Vissza
  • 2020.07.06
  • Poós Zoltán

„Viszonylag sokat bíbelődtem a gombbal, mielőtt kabátvarrásba kezdtem”

Huszti Gergellyel, az Év Ifjúsági Könyv Írójával beszélgettünk

A Mesteralvók hajnala című Hubby-díjas regényről Poós Zoltán beszélgetett a szerzővel, a fotókat Bach Máté készítette. Holnap Szokács Eszter írását olvashatjátok a könyvről.

A Magyar Gyerekkönyv Fórum (HUBBY) zsűrijének szavazatai alapján, Huszti Gergely lett az Év Ifjúsági Könyv Írója (12 év feletti kategóriában). A Mesteralvók hajnala című fantasy-regénye nemcsak a kamasz olvasókat hódította meg, hanem a szakmát is. 

Idén te kaptad a HUBBY-díjat, az Év Ifjúsági Könyv Írója lettél a 12 év feletti kategóriában. Mit jelent számodra ez az elismerés?

Megtisztelő, hogy az idei erős mezőnyben, és ekkora túlkínálatból a szakmai zsűri az én regényemet választotta. Érzésem szerint a HUBBY-díj akkor tölti be maradéktalanul a funkcióját, ha nemcsak a szerzők, illusztrátorok és kiadók öröme marad, de az olvasók figyelmét is ráirányítja egy-egy fontos szempontra a könyvválasztásnál. Nem mellesleg, számomra piszok nagy löketet adott, hogy a következő kéziratot befejezzem.

Tizenöt évig a legnagyobb hazai könyvkiadóknál szerkesztőként, vezetőszerkesztőként dolgoztál. Mivel mindent tudsz a könyvkiadásról és a terjesztésről, nem merült fel benned, hogy talán nem is lehetett a hazai viszonyok között a te jogos elvárásaidnak (PR, marketing) megfelelni…

A könyvpiaci trend világszerte kevés írott, és sokkal több íratlan szabály szerint működik, főként, ha a PR/marketing ingoványos terepére lépünk. Sokak szerint a termék mellékes, ha jó a marketingje, kevesebben vallják, hogy a jó könyv minden esetben eladja magát. Ez utóbbihoz kisebb címszám/reklámzaj, és több tudatos olvasó/vásárló kellene. A szakmában eltöltött korai éveimben megéltem, ahogy az Ulpius-ház kiadóvezetője külföldi mintára kitalálta, hogy citylightra és a metrók aluljáróiba kell vinni a könyvreklámot. Karinthy Márton Ördöggörcse volt az egyik első ilyen „látható” sikerkönyv. Újszerű és meglepő húzás volt, senki nem hitt benne rajta kívül, akkoriban az volt a vélekedés, hogy plakátra csak mosószer való. Ennek ellenére beütött, de a túlhasznált formák hamar kimerülnek, és ezt szinte évről-évre láthattam, különböző profilú kiadók kínálatával kapcsolatban. Mindig azokkal a szerzőkkel volt sikerem, akik kicsit kívülről is ráláttak a kéziratukra, tudták, mennyit érhet a piacon és mi mozgathatja az olvasók irányába, azaz mertek új utakra lépni. Merem remélni, hogy én is ilyen szerző vagyok, így kevesebb csalódás ér.

Huszti Gergely-04

A könyved első ránézésre is irodalmi igényű, míves szöveg. Volt titkos ambíciód, hogy hátha áttöri az ifjúsági fantasy monostorának falait, és ugyanúgy felfedezi a klasszikus irodalmi szakma, ahogy például Bartók Imre könyveit a gyerekirodalom? (ITT írtunk korábban Bartók Imre könyvéről.)

Fura, de a Mesteralvókat egyáltalán nem zsánerregénynek szántam, már ha az ifjúsági fantasy-bugyor egységében tárgyalható egyáltalán.

Ebben a tekintetben talán ül a Bartók-hasonlat, de az általam olvasott műveiben nála jóval több az irónia/önirónia, amit D.F. Wallace-után szabadon hadd nevezzek posztmodern stiklinek. Az én szövegem ilyen értelemben nem lép ki önnön teréből, számomra a nyelvezet volt a kulcs, és bevallom, ez előbb született meg a történetnél. Viszonylag sokat bíbelődtem a gombbal, mielőtt kabátvarrásba kezdtem. Ezzel együtt azt látom egy évvel a megjelenés után, hogy akad némi átolvasás a szépirodalom felől, és korosztályban sem maradt szűken 12-24 év között a regény.

Huszti Gergely-06

Volt arra példa, hogy „félálomban”, illetve inszomniás periódusban írtál, tehát a könyved írása afféle terápia is volt?

Nem, ez fel sem merült bennem. Irigylem a tudatfolyam-technikával írókat, de erősen kétlem, hogy a másnapi „józan” visszaolvasás során is ugyanúgy megállná a helyét, amit előzőleg leírtam, ahhoz zseninek kell lenni. Biztos arra gondolsz, hogy két éve vezetek egy Insomnia Akademia névre hallgató YouTube-csatornát, ami az alvászavarosoknak segít lelazulni, elzsongítani magukat. Tíz éve voltak alvászavaraim, innen jött az ötlet, és sokan hálásak ezért az abszolút nonprofit lelkisegély-szolgálatomért. Itt is egy fantasy-sztorit mozgatok be jelenetenként, de az alaptémán kívül semmi köze nincs a regényhez.

Martin könyveinek hatását alapvetően mindenkinél ki lehet mutatni, de nálad érzékelhető az a többrétegű felépítmény, amely, mondjuk, Eco prózájára is jellemző. A konstrukció építésénél érzékelhetőek a „kiszólások”, a szépirodalmi easter eggek. Előfordult, amikor vissza kellett fognod magad, hogy ne terheld túl a szöveget?

Örülök, hogy Eco neve felmerült, mert amikor már tudtam, hogy a szürkegém nővér főhősöm egy középkori apácarendben szolgál, két műhöz nyúltam gondolatban, A rózsa neve volt az egyik, és talán kevésbé adja magát, de XX. századi példaként az Abigél  a másik. Amellett, hogy Merle is erős hatással volt rám persze, de a szigorú lánynevelde elvei, illetve a szerzetesrendek regulái sokban visszaköszönnek nálam is.

Nem akartam terhelni a szöveget kikacsintásokkal, ami maradt, annak örülök, amennyiben szervesen illeszkedik az egész szövetébe. Mondjuk, a folytatásba azért beemeltem egy Hamlet-monológ részletet, de talán nem lóg ki a lóláb.

Bizonyára a fantasy tanításakor önálló tantárgy a névadás – emlékszünk, voltak, akik a Trónok Harcában szereplő nevekhez társítottak képzeletbeli metálzenekarokat. (vö: Dakorleon: melodikus lengyel death metál). Milyen szempontokat vettél figyelembe névadáskor?

A death metal nem az én világom, de a Dakorleon-bulira megyek, ha lesz. Mivel tudtam, hogy egy teljes nyelvet nem lesz módom felépíteni terjedelmi okokból, ezért inkább az volt fontos, hogy hangzásban nagyjából egy világképbe illő nevek legyenek, kis kiszögelésekkel. Pullo Gargas, Rapor Hellios vagy Korhos, de akár Marathei elhelyezkedhet egy földrészen, míg Tamarislán vagy Lupa Void városa nyilván más-más hőfokú, az egyik egy Ázsiát-idéző elvonulóhely, a másik Szibéria. A karakterek neve is egy elég gyors kiválasztás eredménye volt, nekiláttam a figurának, és az első megjelenésekor akadtam a nevére.

Huszti Gergely-02

Amikor kortárs kamasznyelvet imitálsz, akkor nem vagy bizonytalan, hogy valójában „érted-e őket”, és hogy valóban jól használod az ő szlengjüket. Itt volt, hogy finomítani kellett a szerkesztés során a szleng karakterológiáján?

Ez volt talán a legnagyobb parám, és kicsit túl is toltam, utólag már érzem, ezért a folytatásban visszaveszem Milán szlengjét. Szerettem volna egy olyan fiút alkotni, aki a gamer-világból jön, és a játék közben bepötyögött gamer-szleng átitatja a megszólalásait is. Nyilván ez is egy konstruált nyelv, senki nem beszél így a Starbucksban, de minthogy nézőponti karakter, és a mi világunk rajta keresztül ütközik ezzel a középkorias világgal, hát nyelvileg is markánsra akartam venni őt, hogy csattanjon. A visszajelzések alapján a kevesebb több, ezen a fronton is.

Nem lehet nem észrevenni a klasszikus gengszterfilmek iránti vonzalmadat. Az nem fordult meg a fejedben, hogy egy gengszter-ságát írj valamikor?
Ki tudja, van-e bennem elég szufla hozzá, de ha valahogy, akkor biztosan kifacsarva és átitatva valami merőben más műfajjal. Ahogy a cyber noir magába olvasztotta a high- vagy low-tech és a klasszikus noir legélvezetesebb elemeit. 

Míg a hatvanas és a hetvenes évek Delfin könyvei és más ifjúsági regények is általában 250 oldalas kötetek voltak, addig most a Harry Potter és más fantasyzsánerű könyvek is hozzák a kötelező „nagyregény” illúziót. A te köteted 334 oldal, de amikor kézbe vesszük, szintén egy nagyregény juthat eszünkbe. Mit gondolsz, a „mai kamaszok” igénylik, hogy egy könyvnek legyen tömege, eleve a fantasy minimum 300 oldalas kell, hogy legyen? Szóval, manapság elvárás a fantasyk esetében a tekintélyes oldalszám?

Az én történetem – ha egyszer készen leszek a folytatással –, körülbelül 20 ív, azaz 600 oldal körül lesz, ha egy kötetben hoznák ki. A valóban zsánerregények híresen vaskos kötetek, elég, ha megállsz a Libri fantasy-sci-fi gondolájánál. A világépítés, nyelvépítés, színes karaktergárda és komplex cselekményszövés feltételezi, de legalábbis megengedi, hogy gazdaságtalanul bánj a papírral. Ezzel együtt emlékszem a Griff-kötetek vagy a Kaland, Játék, Kockázat interaktív fantasy-könyvek rövid terjedelmére, és akkor sem volt olvasóként hiányérzetünk. Persze a most divatos regényfolyamok felől nézve egy 300 oldalas kötet kis fantasycska csupán.

Talán azon múlik minden, hogy az olvasó szeret-e barangolni abban a világban, amit a szerző épít, mert 600 oldalból 200-at unni nem nagy öröm.

Milyen stratégiát választottál akkor, amikor különböző beszédmódokat (mérsékelten archaizált, illetve kortárs tiniszleng) kellett összefésülni?

Az archaizáló stílus módot adott a metaforák, metonímiák, és úgy általában a költőibb megszólalás kiaknázásának. Baromira élveztem, ugyanis egy kortárs próza erre már nem biztosít teret, nyelv- és karakteridegen egy efféle modoros beszéd, de a figuráim szájából nem „esett ki”. Amikor Milán találkozik Admirával, ott érzésre hatszáz év nyelvi különbözőség is találkozik, és kell, hogy megférjen egy dialógusban. Hálás voltam ezért, elkerülhettem ugyanis azt az ifjúságiregény-csapdát, hogy minden karakterem ugyanazon a flaszternyelven szólaljon meg, ahogy a „mai fiatalok”.

A különböző korok összefésülésében volt-e, amit, mondjuk, Dan Browntól lehetett tanulni?

Dan Browntól rengeteget lehet tanulni, de a sok fontos tanácsa közül én leginkább azt fogadtam meg, hogy lehetőleg minden fejezet hozza a „jó hír-rossz hír” párost, legyen érzelmi hullámvasút az olvasó számára, és végig ketyegjen a bomba, vagy a Mesteralvók világában ez inkább úgy lenne stílszerű; egy hajszálon lengjen a bárd a szereplők feje felett.

Huszti Gergely-03

Amikor a hitről írtál, nem érezted túlságosan szűknek a kamaszokra pozicionált fantasy kategóriáját?

Az én gyerek- és kamaszkoromban nem volt karikás szám az ifjúsági könyveken, sokszor mi sem tudtuk, sem pedig a szüleink, hogy „mi való a gyereknek”. Emlékszem olyan kötetre, ami túl korán jött az életembe, nem értettem a mondanivalót, ki is esett a kezemből, majd egy év múlva valaki újra ajánlotta, és egy éjszaka alatt felfaltam.

A jó könyv újraolvasható, más réteget látunk meg benne később.

Már most tudom, hogy Knausgårdot újraolvasom, mert biztosan mást ismerek fel benne tíz év múlva. A szerző hiúsága az, hogy elhiszi, akár évek múlva is jelent majd valamit a könyve, de hátha így lesz…

Poós Zoltán

 Fotók: Bach Máté/IGYIC

 

további Interjúk

Lehet-e kritizálni a kritikát?

Párbeszéd arról, mennyire lehet kritizálni egy kritikus munkáját. Elsőként Lapis József véleményét közöljük.

Tovább
„A képeimnek mindig van egy valós, konkrét síkjuk”

Pájer Lilla illusztrátorral Margittai Zsuzsi beszélgetett.

Tovább
Mesével nyitni a világra

Kiss Ottóval P. Szabó Dénes készített interjút.

Tovább