Vissza
  • 2021.01.20
  • Pataki Mónika Lilla

„A sorrend nem számít”

Pataki Mónika Lilla kritikája Tamar Meir: Francesco Tirelli fagylaltozója című könyvéről.

Vannak dolgok, amikről nehéz beszélni

Főleg gyerekeknek. Szerencsére ilyen esetben segítségül hívhatjuk például a mesét – már amennyiben szükséges. Néhány történés olyannyira az életünk része, hogy bármennyire is óvnánk tőle a legkisebbeket, elkerülhetetlenül szembe fog találkozni vele. A gyerekirodalomban egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a tabutémákkal foglalkozó könyvek, melyek például a kirekesztésről, szeretteink elvesztéséről vagy éppen az alkoholizmusról szólnak.

Tamar Meir: Francesco Tirelli fagylaltozója Pataki Mónika Lilla-05
Fotó: Alex Kolomoisky

A holokauszt azonban nem tartozik szorosan ebbe a kategóriába, noha a tolerancia területét erőteljesen érinti. Természetesen a holokausztot az irodalom berkein belül (is) már sokan, sokféleképpen feldolgozták – elsősorban felnőttek számára. E közismert alkotásokon túl (mint Kertész Imre regénye, a Sorstalanság, vagy az Anne Frank naplója) azonban az ifjúsági irodalomban is találhatunk olvasmányokat ebben a témában: Lois Lowry Számláld meg a csillagokat című könyve még 1989-ben jelent meg, de a 2000-es években is születtek a holokauszthoz kapcsolódó írások, például John Boyne-tól A csíkos pizsamás fiú (2006), Monica Hessétől A kék kabátos lány (2016), melyek a tizennégy éven felülieket szólítják meg. Magyar szerzőtől pedig (talán elsőként) 2018-ban jelent meg Igaz Dóra Egy fiú a csapatból című kötete, mely még az ennél is fiatalabb olvasókat, a tíz–tizennégy éves korosztályt célozza.

Elsősorban éppen a témája miatt keltette fel az érdeklődésemet Tamar Meir könyve, a Francesco Tirelli fagylaltozója

A rövid leírás szerint ugyanis a második világháború alatti időszakról szól, ráadásul igaz történetet mesél el a holokausztról, s mindezt nyolc–tizenkét éves gyermekek számára.

Hogyan lehet mesét írni gyerekeknek arról a valóságról, amit felnőttként is inkább rémálomnak tartunk? S kell-e egyáltalán? Ehhez hasonló kérdések merültek fel bennem, s mivel a másodikra egyszerű a válaszom (nem kell, de lehet, hiszen akadhat olyan élethelyzet, melyben segítséget nyújthat az erről való beszélgetés, s amelynek kiindulópontja talán épp ez a mese lehet), főképp az első kérdést igyekszem alább körüljárni.

A népmesék is sokszor kínálnak segítséget a hétköznapokban felmerülő nehéz helyzetekben. A máig sok helyütt tabunak számító témák könnyedén bontakoznak ki a szimbólumok világában, vagy testesülnek meg egy-egy mesei alakban – például az elmúlással kapcsolatos mesékben a halál gyakran manifesztálódik megtéveszthető, alkudozásra hajlamos kaszás képében. Ám az olyan történetet, amely egy egykor élt személynek kíván emléket állítani, jóval több minden kötheti a realitás talajához, így Tamar Meir könyve is másfelől közelíti meg a problémát. A téma érzékenységét növeli, hogy az a bizonyos személy, akiről e könyv szól, egy olyan közelmúltbeli tragikus esemény áldozata, amely még napjainkban is feldolgozatlan traumaként kísérti sokak életét.

Tamar Meir: Francesco Tirelli fagylaltozója Pataki Mónika Lilla-01

A realitáshoz kapcsolódik a könyv utolsó lapjain fellelhető rövid szómagyarázat, ahol az olyan kifejezések, mint a hanuka és a hanukia részletes (sokkal inkább felnőttnek szóló) leírását olvashatjuk, a szövegben megjelenő „zsidó” szó viszont már nem kapott helyet.

Tekintve, hogy a második világháborúval a tankönyvek csak az általános iskola utolsó éveiben foglalkoznak, a fiatalabb korosztály ismeretanyagából talán hiányzik az a szó mögött húzódó jelentéstartalom, ami megadja ennek a mondatnak a súlyát: „Ők zsidók voltak […]”

(Arról nem beszélve, hogy a történelemórákon – idő hiányában – elsősorban a politikai-gazdasági háttérre helyezik a hangsúlyt, a holokausztról többnyire csak adatok formájában esik szó. Jóllehet ez önmagában is elég megdöbbentő, az irodalmi alkotások azért mélyebb betekintést engednek a számok mögé, így az ifjúsági irodalomban véleményem szerint helye van, helye kell, hogy legyen ennek a szegmensnek.)

A kijelentés így önmagában egy kisiskolás fejében nem indítja el azokat az asszociációkat, amelyek által érthetővé válna a helyzet, ami miatt bujkálni kell, és hogy a rejtegetés mennyire veszélyes cselekedet. Emiatt Francesco Tirelli hősiessége sem igazán rajzolódik ki, holott az ajánló szerint épp ez lett volna a cél, a fagylaltos bátor tetteinek emléket állítani.

Itt a szöveg két mondatra szorítkozva igyekszik felvázolni a helyzetet: „Ők zsidók voltak, és Magyarországon, ugyanúgy, mint a szomszédos Németországban, nem akarták őket többé, annak ellenére, hogy ők nem harcoltak senki ellen sem, és nem ártottak senkinek.” Ám ez a didaktikus magyarázat egy történelmi ismereteket nélkülöző befogadó esetében kevés, sőt kimondottan frusztráló lehet, hisz arra, hogy miért üldöznek valakit, aki nem tett semmit, nem kapunk választ. Ugyanez a pár sor viszont már sok, amennyiben ismerjük a második világháború erre vonatkozó történéseit. A másik mondatnál a meg nem értés által okozott szorongás fokozódik. Barátai figyelmeztették Tirellit, hogy miért veszélyes a terve, ám az ok továbbra is csak nagyon homályosan dereng: „Ez nagyon veszélyes, nem éri meg, ők nem közülünk valók, és egyáltalán nem tartoznak ide.”

A könyv Francesco Tirelli előtt tiszteleg, de sajnos nem válik igazán mesévé

A történet fő konfliktusa a hanukia hiányában testesül meg, a fagylaltozó raktárában bujkáló zsidó családok nélkülözni kényszerülnek a hanuka ünnepéhez elengedhetetlen gyertyatartót, s ezt a problémát a főhős kisfiú találékonyan megoldja. Magával a konfliktussal bármely gyermekolvasó – a zsidó vallási szokások ismerete nélkül is – könnyedén azonosulhat, hiszen jól értelmezhető párhuzamot vonhat a feldíszített fa nélküli karácsonnyal, viszont ennek miértje, a tulajdonképpeni lényeg, nem válik tisztává előttük. Szenvedésük egy fél gondolatra korlátozódik („[Péter] ránézett a sütőformára, és a csokoládé kellemes illatát érezte. Szinte a nyelvén érezte az ízét. Olyan régen nem evett már csokoládét […]”, ezt leszámítva „az üzletben az emberek biztonságban voltak”, míg kint havazott, és tombolt a háború.

A mese elbírt volna ennél több bonyodalmat, ráadásul az alaposan kutatott életrajz alapján a valóságban sokkal több veszélyt rejtett Tirelli élete: egy alkalommal például egy zsidó gyermekkel és annak édesapjával együtt igazoltatták a katonák, s ő a védelmük érdekében azt hazudta, olasz honfitársaival sétál az utcán.

Nyilván egy mesétől – még ha az valós alapokon nyugszik is – nem várható el tökéletes életrajzi pontosság, ám ez a jelenet amellett, hogy izgalmat csempészhetett volna a cselekménybe, a fent említett megértést is segített volna elmélyíteni, vagy legalábbis a helyzet súlyosságát, Tirelli hősiességét kiemelni.

A történet viszont nem merészkedik ilyen mélységekbe, épphogy csak megpiszkálja kicsit a felszínt, ami a fiatalabb olvasók kíváncsiságát nem feltétlenül elégíti ki, a kiskamaszoknak pedig talán elég lett volna egy kevésbé didaktikus, árnyalt utalás a zsidóüldözésre.

Tamar Meir: Francesco Tirelli fagylaltozója Pataki Mónika Lilla-02

(Hogy mennyire erőtlenül jelenik meg a történetben a második világháború és a veszélyhelyzet, arra jó példa, hogy – az ajánlott korcsoport határát alulról súroló – hétéves gyermekem később csupán arra emlékezett, a tél miatt kellett elrejtőzniük az embereknek a fagylaltozó raktárhelyiségében. Hallgatóságom másik fele viszont – a maga öt évével – igen nagy lelkesedést mutatott a fagylalttal kapcsolatos részletek iránt.)

A címben megjelenő fagylaltozóról kisebb korosztálynak szóló mesére asszociáltam, s ezt az előfelvetést tovább erősítette a könyv megjelenése

A szöveg, bár a megszokott nagyságú betűkkel szedett, elenyésző az oldal méretéhez képest. Formája első ránézésre a verses meséket juttatja eszünkbe, de szó sincs erről. Az egész oldalt kitöltő illusztráció (ami a könyv minden oldalán túlsúlyban van a szöveghez képest) nem bíz sok mindent a fantáziára, a részletgazdag rajzok körülölelik és pontosan követik a szöveget, ami szintén a kisebbeknek szóló könyvekre jellemző: segíti a hallottak megértését, a böngészés pedig fenntartja az esetleg elkalandozó figyelmet is.

Az izraeli születésű illusztrátor, Yael Albert kellemes, visszafogott pasztell árnyalatokat használ, ami jól illik a történet (és a fagylalt) finomságához, s a színvilág nem ijesztően, mégis kellő nyomatékkal vált a vidámabb, világosabb színekről a háború megjelenésekor sötétebbekre.

Tamar Meir: Francesco Tirelli fagylaltozója Pataki Mónika Lilla-03

A kötet első felében a „fagyiszínek” dominálnak, majd a világos, megnyugtató hangulatot kékes árnyalatok váltják fel, s a boldog befejezésig ezek fognak dominálni. A bujdosás idején ez a kék árnyalat válik még mélyebbé. Francesco Tirelli akciója az egyetlen, ami fekete alapon fehér betűkkel jelenik meg, s az ő alakja körül látható még egy alkalommal a fekete háttér, ami cseppet sem erőszakosan, de kiemeli a jelentőségét. Az ábrázolt alakok, a környezet egyébként mind kedves, barátságos.

A mese során nagyrészt a gyermeki nézőpont érvényesül

Előbb Tirellié, majd Péteré. Ennek megfelelően a nyelvezet is egyszerű, sok ismétléssel, könnyen érthető mondatokkal.

Az egyszerű nyelvezet elvesz a történet éléből, a tőmondatok tömören és gyengé(de)n festik le a változásokat, amelyek a háború borzalmainak köszönhetők.

„Budapest is megváltozott. Az emberek szomorúak lettek. Háború volt, és mindenki nagyon félt. Nem volt kedvük fagylaltot venni.” Sajnos elfedve ezzel azt is, hogy a bujdosók az életüket féltik, s hogy Tirelli a sajátját kockáztatja mások megmentéséért. („Olasz vagyok. Nincs félnivalóm. Engem szeretnek itt” – mondja).

Ez a „finomkodás” persze érthető, ha abból az aspektusból tekintünk a szövegre, hogy egy valós, megtörtént, borzalmas eseményt kíván elmesélni egy nyolc–tizenkét év közötti gyereknek, akinek feltehetően nincsenek előismeretei a második világháborúval kapcsolatban. Ugyanakkor ez a korosztály jóval több izgalomra, kalandra vágyik, függetlenül attól, hogy az olvasott történet fiktív, vagy valós alapokon nyugszik-e.

A kerettörténet követi Francesco Tirelli útját, aki Olaszországból költözik Budapestre, hogy álmát valóra váltva itt fagylaltozót nyisson

Megismerkedik Péterrel, a zsidó származású kisfiúval, aki hozzá hasonlóan roppant mód szereti a fagylaltot, s akit – több más családdal egyetemben – védelmébe vesz a második világháború alatt. A fagylalt köré rajzolt két életút párhuzama bájos, ellentéte viszont meglehetősen szomorú, hiszen míg Tirelli esetében egy álom válik valóra a fagylaltozó megnyitásával, ugyanez a fagylaltozó Péter esetében a szabadság elvesztését jelenti. Ez a körforgás ugyanakkor finoman szimbolizálja a származástól független egyenlőséget: az olasz cukrász és a zsidó gyermek vágya, célja hasonló, nincs különbség közöttük. (Francesco édesanyja így korholja fiát, amiért rajongva szereti a fagylaltot: „A végén még fagylaltozó nő a hasadban.” Péteré pedig azzal, hogy „[a] végén még beköltözöl egy fagylaltozóba.” S ezekre a két kisfiú reakciója is ugyanaz.)

Tamar Meir: Francesco Tirelli fagylaltozója Pataki Mónika Lilla-04

A fagylaltimádó kisfiútól indulva egészen odáig követjük az eseményeket, mikor az egykor a fagylaltozóban bujkáló Péter már dédunokáival indul fagylaltot enni – s ezen a szálon fonódik egybe a mese és a valóság. Az utószóból többek között az is kiderül, hogy Tamar Meir a kötetben szereplő Péter menye. A Francesco Tirelli fagylaltozója egyébként a hatgyermekes írónő első gyerekkönyve, melynek sikerét bizonyítja, hogy hazájában, Izraelben, már a megjelenése évében (2017) két elismerésben részesült: megkapta a Yad Vashem- és a Devorah Omer-díjakat (Devorah Omert jelentős héber gyerekirodalmi szerzőként tartják számon). Könyvét azóta – a magyaron kívül – olasz, cseh és orosz nyelvre is lefordították, s már készül az angol szöveg. (A magyar fordítást egyébként többen végezték, ám ez a stílus egységességén nem érződik.)

A fagylalt még egy izgalmas kettős utalást is tartogat – bár inkább a felnőtt olvasónak. Francesco és Péter egyformán válaszol a fagyiárus kérdésére, mely egyrészt Tirelli szemléletét, az egyenlőséget mutatja (minden fagylalt finom, annak ellenére, hogy különböző ízűek), másrészt érezni benne a keserű utalást arra vonatkozóan is, hogy a háború idején válogatás nélkül hurcolták el a zsidókat a munkatáborokba, nem számított, hogy férfi vagy nő, idős vagy fiatal, felnőtt vagy gyermek az áldozat.

„– Diósat vagy citromosat? Epreset vagy fahéjasat? Csokoládésat vagy lekvárosat?

– A sorrend nem számít.”

Pataki Mónika Lilla

Tamar Meir: Francesco Tirelli fagylaltozója

Infopoly Alapítvány

további Kritikák

Beszélgetni jó!

Simon Bettina kritkája.

Tovább
Anyajegy és Papírtáj

Kovács Gergely kritikája két verseskötetről.

Tovább
Fény és sötétség

Kertész Erzsi és Zsoldos Réka kivételes könyvéről Pataki Mónika Lilla írt kritikát.

Tovább