Vissza
  • 2020.12.08
  • Poós Zoltán

„Mindig a saját gyerekeim korosztályára tudok a leginkább ráhangolódni”

Tóth Krisztinával Poós Zoltán beszélgetett.

Tóth Krisztinának ősszel három – gyerekeknek szóló – kötete is megjelent: a koronavírust tematizáló Járványmese, a Liba és Malac újabb története, a Gatyát fel! és a Kígyóuborka című, gyerekverseket tartalmazó gyűjtemény. Azt írja Évgyűrűk című versében, hogy a felnőttek attól rettegnek, kifutnak az időből. Ha kézbe veszik ezeket a könyveket, és még fel is olvassák a gyerekeiknek, az idő visszaugrik a normális kerékvágásba…

A pozsonyi Womanpress kiadónál jelent meg a Járványmese című köteted. A nemzetközi kollaborációk jellemzők voltak a mesekönyvpiacon 1989 előtt, azután már kevésbé. Honnan jött az ötlet, hogy ilyen kooperációban jelenjen meg a kötet?

Tóth Krisztina-01

A kiadó keresett meg azzal a kérdéssel, hogy van-e már szerződésem a Járványmesére. Nem volt, és a folyóiratközlést követően nem is jelezte senki, hogy könyv formában meg akarná jelentetni. Igaz, persze, a tavaszi, lecsengő járványhullám után nyáron nem úgy tűnt, hogy egy ilyen témájú könyv ősszel, esetleg télen aktuális lehetne. Akkor inkább örültünk az enyhülésnek, és igyekeztünk fellélegezni. Sajnos nem lett igazunk, elérkezett a második hullám, és a mese most is aktuális. Itt van körülöttünk a baj, és beszélni kell róla, hiszen a gyerekeket foglalkoztatja, hogy mi zajlik, szeretnék megérteni, mitől zökkent ki az életünk a megszokott kerékvágásból.

Artisztikus illusztrációk szerepelnek a Járványmesében. Komolyabb illusztrációkat akartatok, nem pedig az úgynevezett cuki-undi-esztétikát, a reklámokban is feltűnő vírusokat megszemélyesítő figurákat…

Ez a kiadó döntése volt, én nem szóltam bele, nem is kísértem figyelemmel a munkafolyamatot, de örülök az eredménynek. Te is tudod, a gyerekkönyveknél milyen csapdákat kell elkerülni: a harsányság és a giccs piaci szempontból ugyan működik, hiszen az emberek felkapják a fejüket a tolakodóan színes könyvekre, de egy ilyen kifinomultabb, izgalmasabb illusztráció szerintem jobbat tesz a szövegnek – és az olvasónak is.

Azok a gyerekek, akik minőségi illusztrációkon nőnek fel, sokkal kifinomultabb vizualitással érkeznek a kamasz- és a felnőttkorba, vagyis nagy a kiadói felelősség. Nem állítom, hogy nálunk minden itthoni gyerekkönyv illusztrációja egyformán kedves a szívemnek, de kifejezetten ízléstelen, csúnya könyveket nem adok a gyerek kezébe.

Így is annyi gagyi rajzfilmmel és mindenféle képi szeméttel találkozik. Nem lehet és nem is kell mindent kontrollálni, de ami rajtunk múlik, próbáljuk megtenni.

Okozott-e fejtörést, hogy milyen legyen a mese vége, hogyan lehetne pozitív? Hiszen még nincs meg a vírus ellenanyaga…

Nem zárhattam boldog befejezéssel, hiszen tudtuk már tavasszal is, amikor ez a mese született, hogy a bajnak még nincs vége és egyhamar nem is lesz. Valami olyasmit szerettem volna elérni, hogy érezzük az egyéni felelősséget, és a tehetetlenség mellett a gyerekek átélhessék, hogy ők is küzdenek, ők is megvívhatják a maguk külön kis háborúját a gonosz vírus ellen. Nemcsak szemlélői és elszenvedői az eseményeknek, hanem harcosok, akiknek feladatuk van, akárcsak a szüleiknek.

A Malac és Liba-könyvekhez profi marketinges eszközöket is használ a kiadó (nyereményjátékok, plüssök…). Ilyenkor eszedbe jut-e, hogy bárcsak a szépirodalmi kiadványokhoz is ki lehetne találni valamit? Vagy a magyar irodalmi piac nem bírna el ilyesmiket, mert még mindig kimondottan elitista?…

Tóth Krisztina-02

Nem tudom, nem szoktam ezen gondolkodni. Szerintem a kiadók, és a szerzők maguk is elég gyakran használnak marketingfogásokat, főleg az, aki alkatilag alkalmas erre. Nem mindenkinek áll jól az ilyesmi, ezt azért tudni kell. Van, aki folyton főz a neten, van, aki meg alszik, sőt, énekel, és olyan is akad, aki élőben, nyilvánosan beszélget az olvasóval. Ha ez adja el a könyvet, akkor ez adja el. Nekem erre sajnos nincs időm, sem kedvem, mert én privátban, kamerán kívül is folyton főzök, aludni meg alig alszom, de nincs ezzel baj szerintem. Egészen addig nincs, amíg nem a csík tolja a repülőt, vagyis amíg van minőségi irodalom, amit ilyen módon el akarunk adni, és nem a marketingtevékenység maga válik a fő termékké.

A szépirodalom piacán teljes a káosz. Nincs az a jó szándékú, más szakmából érkező, nyitott olvasó, aki előzetes ismeretek nélkül képes lehetne tájékozódni, mert egybe van öntve a nyúlbogyó a drazséval, és sem a csomagolás, sem a bolt, sem a kritika nem ad támpontot: egyenként végig kell kóstolni, mi micsoda.

Liba és Malac nem kapott külön nevet (illetve Liba és Malac a nevük): nem akartál soha „klasszikus” neveket adni nekik?  

Tóth Krisztina-03

Nem, nem akartam elnevezni őket, mert kezdettől, az ötlet megszületésétől úgy éltek bennem ezek a figurák, hogy ők Malac és Liba. Erős személyiség mindkettő, karakteres kis figurák, akik a maguk malacságával és libaságával emlékeztetnek bennünket a saját korlátainkra és esendőségünkre. Mivel ők gyerekesek, ezért azok a tulajdonságaik, amelyek a felnőttekben bosszantanának bennünket, például a kicsinyesség, a mohóság, az irigység itt inkább szerethetőek és viccesek.

Milyen volt, amikor a gyerekkönyvek révén az író kikerült a statikus szerepéből (felolvas, válaszol a kérdésekre), és interaktív helyzetek sora alakult ki a gyerekekkel?
Az első gyerekkönyvem még 2003-ban jelent meg. Abban, A londoni mackókban javarészt olyan versek szerepeltek, amelyeket a fiamnak írtam. Furcsa volt megtapasztalni, hogy őt bosszantja a megjelenés. Egyáltalán nem örült például, ha a neki írott verseket más gyerek szájából hallotta, inkább féltékeny volt. Azóta sorozatosan jelentek meg gyerekkönyveim, így megszoktam, hogy egy gyerekeknek meghirdetett felolvasáson más az író pozíciója, másképp kell beosztani az időt, és mindenképpen fenn kell tartani a párbeszédet, az érdeklődést.

Érdekes módon mindig a saját gyerekeim korosztályára tudok a leginkább ráhangolódni, az a legkomfortosabb.

A Malac és Liba-történetekbe beemelsz versbetéteket is. Nem gondoltál arra az elején, hogy a meséket teljes egészében rímbe szedd?

Tóth Krisztina-01

Nem, mert ezt már az elejétől hosszabb sorozatnak terveztem, és hát valljuk be, hat, hét, ideális esetben tíz köteten keresztül végig versben beszélni, az olyan lenne, mint a Kalevala… A gyerekeknek biztos, hogy sok, és élvezhetetlen. Az időnként felbukkanó versbetétek viszont könnyen megjegyezhetők, felidézhetők és megzenésíthetők. Az Eszterlánc zenekar máris nagyszerű dalokat készített belőlük. 

A Kígyóuborka versei között több olyan vicces sor van, amelyikre bizonyára másképp rezonálnak a különböző korosztályok. Ért már meglepetés, hogy azt hitted, egy-egy sort nem értenek majd mondjuk a három-négy évesek, és mégis nevettek rajta?

Tóth Krisztina-01

Persze, mindenki más rétegét érti a verseknek. A Lábbolt című vers egészen különböző korosztályoknak tetszik, a csiklandozó nagypapák és nagymamák is szokták szeretni, a Foghíj meg szintén olyan szöveg, amin az a gyerek is röhög, akinek még nem esett ki a foga, vagy már kinőtt, de emlékszik, milyen volt fogatlannak lenni.

Ebben az évben három, gyerekeknek készült köteted is megjelent, és persze volt már sokszor sokkönyves időszakod, és számos „többszerzős” köteted is van. Másképp ünnepelsz most, mint mondjuk az Őszi kabátlobogás és A beszélgetés fonala idején?

Másképp, persze, de ennek nem az az oka, hogy kevésbé örülök, hanem az, hogy egyszerűen nincs idő megtorpanni. Annyi gyakorlati feladatot kell elvégezni, és közben gyereket nevelni, élni, hogy az ember másképpen éli meg ezt is. Kézbe veszem a frissen megjelent könyvet, megmutatom a gyerekeimnek, hurrá, aztán megy tovább a nap, a hét. A legnagyobb ünnep az utóbbi években már nem is a könyv megjelenése, hanem az, ha zavartalanul tudok dolgozni.

Tudsz olyanról, aki gyerekként a Londoni mackók és az Állatságok olvasója volt, később pedig olvasója lett a felnőtt könyveidnek? Vagy szülőként olvasta a gyerekének egy-egy mesédet, és később a felnőtt könyveidet is megvette?

Tóth Krisztina-01

Sokszor találkozom olyanokkal, akik gyerekként ismerkedtek meg a verseimmel, és csak később, felcseperedve csodálkoztak rá, hogy jé, felnőtteknek is írok. Ez nagyon klassz dolog, ugyanakkor azzal is szembesíti az embert, hogy hogy telik az idő, hogy évtizedek múlnak, az ember meg alig néz fel közben a munkából.

Majd amikor olyanok jönnek dedikáltatni, akik már nagymamák, és viszik az unokának A londoni mackókat, mert ők is ezt olvasták gyerekkorukban – na, az lesz az igazi. Jó lenne ezt megérni, és addig még sokat írni gyerekeknek, felnőtteknek is.

Poós Zoltán

további Interjúk

Körkérdés a tavalyi év legfontosabb történéseiről

GYEREKIRODALMI SZAKEMBEREKET KÉRDEZTÜNK A TAVALYI ÉV LEGFONTOSABB TÖRTÉNÉSEIRŐL. KÖRKÉRDÉSÜNKRE MAKKAI KINGA VÁLASZOLT.

Tovább
Körkérdés a tavalyi év legfontosabb történéseiről

Gyerekirodalmi szakembereket kérdeztünk a tavalyi év legfontosabb történéseiről. Körkérdésünkre Kérchy Anna válaszolt.

Tovább
Körkérdés a tavalyi év legfontosabb gyerekirodalmi történéseiről

Gyerekirodalmi szakembereket kérdeztünk a tavalyi év legfontosabb gyerekirodalmi történéseiről. Körkérdésünkre Gesztelyi Hermina válaszolt.

Tovább