Fotó: Aziz Acharki/ Unsplash
Vissza
  • 2021.04.27
  • Poós Zoltán

„Remélem, voltunk, és leszünk is annyira empatikusak, hogy tudunk egy mai huszonéves fejével gondolkodni”

Hermann Zoltánnal beszélgettünk

Nemrégiben ért véget a 35. OTDK, melynek figyelemreméltó újítása, hogy idén először indult Gyermek- és Ifjúsági Irodalmi tagozata. Poós Zoltán beszélgetett Hermann Zoltánnal, a zsűri elnökével.

A 35. OTDK-nak most először volt Gyermek- és Ifjúsági Irodalmi szekciója. Mik a tapasztalatai? Érdemes volt elindítani ezt a szekciót?
Ebbe mi is belezavarodunk: hivatalosan Humán Tudományi szekció és Gyermek- és Ifjúsági Irodalmi tagozat – pedig nekem is fordítva lenne logikusabb. De hát az OTDK már egy hetvenéves tradícióval rendelkező főiskolai és egyetemi diáktudományos rendezvénysorozat. Ha innen nézem, éppen a tradíciók megújítását demonstrálták a rendezők azzal, hogy először díjaztak kifejezetten gyerekirodalommal foglalkozó kutatásokat, dolgozatokat. Az pedig külön meglepetés volt, hogy a Miskolci Egyetem által – online! – szervezett idei Humán OTDK egyik fontos különdíját, a Doktoranduszok Országos Szövetségének (DOSZ) díját is egy gyerekirodalmas dolgozat vihette haza.

 

Hermann Zoltán Poós Bach Máté-02

Vannak-e trendek, súlypontáthelyezések a mesék értelmezéseinél? Ezekből a dolgozatokból kirajzolódtak-e a korra jellemző megközelítések?
A zsűri tagjaival, Kérchy Annával (Szegedi Tudományegyetem), Harmath Artemisszel (IGYIC) és Lapis Józseffel (Sárospataki Református Teológiai Akadémia) egy kicsit büszkék vagyunk arra, hogy pár évvel azután – és ezért mi magunk sem keveset dolgoztunk –, hogy a modern bölcsészettudományok kutatási módszerei megjelentek a gyerekirodalom értelmezésében és az egyetemi oktatásban (műhelykonferenciákon, gyerekirodalmi kézikönyvekben, tanulmánygyűjteményekben, folyóirat-különszámokban), az OTDK-ra beküldött pályamunkák már ezekhez az új kutatási irányokhoz kapcsolódnak, és nem a gyerekirodalom régi, biografikus, irodalomtörténeti diskurzusaihoz. A narratológia, a műfaj- és médiaelmélet, a modern pszichológia másképpen közelít az irodalomhoz: ma inkább a jó kérdések keresése, a gyerekirodalom esztétikájának különössége a fontos, és nem a művek vagy az írói pályák nagyszerűségének igazolása.

OTDK-01

A zsűri – Kérchy Anna (Szegedi Tudományegyetem), Harmath Artemisz (IGYIC) és Lapis József (Sárospataki Református Teológiai Akadémia) – Molnár Fanni dolgozatát találta a legjobbnak. Katona Alexa a második, míg Erős Levente különdíjas lett.

Két olyan dolgozat is szerepelt, amelyik Lázár Ervin-mesét vizsgált. Mi ennek az oka? Egy újabb Lázár Ervin-reneszánsz tanúi vagyunk, vagy ez most inkább szakmai érdeklődés?
Lázár Ervin meséinek, meseregényeinek talán nem lenne szükségük reneszánszra, de az egyetemi óráimon azt tapasztalom, hogy mégis keletkezett valamiféle űr a szövegek olvasottságában. Akármilyen ijesztően hangzik is, a mai huszonéves generáció számára ezek a szövegek szinte nem léteznek. A két OTDK-dolgozat – mindkettőt óvó- és tanítóképzős versenyző hozta – tulajdonképpen azt a pedagógiai-pszichológiai olvasatot igyekezett pótolni, amit mondjuk a ’80-as, ’90-es évek elfelejtettek létrehozni. Legalább negyven-ötven éve Lázár Ervin (és Csukás István, Nemes Nagy Ágnes) műveinek kellett volna leváltaniuk az anakronisztikus iskolai kötelezőket az alsóbb iskolai évfolyamokon. Például azért, mert – egyébként a dolgozatok elég meggyőzőek voltak ebben a tekintetben is – sokkal alkalmasabbak az elsősöktől egészen a hatodikosokig a problémaközpontú tanításra: nem traumatizáló olvasmányok, a gyerekek személyiségfejlődéséhez, a közösségek működéséhez nagyon jó mintákat adnak. A magyartanítás itt valamikor „ütemet vesztett”, és talán ezért is nagyobb az értetlenkedés a kortárs gyerekirodalom iskolai megjelenésével szemben. Könnyebb lenne kánont váltani, ha nem a Kincskereső kisködmön, hanem a Szegény Dzsoni vagy A kisfiú meg az oroszlánok mellett kellene a tanítóknak és az iskolásoknak a mai magyar gyerekszövegekkel dolgozniuk.

OTDK-01

Nem lenne érdemes külön kezelni a kamaszoknak készült majdnem-felnőtt regényeket és a meséket? (Teljesen más a megközelítése a holland ifjúsági irodalom holokauszt-reprezentációjának és mondjuk az archaikus meséknek.)

OTDK-01


Meg kell, hogy férjenek egymás mellett. Az Erős Levente által elemzett két Martine Letterie-regény közül – magyarul egyik sem olvasható, igazán kár – az egyik tizenkét év felettieknek, a másik kisebbeknek, a hat-tíz éves korosztálynak szóló holokauszttörténet.

A dolgozat részletesen elemzi, hogyan alkalmazza az írónő az emlékezetpolitikával és az irodalomtanítással foglalkozó szakmai szervezetek módszertani ajánlásait.

Az elsőben az önálló véleményalkotás, a dokumentumregény és a fikció eltérő működésének felismerése segít azonosulni a főhőssel, Teóval; a másik, a Kinderen met een ster (Csillagos gyermekek) címűnél viszont, amelyet kifejezetten felolvasásra szánt a szerzője, az olvasó felnőtt és a befogadó gyerek dialógusára van szükség a történetek feldolgozásához. Ez utóbbi lényegében nem különbözik a mese eredendően dialogikus előadásmódjától, és a megértésnek a mesékre jellemző párbeszédszerűségétől. Ugyanakkor mindkét mű belül marad a gyerek- és ifjúsági irodalom akkulturációs, vagy egy kicsit más fókuszból nézve: beavató funkcióin: nemcsak kemény, traumatikus témákkal, problémákkal találkozik a gyerek, vagy a tizen-, sőt fiatal huszonéves olvasó, hanem a művek beszédhelyzeteit, narrációját is tematizálja, ezeken a műveken keresztül ismeri meg, sajátítja el azt az olvasói kreativitást, a több nézőpontúságot – ezekben a regényekben még a gyilkosoknak is megmaradnak az emberi tulajdonságaik –, amit később már észrevétlenül is alkalmazni tud, ha klasszikus vagy kortárs irodalmi szövegeket olvas.

Molnár Fanni A beteg test megjelenítése a kortárs ifjúsági irodalomban című dolgozata nyerte a versenyt. Molnár Fanni fiatal, kis túlzással ahhoz a korosztályhoz tartozik, amelyik feltűnik Paola Zannoner Célvonal című regényében is… Az életkora miatt a versenyző tudott-e hozzátenni olyan nézőpontokat, olyan érzékeny megközelítéseket a témához, amit egy más korosztályhoz tartozó bíráló, zsűritag nem? 

OTDK-01


Ezt nem tudom. Remélem, voltunk, és még egy darabig leszünk is annyira empatikusak, hogy tudunk egy mai huszonéves fejével gondolkodni. De mindenképpen fontos és új szempont volt a regény értelmezésében a főhős belső monológjainak, ki nem hallgatható „befelé” gondolkodásának mediatizáltsága, az a mód, ahogyan a főhős, a kerekesszékbe kényszerült tizenéves focista srác használja ezeket az eszközöket, és amilyen érzékenységgel a Zannoner-regényt értelmező dolgozat odafigyel a médiumváltásokra vagy az eszközök által lehetővé tett dialógusok különbségeire.

Az ő korosztályuk nemcsak használni tudja ezeket az eszközöket, de kísérletezik is a médiumok technikai lehetőségeivel. Molnár Fanni narratológiai elemzéssel foglalkozott, mégis nagyon pontosan írta le a narrációs technikák mediális vagy pszichológiai motivációit.

(„Műfajilag” másképp kommunikálunk a különböző technikai eszközökön, de mindez nemcsak technológia, hanem a trauma paradoxiájának megértését is szolgálja. A regény folyton váltogatja az elbeszélői nézőpontjait, az egyenes én-elbeszéléstől az „önmegszólító” narrációig sokféle változat van jelen, de még a külső nézőpontból elmondott részekben is többnyire a fiú belső történései szerepelnek a fókuszban.) Zannoner írói „trükkje”, hogy a populáris kultúra idézetei mellett nagyon sok antik és más klasszikus irodalmi és kulturális áthallással dolgozik, a modern médiumok által közvetített régi kultúrákkal, és ez nemcsak jó példája annak, hogy az olasz iskolarendszer által közvetített hagyományos tudást milyen eredeti módon lehet beépíteni egy ifjúsági regénybe, de nagyon fontos, hogy egy magyar huszonéves értelmezőnek sem idegen ez a világ.  

Nem kerültek be a pályamunkák közé olyan érzékeny témák, mint a gender… Mi ennek az oka?
Ez nem egészen igaz. A Lázár Ervin-szövegek „társas viszonyait” elemző dolgozatokban, a Szegény Dzsoni és Árnika értelmezésében, a Zannoner-regény lány/fiú-kapcsolatainak és az „ifjúsági krimiknek” az értelmezésében is sokszor kerültek elő ilyen szempontok, ha nem is ez volt a dolgozatok fő témája. De megértem, ha egy OTDK-ra készülő hallgató és a témavezetője – akár tudat alatt is – mérlegelnek. Hiszen előzetesen nem tudhatják, nem fut-e bele olyan zsűribe a dolgozat, amelyikben ül egy „kolléga”, aki nem szakmai alapon, hanem a gender tudományos fogalmai körül mesterségesen szított hisztériának felülve ítéli meg a munkáját, és ezért aztán elkerülik ezt a témaválasztást. Sajnos annyit elértek a sajtóban és a politikában dúló genderellenes – valójában tudományellenes – hecckampányok, hogy a fiatal kutatókban kialakulhatott valamiféle bizalmatlanság a téma tudományos kutathatóságát és a következtetések reprezentálhatóságát illetően.

Melyek Katona Alexandra dolgozatának (A kriminarratíva dekonstrukciója a kortárs magyar ifjúsági irodalomban) a tanulságai? Vannak jellegzetes magyar krimimotívumai a kortárs magyar ifjúsági regényeknek? Mondhatjuk azt, hogy amint keményebb lett a világunk, úgy csúsztak be az ifjúsági irodalomba is „felnőtt motívumok”, úgy lettek egyre durvábbak a regények?

OTDK-01

Nem, mert a nyomozásnarratíva – mint a magas irodalom által is használt, de a popularitásból jött történetséma – régóta jelen van az ifjúsági irodalomban, az Emil és a detektívek már az 1920-es években, vagy nálunk Csukás Vakáció a halott utcábanja és a Keménykalap és krumpliorr már a ’70-es évek óta működtette ezeket a kriminarratívákat. A kortárs ifjúsági és fiatal felnőtt (young adult) „krimijeink” – ez Katona Alexandra dolgozatának/előadásának talán legfontosabb következtetése – nem is ezt a „klasszicizálódott” változatot, hanem a nehezebben definiálható bűnregény narratíváit ismétlik meg (ezekben többnyire nem a leleplezés, hanem a bűn előtörténete és átélése a fontos); de legalábbis a krimi három változata, a klasszikus krimi, az anti-detektívtörténet és a bűnregény közül ez utóbbi kettő narrációjához és történetvezetéséhez igyekeznek alkalmazkodni. Katona Alexandra elemzései rámutatnak a Darwin-játszma vagy a Holtverseny mögötti, élő, a mai magyar társadalom működését érintő tapasztalatainkra: arra, hogy sem a bűn leleplezése, sem a lelepleződés átélése nem feltétlenül hoz katarzist, és a bűnhődés belső átélése is hatástalanul múlhat el a személyiség felett.

Lesz-e az OTDK-nak 2022-ben is Gyermek és Ifjúsági Irodalom tagozata? Ha igen, milyen témák lehetnek dominánsak?

OTDK-02

Lesz. De hogy milyen témákkal, azt nehéz előre megjósolni.

Hatalmas adósságai vannak a magyar gyerekirodalom kutatásának. A klasszikusok újraértelmezésétől a kortárs szövegek elméleti szempontú és kritikai újraolvasásáig nagyon sok a „megíratlan” téma.

Én egyébként nagyon szeretnék majd gyerekszínházról, családi filmekről, a gyerekkultúra régi és új médiumairól olvasni dolgozatokat. A fiatal gyerekirodalom-kutatók valamiben sokkal jobbak, mint mi: velünk szemben ők pár éve még gyerekek voltak, és még nem volt annyi idejük felejteni, mint nekünk.

Poós Zoltán

Erős Levente különdíjas pályaművet hamarosan közöljük a MeseCentrumon

Hermann Zoltán és Harmath Artemisz portéfotója: Bach Máté/IGYIC

Lapis József fotója: Bán-Horváth Attila

további Interjúk

„Olyan gyermek- és ifjúsági képregényeket szeretnék kiadni, amelyeknek komoly az irodalmi értéke”

Poós Zoltán interjúja Lakatos Istvánnal.

Tovább
Hogyan lesz valaki gyerekkönyvszerkesztő?

Körkérdésünkben elsőként Kovács Eszter, a Pagony főszerkesztője mesél munkájáról.

Tovább
Könyvmisszionárius a közösség szolgálatában

Parti Judit beszélgetett Czakó Rékával, a Neveljünk olvasókat!-csoport alapítójával.

Tovább