Vissza
  • 2020.07.09
  • Makkai Kinga

„A szülők is gyermekek, csak nagyra nőttek”

Demény Péter meseregényeiről Makkai Kinga írt kritikát.

A válás, a párkapcsolati krízis, vagy az ezzel összefüggő gyermeki magány, szorongás az utóbbi két évtizedben egyre több gyerekkönyvnek is témájául szolgált, s ezek többségében jó példái annak, hogyan valósul(hat) meg, ha kissé egyenetlenül is, e hétköznapi problémának gyerek (esetenként felnőtt) nézőpontú, többdimenziós feldolgozása.[1]

Demény Péter nemrégiben megjelent meseregény-sorozata (Tamara és a vidámság mellénye, Tamara és a tavirózsák zenéje) hasonlóképpen egy családi krízishelyzetet dolgoz fel. Ez utóbbi kötet 2019-ben jelent meg, pontosan egy évtizedre rá, hogy a szerző első önálló gyermekverskötettel[2] jelentkezett. A 2009-es év nemcsak gyermekirodalmi elindulását jelentette, hanem meghozta számára az elismerést is, ugyanis még ebben az évben Aranyvackor-díjat nyert a Hóbucka Hugó a mókusoknál című meseregényének alapjául szolgáló gyermekprózai alkotásával. Mindezen megjelenések az értelmezés szempontjából sem mellékesek, hiszen segítenek belehelyezni az elemzésre szánt műveket a szerző eddigi gyermekirodalmi munkásságába, másrészt az említett művek sok szálon kapcsolódnak egymáshoz.

A 2018-ban megjelent Tamara és a vidámság mellénye címet viselő kötetben a mindentudó egyes szám harmadik személyű elbeszélő egy kiskamasz szemével láttatja egy család hétköznapjait. A gyermeki nézőpontot érvényesítő narráció során megismerkedünk a kiskamasz Tamarával és családjával, akik megszokott hétköznapjaikat élik, Tamara iskolába jár, az apa egy irodalmi lap szerkesztőségében dolgozik, gyakran utazik, olyankor az anya és a lánya sok időt kettesben tölt. A kislány viszont akkor érzi igazán jól magát, ha apa is otthon van, és együtt tölthetik a délutánokat.

A történet felütése szomorú

Mindjárt az első oldalon lelepleződik a szülők párkapcsolati válsága. A nyomasztó otthoni légkört, a szülők szótlanságát fájdalmasan érzékelő Tamara értetlenül áll ebben a számára megmagyarázhatatlan helyzetben. A harmadik fejezettől a meseregény a hétköznapokból az irreális világba repíti az olvasót: egy Epricsek nevezetű segítő manó jóvoltából éjszaka „gyógyító szárnyalásba” kezdenek egy bevásárlóközpontban, melynek különböző részlegein érdekes alakokkal ismerkednek meg. Kalandok sora veszi kezdetét: találkozás a beszélő pingvinekkel, a veszekedő halakkal, a káprázatos ékszerekkel és az öntelt táskákkal.

A lehetséges világok szerepeltetése a valóságszférával szemben nemcsak irodalmi, hanem pszichológiai indokoltságú: a gyermeki létezés megnyilvánulása a regényben.

A hétköznapi világ elviselhetetlenségéből ez jelenti számára az egyedüli biztonságot, ahol otthon érezheti magát, kiélheti gyermeki mivoltát. A nyolcadik fejezettől a csodás elemekkel átszőtt, de még valóságnak ható világ hirtelen teljesen mitikussá, meseszerűvé válik: Hamupipőke mostohájával és Lucifer ármánykodásaival kell szembenézniük. A meseregény a valóságos világba való visszaérkezéssel ér véget. Bár Epricsek jelenléte és V. Mellényes emlékeztető szavai enyhítik Tamara szomorúságát, érezzük, hogy ez a pillanatnyi boldogság csak az éjszakai kalandnak köszönhető, s csak ideig-óráig feledteti fájdalmát.

Demény Péter Tamara 2-01

Az egy évvel később megjelent Tamara és a tavirózsák zenéje címet viselő második részben folytatódik a családi történet

A két kötet történései között csupán egyetlen hét telt el. Erre konkrét utalást találunk az első oldalon: „Mennyivel nehezebb lett volna a manó nélkül meg az egész kaland nélkül, amiben egy héttel korábban része volt”. Az első kötethez hasonló szerkezetű cselekmény a szülők kibékülésével veszi kezdetét. Tamara boldogsága határtalan, bár nem tudjuk meg pontosan, hogy mi volt a „összeveszés” oka. A ködösítésnek több indoka is lehet. Egyrészt kereshetjük a  narrációs technikában, vagyis a gyermeki nézőpont imitációjában, amely a gyermek szemével láttatja a történteket. Lélektanilag tudjuk, hogy a problémák elhallgatása a szülők részéről, amely a gyermek „megkímélését” célozza, a gyermekben bizonytalanságot, feloldhatatlan feszültséget, megmagyarázhatatlan lelki szorongást okoz. Másrészt a homály megjelenítésének tényszerű okai is lehetnek: a szülők  maguk sem képesek nyíltan beszélni a történtekről.  Annak ellenére, hogy a szülők kibékültek, és látszólag folytatódik együtt az élet, a dolgok tovább léteznek, és bármikor előjöhetnek. Jól érzékelteti a kislány lelkivilágában uralkodó káoszt a következő mondat: „jó volt, mégis rossz.  „(…) Kibékültek, de miért kellett kibékülniük? Ha egyszer kibékültek, akkor máskor is összeveszhetnek, és ki tudja, akkor kibékülnek-e megint”. Ebben a szomorú, kételyekkel teli lelkiállapotban hívja el Tamarát édesanyja egy közeli erdőbe kirándulni. A kirándulás, és a hozzájuk szegődő Epricsek, akivel az olvasó már az első kötetben megismerkedhetett, segítenek Tamarának megérteni a dolgok lényégét:  „Tamara rájött (…), hogy a szüleinek (…) még sokat kell dolgozniuk, amíg visszatalálnak ahhoz a harmóniához, amelyben az összeveszésük előtt éltek.”[3]

Tamara itt átveszi a mindentudó narrátor szerepét, megszűnik az a naiv kislány lenni, aki az első kötet elején volt. Kezdi érteni a szülők párkapcsolati problémáját.

Az erdei kirándulást hirtelen óriási vihar töri meg, amely különös helyre repíti őket. Az első kötethez hasonlóan itt is több fejezetnyi kaland veszi kezdetét, amely átlendíti a regény történéseit a realitásból a fantasztikum világába. A hétköznapi valóságba ágyazott fantasztikus kalandozás a klasszikus meseirodalomból jól ismert megoldás, gondoljunk csak az Oz, a nagy varázslóra, az Alice Csodaországban című könyvre vagy a Május 35 meseregényre, ahol az álom vagy a varázslat töri meg a hétköznapok rendjét. A múzeumszerű helyiség ellentétpárjai, Hangyakirálynő kastélya, a tavirózsás kert, viharnyünyükéék pavilonja mind olyan helyszínek és alakok, akik az élet bonyolult kérdéseiben igazítják el őket. Az utolsó fejezetben a három pipázó öreg együtt mondja ki a végső bölcsességet: „A meséhez idő kell, az igazi kibéküléshez tapasztalat” – melynek következtében a meseregény záróakkordjaként felhangzik Tamara és édesanyja felismerése: „Akkor lesz teljes a kibékülés, ha legközelebb négyen állnak itt”.

Demény Péter Tamara-02
Fotó: Henning János

A meseregény a problémacentrikus gyerekkönyvek típusába tartozik

A szerző korábbi köteteiben is fellelhető volt a felnőtt-tartalmak beemelése a történetfolyamba, de ott a szülők párkapcsolati problémája csak háttérinformációként szerepel.[4] Itt a családi krízishelyzet mint téma önállósul. Felnőttként gyermekbőrbe bújni, gyermekül írni egyfajta önigazolás (Demény Péter prózájának egyik jellegzetes vonása a személyesség és a maszkos identitásképzés[5]), s mint ilyen, a felnőtt nézőpont érvényesül általa. Ebből fakad az a végtelen empátia és szeretet, amellyel a szerző Tamara alakját megrajzolja a meseregényben. Az apáról ezzel szemben némiképp elmarasztaló képet fest, mintha ő volna a „probléma” alapvető okozója. (…) „Már apára sem haragudott annyira”.

A gyermeklírájából hozott önironikus, kételyekkel teli, személyes hang érvényesül tehát a meseregényben is az esetlennek ábrázolt apaképben.

[6] Ezt a nem tökéletes apaképet némileg árnyalja a kettőjük közötti szeretetteljes kapcsolat, Tamara apja iránti rajongása: „apával minden délben beszélgettek”, „úgy ült, hogy egészen megsajnálta”, „mindig Tamarával ebédelt, és sokat nevettek”, „és apa somolygott a bajusza alatt, és az olyan jó volt”, „meg azt is szerette, mikor labdáznak apával otthon” stb. Másrészt belehelyezkedni a gyermek érzésvilágába, aki elszenvedője a felnőtt világ visszásságainak, empátiát szül. Tamara alakja ezért lesz némiképp idealizált.  A gyerekhős áldozatként való bemutatása, aki a felnőttek hibái miatt szenved, romantikus vonásokat hordoz magán, ugyanakkor nagyon is reális: a felnőttek mindenkori elvárásait tükrözi, akik magára hagyják a gyereket az általuk előidézett krízishelyzetekkel, s egyúttal megcsonkítják, lerövidítik a gondtalan gyermekkor világát.

A cselekmény alapjául szolgáló témából ered a többrétegűség, illetve a meseregény pszichológizáló és filozofikus jellege

A többrétegűség a párhuzamos világok meglétében mutatkozik meg. A fantasztikus elemekkel átszőtt valóság a világok közötti átjárás sajátos megoldását nyújtja. Mindkét kötetben a hétköznapok valóságából indul ki a történet, majd áttér az irreális világba. A két világ között azonban nincs átjárás. Érdekes, ahogy a klasszikus népmesék bizonyos elemei elegyednek a műben a reális elemekkel. Itt van például a mese indítása, amely bár a hétköznapok talaján indul, a mitikus mesékre emlékeztet abban az értelemben, hogy főhősünk, Tamara a szomorúság megszüntetése céljából indul el otthonról. A népmesékre jellemző vonás, hogy a főhőst valamilyen hiány, veszteség megszüntetése készteti az otthon elhagyására. Bár itt nincs jelen a szándékosság, és az a fajta tudatosság, amely a népmesei hősöket jellemzi, akik önként hívják ki maguk ellen a sorsot, a mai gyermekirodalmi alkotásokban a hős általábam csak elszenvedője a történéseknek, a kalandok sorába nem szándékosan, hanem véletlenszerűen keveredik bele. Itt is hasonló jelenségnek vagyunk tanúi.

Népmesei motívum a segítők jelenléte a regényben, elsősorban Epricsek, a jóságos manó, de a többi mellékszereplő is hasonlóképpen az életben való eligazítást szolgálja. A kalandok sora mindkét meseregényben a vándorlás, az érés, a lelki fejlődés, a felnőtté válás szimbóluma.

A népmesei motívumok mellett népmesei elemeket is találunk a meseregényben: a zárófejezetben egymással bakalódó Dombác, Dümbác és Dimbác az Árgirus királyfi ördögfiókáit juttatják eszünkbe, a gonosz mostoha alakja a Hamupipőkéből, a manó alakja, egytől egyig a népmesékből kölcsönzött elemek.

Nemcsak népmesei elemek fordulnak elő szép számmal a meseregény szerkezetében, hanem számos klasszikus világirodalmi toposz is kimutatható, az intertextualitás ugyanis erőteljesen átszövi az egész meseregényt: például a fantasztikum világába röpítő vihar az Ozból ismert forgószélre hajaz, a csupán kezdő- és záróformulából álló mese a  nonszensz elemeket idézi Carroll Alice Csodaországban című klasszikus meseregényéből, és még sorolhatnánk. A szövegértelmezést dúsítják mindezek az utalások. A popkultúra animációs filmjeinek sémái (L’ecsóTáncoló talpak, Lady Tremaine – HamupipőkeA dzsungel könyve, Arnold Schwarzenegger stb.), világi- és gyermekirodalmi intertextuális kapcsolódások (Magyar népmesék, Lucifer, Alice Csodaországban, Oz, a nagy varázsló stb.) hozzák létre a meseregény egyéni világát.

A pszichologizáló vagy úgynevezett „szociotartalmú gyerekkönyvek”[7] sajátos jellemzője, hogy egyidőben érvényesül bennük a gyermek- és felnőtt nézőpont. A felnőtt nézőpont megértése intellektuális fejlettséget feltételez a gyerekolvasótól. A felnőttek világának, problémáinak megértése azonban „gyermekpróbáló” feladat, ezt tükrözik Tamara zavaros gondolatai, kételyei: „De vajon van-e még olyan, hogy »anyáék«?" „Anyáék kibékültek, és apa nem fog elmenni”.  A megválaszolatlan kérdések, a bizonytalanság összezavarja a gyereket, növeli szorongását.

A többrétegűség mellett másik sajátossága a meseregénynek a filozofikum előtérbe kerülése

Ezzel a sajátossággal találkozhatunk a szerző  Sünödi és trallala című művében is, ahol a filozófiai tartalmak a személyesség, az önkifejezés formájává váltak. Ehhez hasonlóan ebben a műben is a sok meseszereplő felvonultatása csupán ürügyként szolgál a filozófiai gondolatok tolmácsolásának. Míg az első rész három életbölcsességet sugalló mondatot tartalmaz: „A remény nagyobb, mint a szomorúság”. „Az a lényeg, hogy belül vidám légy, és mindig nevess”. „A vidámság az élet mellénye!” – addig a második kötetben számuk megsokszorozódik: „Az emberek hajlamosak úgy élni, mintha a boldogságuk egy páncél lenne, áthatolhatatlan, de éppen ebben tévednek”. „Mert a boldogság éppenhogy nem áthatolhatatlan páncél, inkább olyan, mint egy vitorla: nem te cipeled, ő szárnyal veled!” „Sebekről hallgatni nem jó, ha szeretnéd megőrizni a boldogságod.” „A gyermekkor egyik szépsége, hogy az ember mindig csak azt látja, amit látni szeretne.” „Az élet nem pepita.” „Nem a gyermeked életét kell élned.” „A boldogság nem valami leves, amit akkor is megeszel, ha nem úgy főzték, ahogy te szoktad. A boldogság a te levesed, és neked kell élvezned minden falatot.” „A te életed neked fontos, a másé másnak.”  „ A szülők is gyermekek, csak nagyra nőttek.” „A szerelem is egy nagy mese.”

A szövegtestbe ékelt életbölcsességek érett gyermekolvasót feltételeznek, akik képesek dekódolni, értelmezni ezeket a létértelmező filozófiai gondolatokat.

Ugyanaz a sokszínűség, többrétegűség teszi játékossá a mű nyelvezetét is, mint ami a mű tartalmát jellemezte. A újkeletű idegenszavak, szlengek („designom”), a román nyelvből kölcsönzött szavak („szperánca”) teszik sajátossá, egyénivé ezt a nyelvhasználatot.

Bár sok az ellentmondás a regényben, néhol következetlen a jellemábrázolás, a filozófiai gondolatokkal és alakokkal zsúfolásig teletűzdelt szövegtest a rövid terjedelem ellenében zavaró is lehet, mindezt leszámítva Demény Péter meseregényei a gyermek iránti mélységes szeretet és tisztelet jegyeit hordozzák magukon, egy olyan szerzőét, aki kegyelettel és hódolattal őrzi örök gyermeki mivoltát.

Makkai Kinga 

Demény Péter: Tamara és a vidámság mellénye

Illusztráció: Eperjesi Noémi

Kreatív Kiadó, Marosvásárhely, 2018

32 oldal

19 lej

Demény Péter: Tamara és a tavirózsák zenéje

lllusztráció: Eperjesi Noémi

Kreatív Kiadó, Marosvásárhely, 2019

32 oldal

19 lej

Lábjegyzetek:
[1] Gáspár-Singer Anna: Címkék a borítón – Tabutémák a kortárs gyerek- és ifjúsági könyvekben, In: Mesebeszéd, Gyerek- és ifjúsági irodalom kézikönyve, FISZ, Budapest, 2017., 317. old.
[2] Demény Péter: Ágóbágó naplója, Koinónia Kiadó, Kolozsvár, 2019.
[3] Demény Péter: Tamara és a tavirózsák zenéje, Kreatív Kiadó, 2019., Marosvásárhely, 12. old.
[4] „Makk Miklós, mi tagadás, gáláns egy mókusférfi volt, aki otthon is megértően ugrándozott, de talán még megértőbben tüsténkedett idegen odúkban.” Demény Péter: Hóbucka Hugó a mókusoknál, Koinónia Kiadó, Kolozsvár, 2011., 10. old
[5] Makkai Kinga:  Sünödi szerint a világ, In: Útlevél Meseországba, Ábel Kiadó, Kolozsvár, 2019., 102-105.
[6] Korábbi gyermekverseiben is találkozunk ezzel a „problematikus apasággal”, öniróniával: „Anya,­/ apát nem cseréljük ki,/hiába, hogy egy nagyszájú ideggóc,/egy rettenetes alak,/egy szégyentelen…” (Ágóbágó ragaszkodik vagy „mert ez az apa olyan gonosz,/…milyen mocsok ez az apa!”(Ágóbágó felnőtté válik)., Demény Péter: Ágóbágó naplója, Koinónia Kiadó, Kolozsvár, 2019., 23., 33. old.
[7] Lovász Andrea: Felnőtt gyermekirodalom, Cerkabella Kiadó, Szentendre, 2015., 29. old.

további Kritikák

Kalapbamacska

Dr. Seuss: Kalapos Macska visszatér kötetéről Herédi Károly írt kritikát.

Tovább
Tündérek és traumák

Turbuly Lilla Kiss Judit Ágnes: Zsálya hercegnő és az öregnek hitt herceg című kötetéről írt kritikát. 

Tovább
Nem csak rajtunk múlik!

Az Így mesélj, hogy olvasson című kötetről Makkai Kinga írt kritikát.

Tovább