Vissza
  • 2022.12.06
  • Kovács Gergely

„A meséket nem az írók találják ki, hanem öröktől fogva léteznek, és önmagukat írják”

Kovács Gergely kritikája.

A Teofil című mesenovella-füzért a hátsó borító szövege a kategorikus korhatárbesorolás helyett az „örök gyerekeknek” ajánlja

Szocs Margit Teofil Kürti Andrea-03
 

A célközönség „meghatározása” sejteti, hogy mesei hagyományokra épített posztmodern alkotásokat találhatunk a könyvben, amelyek intertextuális utalásai és élettapasztalatokat összegző tanulságai sokkal inkább az érett korú befogadókat célozzák, mint a tapasztalatgyűjtés kezdetén járó kisebb gyermekeket. A főszereplő életkora is inkább a felnőttek azonosulását könnyíti meg.

Szocs Margit Teofil Kürti Andrea-02

Teofil, az erdőben élő, filozofikusan szemlélődő hetvennégy éves törpe visszatérő szereplő, hiszen Szőcs Margit 2017-ben megjelent kötetéből, Az összecsukható nagymamából már ismerhetjük.

Főhőssé válva azonban árnyalt, a személyiség többféle rétegére kiterjedő profil rajzolódik ki előttünk. Feleségével és kisunokájával a Dániel András Kicsibácsi–Kicsinéni–Imikém-féle háromságához hasonlító zárt egységet formálnak, melyben a fő tevékenységük a nagymamás hétköznapi teendőktől a kíváncsi jelenléten át a művészi szintézisalkotásig terjed.

Szocs Margit Teofil Kürti Andrea-01
csikszeredaikonyvvasar.ro/szocs-margit/

A könyv szerzője, az erdélyi Szőcs Margit

Lovas Anett kulteres kritikája szerint – „azon meseírók közé tartozik, amilyenek többek közt Máté Angi, Elekes Dóra vagy Lázár Ervin: rendkívül markáns, azonnal felismerhető nyelvi világgal rendelkezik”.

A Teofilban kialakított többrétegű, a hajlított terekhez hasonlíthatóan megbolondított dimenziók valóban a nyelv érzékletes, teremtő erejű használatának jellegzetes példái. 

A két kötetindító mese a nyelv erejéről szól. A vihar után írásban „megszólaló” majd fallá magasodó kőről olvasva Jézus virágvasárnapi figyelmeztetése juthat eszünkbe Lukács evangéliumából, amikor a farizeusok el akarják hallgattatni a tanítványokat. Ebben a viszonylatban szójátékként is értelmezhető a kijelentés: „A hallgatás fala vagyok. De írástudó lettem” (8). Mintha a kő buzdítására kezdené el Teofil – akinek a neve Isten barátjára utal – gyűjteni majd tanítani az erdő mélyén az ismeretlen nyelveket, és „néhány hónap sem telt bele, tanítványai már anyanyelvi szinten zörögtek száraz avarul, susogtak lombul, mennydörögtek viharul, csörgedeztek patakul, cseperésztek ereszül, nyikorogtak kertkapuul, sercegtek rántottául…” (13). A világgal és önmagával megértő összhangba került törpe példamutató nyugalma azonban nem a remeteéletet jelenti. Társadalomtól távoli, természetközeli életmódja nem elefántcsonttornyos elvonulás, inkább az a sokak által vágyott, független nyugalom, „melyben a vers megfoganhat”.

Szocs Margit Teofil Kürti Andrea-08

Teofil nemcsak „tökéletesen értett fecskéül” (56), vagy kiváló üzletemberként szaharai tuaregeknek adta el a fák árnyékát (43), hanem megkedveltette magát a patakkal, mely hűen követte hazáig (37). Eközben felháborodott tömegek tüntettek az ellen, hogy levegőnek nézte őket (27), írótáboros találkozóra hívták egyetlen olvasóként (53).

Öntudatos különállása a nagyvonalú azonosulásig is képes elsodorni. Amint rájön, hogy nem szabadul a végtelen felolvasásból, noteszébe írogat: „az elhangzott művek hatására magam is íróvá lettem

– jelentette ki, és bizonyítékképpen felmutatta a kéziratot tartalmazó noteszt” (55).

A sajátos író–olvasó-viszonylatokon ironizáló novella – A Hársligeti Írótábor – éppen a kötet közepére került. A tizenkilenc – novellaként is olvasható gyűjtemény darabjainak szerkesztési elve itt és a két végponton érhető tetten. A nyelvhasználatot középpontba állító kezdéstől a belső szabadság különféle változatain keresztül jutunk idáig. Sem a társadalmi elvárások (Osztálytalálkozó, Tüntetés), sem a hatalom (Börtönmese), sem a mindennapos életszükségletek egzisztenciális kényszere (Nagymosás, Vállalkozás, Nyaralás) nem töri meg a törpe szabad lelkét. sőt, mindent a javára fordít.

A kötet második felében viszont inkább a belső világra figyel

Emberi (törpei) kapcsolatait ápolja, míg az utolsó előtti mesében a halált idéző jutalomkirándulásra készülődik. E mesék között is találunk erősebben parabolisztikusat, például az Emlékezetfrissítőt, amelyben egy barát fél évszázadig várta Teofilt, miközben családot, falut, egzisztenciát alapított a találkozás helyére: így várta őket is a „Fogadó a feledékeny baráthoz” (60).

Vagy ilyen a Toronyerdő, amelynek álomszerű világában mindenki saját tornyot épít, életévenként egy emelettel magasabbat, és évenként „kilép egy évvel korábbi önmagából, mely ott marad a régi emeleten, és soha nem mozdulhat már ki onnan” (81).

Az unoka, Tuli kérdése inkább a törpe csodálatos álmaira és meséire jellemző, mint a gyermeki képzeletre: „Élő tornyok voltak? Maguktól nőttek?” (80)

A gyűjtemény darabjait olvasva e ponton azonban már az olvasó is beleéli magát az álmokkal dúsított világba; azon sem csodálkoznánk jobban, ha maguktól épülő tornyokról hallanánk.

A kötet végére kapunk is egy önmagát író mesét, mely a tipográfia szándékolt vagy sorsszerű megoldása folytán mintha minket szólítana meg.

Az utolsó előtti oldalon Tuli örvendezik a Teofil meséjét tükröző, magától születő mese miatt. Az utolsó lapra került négy mondat beszédhelyzete azonban nem egyértelmű. A tanulság pedig akár az írónak és az olvasónak is szólhat: „Ebből is látszik, hogy a meséket nem az írók találják ki, hanem öröktől fogva léteznek, és önmagukat írják. Te se tegyél mást, csak vezesd a ceruzát, és vigyázz, hogy ne avatkozz a történetbe” (96).

Szocs Margit Teofil Kürti Andrea-06

Teofil, a családja és idelátogató barátai annyira jellegzetesen művészek, hogy tálcán kínálják a példázatosság és a művészi önreflexió elemzési szempontjait

A Börtönmese kafkai alaphelyzetéből, ez a látszat rácsai helyett, a belső szabadság. A kis herceg szomszédos bolygóinak fölnőttjeivel történt találkozásokra emlékeztető Osztálytalálkozó című novellában Teofil megmutatja unokájának, „milyen sokra vitték” régi barátai: „Adalbertből karmester lett, Alajosból könyvelő, Ulászlóból mozitulajdonos” (14).

A magas társadalmi presztízsű foglalkozások mögött azonban nem a jólét, hanem a jóllét biztosítja a boldogságot. Alajos a környezet elemeit olvassa meg, Adalbert a természet hangjait vezényli. 

A tapasztalati valóságban elfogadottnak tartott karrierjüket moziban nézve pedig filmszakadásig hahotáznak (19). A vak mozis a Cinema Paradiso gépészét idézi, a fűszálak számlálása Babits Esti kérdését. Az Álmodóvár cselekménye ugyan csupán az egybecsengés miatt idézi fel a spanyol rendezőt, de nem engedi elfelejteni, milyen környezetben olvassuk a meséket.

A szimmetrikus kötetszerkezetnek és az „öröktől fogva” létező történetek intertextusainak köszönhetően a szereplők által képviselt életbölcsességek különféle mintázatokat eredményeznek. „A körülöttünk lévő dolgok, fák, füvek, csillagok és a többiek mind-mind a számok álarcai. Ha ismerni akarjuk titkukat, meg kell tanulnunk olvasni belőlük” (17).

Figyelemre méltók az atmoszférateremtő indítóképek, különösen a reggeliek

„Bárányfelhő-parókával ébredt a nap. Álmosan kukucskált át a fák lombsátrain” (10) – indul a cselekmény a megszemélyesítés megszokott szintjén a Nyelviskola című történetben. A Toronyerdőben viszont már egészen eredeti látványt kapunk. „Repedezni kezdett az éjszaka sötét vakolata. Táguló résein átvillant a hajnal tűzbóbitája” (79).

Szocs Margit Teofil Kürti Andrea-05

A szövegek erős képi hatásához illeszkedő vizuális világ Kürti Andreának köszönhető, aki nemcsak a szövegekkel szoros kölcsönhatásban álmodta és festette meg a képeket, hanem a szöveges áthallásokra a képi intertextualitásban is ráerősítve és kiegészítve társalkotóvá vált.

A már említett kisherceges utalás is az ő Saint-Exupéryt idéző alkotása miatt juthat az olvasó eszébe. Több helyen jelenik meg szöveg az illusztrációban: két oldal az avar nyelv szótárából, az önmagát író mese párhuzamos történeteit tartalmazó füzetből, sőt az írótábor végtelen felolvasását azzal érzékelteti Kürti Andrea, hogy a magasan a törpe termete fülé magasodó könyvgerinceken a fellengzős és közhelyes címeket is el tudjuk olvasni.

Minden szöveget kísér egy egész oldalas színes és a legtöbbet egy lezáró, kisebb monokróm kép, melyek még tematikájukban is illenek a színek hiányához, mert például egy családi fényképet vagy egy régi emléket ábrázolnak.

Gyakoriak a felülnézeti perspektívából ábrázolt tájképek, azonban a törpék mindig méretarányosan jelennek meg ezeken is. A főszereplőt és idősebb társait a törpéknél megszokott hosszú szakállal ábrázolja Kürti Andrea. Többször látjuk ritmikus elrendezésben az elemeket, például az árnyékokat szőnyegként feltekerő tuaregeknél. A legfontosabb motívum azonban a mindig jelen lévő természet, a szeretetet, ragaszkodást jelképező burjánzó, bő kelyhű virágözön. A fák ágai még a tornyokból is kinőnek, erősítve a tornyok és a változásban élő személyiséggel kialakított szimbiózis érzetét.

Szocs Margit Teofil Kürti Andrea-04

A könyvtárgy kivitelezésében is illeszkedik a Gutenberg gyerekkönyveire jellemző, jól felismerhető esztétikai egységbe, ahogyan a tartalma is következetes kiadói koncepciót tükröz.

A határtalan képzelet szárnyalását támogató lírai szövegek s az önálló alkotásokként is helytálló egész oldalas színes illusztrációk következetes társítása miatt a kiadó egyéb könyvei nemcsak a polcokon mutatnak szépen egymás mellett, hanem a vásárlók, az olvasók számára is biztosítják a kiszámítható minőséget. A gyerekek ízlésvilágának értékközpontú fejlesztése miatt ez különösen fontos küldetése a kiadónak.

Csíkszereda e kiadvány segítségével is őrzi kulturális szerepét.

 Kovács Gergely

 

Szőcs Margit: Teofil

Illusztrátor: Kürti Andrea

Gutenberg Books, 2022

96 oldal

4950 Ft

további Kritikák

„A régi mesék egyszerűbbek voltak.”

Szecsődi Tamás Leó: Táguló világom – Mesés iránytű a világhoz gyerekeknek. Kovács Gergely kritikája. 

Tovább
A fény mindenütt ott van

Pataki Mónika Lilla kritikája.

Tovább
Belezúghat-e Juli Sándorba?

Kovács Gergely kritikája.

Tovább