A gyerekkor és a felnőttkor közti átmenetet nem könnyű átvészelni…
…Sem a kamasznak, sem a környezetének. Tinédzserként úgy gondoljuk, rajtunk kívül mindenki meghülyült, tökéletességünk tudatában lévő felnőttként pedig a „problémás” kamasz feje fölött összekacsintunk, és nagyvonalúan legyintünk. De mi van akkor, ha eddig tévedésben éltünk, és a kamaszkor több, mint a felelősségteljes felnőttkort megelőző szükséges rossz? Létezik-e egyáltalán elválasztó vonal, és mikortól beszélhetünk érettségről?
Schwechtje Mihály első ifjúsági kötete illusztris bizonyítéka annak, hogy a lányregény műfaja képes megújulni. A Remélem legközelebb sikerül meghalnod:) című tinédzserdráma rendezője ezúttal nem az internetes zaklatás, hanem a felnőtté válás témája felől közelít a kamaszok világához.
A coming of age-regény főszereplője az intelligens, érzékeny és szorongó Móga Vivien, aki az érettségi előtt álló kamaszok átlagos problémáival küzd
Tart a szóbeli vizsgától, fél az elballagást követő bizonytalan élethelyzettől, nem találja helyét a barátai és a családja körében, illetve a fiúk (előbb Gergő, majd Balázs) iránti érzései is felkavarják. A regény izgalmas elbeszélőtechnikájának köszönhetően mindezt Vivi énnarrációjából tudjuk meg, aki a külvilág eseményeit saját szűrőjén keresztül juttatja el hozzánk, ezért a regény karakterei, helyszínei és történései nemcsak önmagukban, hanem a főhőssel való relációjukban is érdekessé válnak.
Hiteles és intim leírását kapjuk egy tizennyolc éves kamaszlány belső gondolatfolyamának, és ami a magyar ifjúsági regényeknél nagyon ritka, a narrátor egy pillanatra sem esik ki a szerepéből, nem érezzük mögötte az író értékítéletét.
A kamaszoknak szóló regények a nyugat-európai és amerikai kortárs irodalomban a társadalom aktuális leírására törekszenek, nem céljuk görbe tükröt tartani bizonyos elítélendő viselkedési módok elé. Bár Magyarországon is találunk erre példát (Totth Benedek Holtverseny és Mészöly Ágnes Darwin-játszma című regényei ilyenek), Schwechtje Mihály műve egy kevés tételből álló sort gazdagít. Pedig bőven lenne min megbotránkozniuk az olvasóknak (Szilvike egyéjszakás kalandjai, Gergő szexuális tolakodása, a kamaszok állandó alkoholizálása stb.), de kommentárjain keresztül kizárólag Vivi értékrendje sejlik fel, ami akár merőben eltérhet az aktuális olvasóétól.
Vivi mély érzésű, kedves lány, aki saját legnagyobb hibájának a spontaneitás hiányát tartja
Folyton agyal valamin, nem tudja megélni a pillanatot: „Nem is emlékszem, hogy valaha beleugrottam-e csak úgy bármibe. Mindent százszor átgondolok, és minden döntés csupa szorongás. Általában minden szorongás, a buli másnapjai is szorongásosak. Túl sok az inger, túl sok a megfejthetetlen gesztus és az értelmezésre váró pillantás” (5–6).
Választékosan megfogalmazott, érzéseit pontosan átadó mondatait nagy élmény olvasni, és mivel olyan örök emberi kérdéseken rágódik, amelyek nem korosztály-specifikusak, a kötet részben young adult-olvasatot is lehetővé tesz. (A YA-regények a komolyabb témaválasztás, a filmszerű narrációtechnika, a populáris és trashkultúra elemeinek beemelése, illetve a problémaorientáltság következtében az ifjúsági regényekéhez képest szélesebb életkori befogadócsoporttal számolhatnak.)
Vivi a regény első oldalain szavakba öntött, problematizált személyiségjegyét a cselekmény alakulása során levetkőzi, így a Félúton Berlinbe nem a főszereplő felnőtté válásának történetét meséli el, hanem a lány énkereséséről szól. „Azon gondolkodom, hogy egy hete ilyenkor még volt tanulói jogviszonyom. Gimnazista voltam. Diák. Most érettségizett felnőtt vagyok. Nem tudom, hogyan tovább” (127).
Érdemes rövid irodalomtörténeti kitérőt tenni annak érdekében, hogy a kötet egy nagy erénye ne maradjon rejtve
A XIX. században könyvek és folyóiratok sora vált érdekeltté abban, hogy a horatiusi maximát követve egyszerre edukálja és szórakoztassa, azaz „hasznosan mulattassa” a serdülőket. A morális és a szociális hasznosságra nevelés tehát a gyerek- és ifjúsági irodalom elvárt sajátosságai közé tartozott, és tartozik a mai napig, hiszen az egész társadalom érdeke, hogy a gyerekek érzékeny, gondolkodó, jólelkű felnőttekké váljanak. Ami viszont az elmúlt egy évszázadban gyökeres változáson ment keresztül a serdülőknek címzett fikciós prózában, az a kamaszkorhoz való hozzáállás, ebből fakadóan pedig átalakult a narrációtechnika és a karakterábrázolás módja is. A századfordulón megjelenő, serdülőknek szóló regények a felnőtté válást teleologikus narratívában vitték színre. Kezdőpontul a gyermek- vagy kamaszkor szolgált, pozitív végkimenetelként pedig a nagykorúság: az egyén bizonyos meghatározott tulajdonságokat elsajátítva „megérkezhetett” a felnőttkorba.
A kamaszkönyvek piacát domináló lányregények többsége ezt a révbe érést a párkapcsolat létrejöttével, a házasság megkötésével, esetleg gyermekek világra hozásával jelenítették és jelenítik meg a mai napig. Vagyis ebben az értelemben a serdülőkor és a fiatalokban végbemenő biológiai, mentális, pszichikai változások nem önmagukban, hanem a felnőttkor perspektívája felől számítanak érdekesnek.
A Félúton Berlinbe ettől merőben eltérő perspektívákkal él. A regényben a kamaszlélek rezdülése válik hangsúlyossá, nem a szerelemben történő kiteljesedés.
Nincs happy end, nincs révbe érés, csak folytonos (nem csak átvitt értelemben vett) utazás
Az utazás, a kimozdulás ugyanis alkalmas arra, hogy a főhős új helyzeteket tapasztaljon meg, eltérő látásmódokkal, értékekkel és emberekkel ismerkedjen meg, amelyek által fel tudja építeni a személyiségét. A serdülők elsődleges viszonyítási pontja a saját korosztályuk, a második pedig (egyfajta ellenpólusként) a szüleiké. A főhős ennek megfelelően saját individualitását a szociális közege koordinátarendszerében próbálja meghatározni. Idomulna a közösséghez, miközben a személyisége mégiscsak a különbségeken keresztül rajzolódik ki: „Nézem itt ezt a csapatot, az atomseggű Kamillával az élen, a még mindig részeg, de magát nagyon erősnek és fittnek színlelő Szilvikével és a mindenki szerint legcukibb Bogival, és őszintén szólva nem is értem, hogy miért én vagyok az, akiről Gergő azt mondja, hogy a legszebb arcú lány a városban” (17).
Szüleitől és testvérétől szintén elhatárolja magát: „Azt, hogy meglátom magamban anyát, kicsit megijeszt” (34). „Vele [apával] se sikerült a viccelődésnél mélyebbre mennem, pedig szerintem rokon lelkek vagyunk. Ezt főleg arra alapozom, hogy anyával egészen biztosan nem vagyunk azok, tehát apának kell géntúlsúlyban lennie” (15).
Vivi karakterén túl a fontosabb szereplők is komplexek, kidolgozottak, a felbukkanó és eltűnő mellékkarakterek pedig viszonyszereplőként szolgálnak. Vivi régi legjobb barátnője, a falusi életet becsmérlő és a külföldi élet tökéletességéről bántó stílusban prédikáló Dorina, a magyar oktatási rendszer és a rezsim problémáit kritizáló Singer tanár úr, a bulikban részegen vergődő Szilvike vagy a külföldön robotoló alkoholista vendégmunkások mind szereplehetőségek a főhős számára. Vivi egy sor nehéz döntés előtt áll, ami a pályaválasztást, a letelepedés helyét vagy a barátokkal való viszonyát érinti.
A faluból a kisvárosba, majd nagyvárosba, végül Németországba eljutó hős személyisége nem azért képes fejlődni, mert Dorinához, Szilvihez, Bogihoz, az apjához és még több százezer magyarhoz hasonlóan a vidéki élet helyett az urbánus, sőt külföldi környezetet választja, hanem mert Németország kínálja számára a három nagybetűs Próbatételt: 1. Apjának elmondani anyja házasságtörését, és közelebbi kapcsolatba kerülni vele; 2. implicite bosszút állni a nélküle külföldre utazó barátnőin; 3. bebizonyítani saját magának, hogy tud spontán módon is viselkedni.
Csakhogy az élet nem egy mese, ahol a próbatételek után elnyerheti a Királyfi, jelen esetben Balázs kezét.
„Amikor [Balázs] szembefordul, okos, őszinte tekintete olyan, mint egy mesebeli királyfié” (31). „Eldőlt, tuti, hogy Királyfinak fogom hívni, mert olyan most már biztosan nem lesz, hogy nem gondolok rá többet” (37).
Balázs és közte nem alakul ki párkapcsolat, mert a fiút csak szexuálisan érdekli a lány, nem viszonozza a szerelmét. Azáltal azonban, hogy a lány kilépett a komfortzónájából, és egy bátor húzással átlépett a félelmein, a történet mégiscsak reménykeltő befejezéssel zárul.
„Jó lesz elmenni az Északi-tengerre apával. Akkor is megfürdök, ha kockára fagyok benne. Legfeljebb majd reszketek, és libabőrös lesz a karom, de boldog leszek, mert megcsináltam” (215).
A Félúton Berlinbe azon túl, hogy a lányoknak szóló történetek közhelyeinek kifordítása, a szerelem és a párkapcsolat üdítően komplex értelmezése, a jellemző lányregény-séma elvetése és a főhős hitelesen kidolgozott perspektívája által revideálja a lányregény műfaját, egy fontos igazságra is felhívja a figyelmet: a felnőttség állapota rögzítetlen kategória.
Ahogy egy felnőtt lehet gyerekes, úgy egy gyerek is viselkedhet felnőttként, tehát önmagunk megtalálása véget nem érő, dinamikus folyamat.
„Azt gondoltam, hogy az úgynevezett felnőttkor is ilyen komótosan fog eljönni. […] Most is csak annyit érzékelek belőle, hogy valami sokkal nehezebb, szétmállóbb és talán gonoszabb terep, de hogy pontosan miben áll a különbség gyerek- és felnőttkor között, azt sosem tudtam pontosan. […] Ha meg az a felnőttkor, amit most apa életéből láttam, hát nem tudom… az meg olyan, mintha valakit arra kényszerítenének, hogy dobozban táncoljon. Mindenhol falak vannak körülötte, és talán volna esélye a falat kitörni valahol, de saját maga ennek a legnagyobb akadálya. Talán a felnőttekkel szemben támasztott elvárások nem engedik, hogy átlépje ezeket a korlátokat” (200–201).
Vojnics-Rogics Réka
Schwechtje Mihály: Félúton Berlinbe
Pagony, Tilos az Á könyvek, 2022
222 oldal
3490 Ft
Egy évvel ezelőtt Kovács Gergely is ÍRT ugyanerről a könyvről, érdemes összevetni a két kritikát