről szóló – edukatív – könyv esetében; és nemcsak a reprezentáció „igazságtalansága” fájó, hanem a reprezentációval elvesző nyelvi oktatás, azaz a megfelelő, nem sértő és nem diszkriminatív fogalomhasználat átadásának lehetősége is. Azt feltételezhetnénk, hogy a svéd-norvég kultúra reprezentáció ügyében előrébb jár, félig végigvitt projektként Anna Fiske könyve mégis csak a „többségi test”-et mutatja meg elölről-hátulról.

Mizsur Dániel

                                                                                                                                                                                                                                                                                                         

                                                                                                                

Anna Fiske: Ilyenek vagyunk hátulról

Móra Kiadó, 2021

88 oldal

3999 Ft

 

további Kritikák

Kis emlékezetkalauz

Hutvágner Éva kritikája Kolozsi László könyvéről.

Tovább
Robotexodus Csehországból a posztapokaliptikumba

Haklik Norbert kritikája.

Tovább
Mesterséges intelligencia és hun ősanya egy ifjúsági thrillerben!

Kovács Gergely kritikája.

Tovább