Na és velem tartasz?
Kérdezi Szöszmösz, a tündéregér, Berta Ádám első mesekönyvének címszereplője, egy gyors megismerkedés után kalandra hívva új barátját.
Talán igen, válaszolja Lapos Tüske, ez az Indiánföldön magányosan élő, ételallergiás süni. Ilyen egyszerűen, magától értetődően kezdődik kettejük kalandja, hogy rövid, kistörténetként is helytálló fejezetekben bonyolódva jusson el valamifajta célig. De nem ez a lényeg. A lényeg ott van, hogyan jutnak el oda.
A történet részletei aprólékosak, pontosak, ezzel együtt a nagy történet ívét illetően sokat bíz a szerző a fantáziára, nem kevés kérdést hagyva nyitva.
Többszöri olvasás után sem világos számomra, mi okból jelenik meg a Szöszmösz nevű tündéregér Lapos Tüske álmában, és az sem, mi a különbség az álombeli és a valóságos Szöszmösz között, nem is beszélve arról, miért szeretné az egyikük, ha a másikuk vele menne. (Leszámítva azt, hogy ha nem indulnak el, nem születhetett volna meg a mese.)
A kötet, mint a legtöbb jó meseregény, a határátlépések könyve
Minden történés új lehetőségeket teremt, és ezek az új lehetőségek korántsem biztosan hoznak előrelépést. Ez utóbbi okozhatna, mégsem okoz hiányérzetet, mert a két főhős kellő mértékben (értsd: érzékelhetően) változik az együtt töltött idő alatt, látszólag az úttól, de valójában attól, hogy együtt mennek végig rajta. Eközben mind a szereplők, mind a környezetük kapcsán számos fontos, megbeszélhető téma is előkerül, kezdve a már említett ételallergiával, folytatva a környezetvédelemmel és a bullyinggal, egészen a finom társadalomkritikáig (az emberekről és az ő felesleges tárgyaikról).
Mindez azonban szervesen van jelen a szövegben, mindenestül a szereplőkre figyelhetünk, tehát didaxis nélkül kap az olvasó információkat, esetleg tanítást, amit manapság nem lehet eléggé méltányolni.
A mese 16 hosszabb-rövidebb fejezetből áll
Jól szerkesztett, megfelelő ritmusban adagolja a feszültséggel teli részeket, legyen az fizika vagy lelki megpróbáltatás és a megnyugtató, az izgalmas epizódokat lezáró szövegeket.
Az első fejezetben ismerkedünk meg Lapos Tüskével, a másodikban már megjelenik Szöszmösz is, a harmadikban pedig eldől, hogy ők ketten együtt útra kelnek.
Rögtön a negyedik fejezetben a késleltető megtorpanást egy félelmetes-nyomasztó (denevéres, mi más is lehetne!) rész követi, amely után a hatodik fejezet pihenőjében hőseink egy kutyával és szörfösökkel ismerkednek meg. A következő fejezet újabb mélypont, melyet a nyolcadik vidám kalandja (ismerkedés egy vízidisznóval) követ.
A kötet feléhez érve az utazás is körülbelül a felénél tarthat, Lapos Tüske és Szöszmösz előbb egy üres házba, majd egy néptelen városba téved, ahonnan saját (tulajdonképpen egy kidobott szánkóval) hajóval utaznak tovább; ezután egy szürreális fejezet, egy pappal való találkozás kapcsolja ki az olvasót a történet fő vonalából. (Azért nevezem szürreálisnak, mert a szörfösökön és az elhagyott házban megszólaló géphangon kívül itt találkoznak hőseink „emberi” jelenséggel.)
Az úti cél elérése előtt van még egy mélypont, Lapos Tüske betegsége, majd egy gyógyító elefántnak és a pihenésnek – kiszállásnak a kalandból – hála, elérnek hőseink a két utolsó fejezethez, amely – az utolsó előtti fejezet késleltetése után – elhozza a célba érést.
Berta Ádám szertelen, mégis koherens szövegével együtt mesélnek Agócs Írisz képei, amelyek építik, erősítik a szöveget
Az illusztrátor maga is mesélőjévé vált a történetnek. Megrajzolja Lapos Tüske és Szöszmösz közös útjának első lépéseit, ahol a szűk kanyon fenyegető, szinte összenyomja a nézőt, és benne Lapos Tüske (hiába kép, mintha film lenne) alig vánszorog, míg előtte Szöszmösz repül, aki ezzel utat nyit frissen szerzett barátjának a rajzon (és a mesében is).
A kutyás epizód főhőse éppolyan együgyű, mint a szövegben: a képen egy hatalmas, barátságos, kilógó nyelvű kutyafej látható. Ugyanilyen kifejező a Szöszmöszt és Lapos Tüskét egyfolytában abajgató denevérek ábrázolása: Agócs Írisz rajzán mindez egy nagy, kavargó fenyegetés.
A szürkét és vöröset tartalmazó kétszínnyomás pedig lehetővé teszi, hogy az igazán lényeges részletek kiemelkedjenek, s eközben a kötet összes képe összeálljon egy nagy történetté.
A cselekményt több esetben beékelődő, az úthoz látszólag szorosan nem kapcsolódó epizódok szakítják meg, ami az olvasót is kizökkentheti
Ugyanakkor nem nehéz felismerni a mindennapok mintázatát: a két főhős közös kalandja nem egyenes vonalú egyenletes mozgás, vannak kitérők, megállók, még olyan is (a papos epizód), amely egy közepes (szó)vicc leírása miatt kerülhetett a kötetbe (más okot nehezen tudnék elképzelni). Ezek, ha úgy tetszik, pihenők, a következő lépések előtti szusszanások.
Az ilyenfajta szabad mesélés külön ráhangolódást igényelhet a felnőtt olvasó részéről, de a gyerekek feltehetően nem akadékoskodnak ennyit.
Utóbbiakkal kapcsolatban meg kell említeni a kötet egy másik nehezítését, a szóhasználatot. Két-három oldalanként biztosan felbukkan egy magyarázatra szoruló kifejezés, amely vagy az elvontsága miatt (például: felületes) vagy rétegnyelvi kifejezésként (beat-box) állítja meg az olvasást.
Egy helyen önreflektív módon maga Lapos Tüske teszi szóvá Szöszmösznek, hogy milyen szavakat használ (ott éppen a „komfortos”-t). De ha ezeken a nehezítéseken túltesszük magunkat, a hogyan működik? / mit jelent? kérdéssorok mentén a felnőtt (fel)olvasó is új ismeretekhez juthat. (Én megküzdöttem a „felületes” kifejezés ötévesítésével, nem terhelem az olvasót, elég annyi, hogy egy tányér, zöldséggel, tésztával gazdagon rakott húslevest hívtam segítségül – úgy tűnik, sikerült.)
A szöveg derűje és szabadsága teszi alapvetően örömtelivé a könyvet
Akár a két főhős kapcsolatának, egymáshoz csiszolódásának kitüntetett pillanatairól van szó, akár valamilyen nehézségről, mélypontról, a humor segít. Előbbinél abban, hogy a giccsen innen maradjon az, ami szép vagy megható, utóbbinál pedig feszültséget old.
Tréfák és viccek szervesülnek a szövegbe, olyanok, mint például a hétköznapi helyzetben is jól használható adekvát válasz egy érthetetlen mondatra: főhőseink a kutyával találkozva az őket megszólító „vaú”-ra egyszerűen annyit válaszolnak: „viszont kívánjuk”, de beszédesek a szereplők szóalkotásai is, legjobb talán a „rovarcsikorgás” és az egyedi megszólalások, érdemes megtanulni például Lapos Tüske remek felkiáltását, mely így hangzik: „A zimankós fellegjárásba!”
Ezek miatt még az is megbocsátható, hogy egy helyen – egyáltalán nem odaillő módon – „Nyúl York” városát emlegetik. A szöveg szabadsága pedig minden lapon tetten érhető, a párbeszédek hitelesek, a történetrészek jól kapcsolódnak egymáshoz, s ott van a szövegben mindenütt a váratlan, a meglepő, az egyedi.
A káoszon még innen, de a kiszámíthatóságon messze túl: mint minden jó kaland.
Nagygéci Kovács József
Berta Ádám: Szöszmösz, a tündéregér
Illusztrátor: Agócs Írisz
Cser Könyvkiadó, 2023
46 oldal
4995 Ft