Vissza
  • 2024.05.16
  • Both Gabi

„Mindenkiben az a legszebb része, ami saját maga”

Interjú a világhírű Gabriel Pacheco budapesti workshopja után

Both Gabi interjúja

Gabriel Pacheco, a világhírű illusztrátor már másodszor tartott Budapesten silent book-workshopot a magyar illusztrátoroknak. Mindkétszer Blaschke Zsuzsanna meghívására érkezett, aki a Fairytailprojekt keretében adott lehetőséget a hazai képalkotóknak arra, hogy a világtrendeknek megfelelően végre nálunk is meghonosodhasson a szöveg nélküli képkönyvek műfaja. Both Gabi beszélgetett a kurzus végén a mesterrel.

Hogy érezted magad a négynapos budapesti workshopon?

Kifejezetten jól. Amikor valaki jelentkezik egy workshopra, abban bízom, hogy értékeli a képalkotást, és érzékeny a látható világ iránt. Bennem is megvan ilyenkor a felfedezés ígérete. Olyan, mint amikor útra kelünk, és reméljük, hogy érdekes emberekkel ismerkedünk majd meg, és új tapasztalatokkal gazdagodhatunk. Én is mindig százszázalékosan, koncentráltan, kifejezetten tudatosan vagyok jelen, miközben felfedezem a workshop résztvevőinek a világát. Hatalmas élményt és motivációt ad nekem minden ilyen közös munka, melynek során átadhatom az ismereteimet. Én is sokat kapok azáltal, hogy az alkotók beavatnak a gondolataikba.

Intenzíven jelen voltál mindegyik tanítványod alkotói folyamatában, ezt ők mondták, és én is így láttam. Ez eléggé megterhelő lehetett neked, a kurzus résztvevőinek pedig megtisztelő, hogy egyenrangú félként kezelted őket. Nagyon elfáradtál a végére?

Pacheco Gabriel Both Gabi-05

Igen. Minden kurzus végére kimerülök. Érzelmileg és fizikailag is szükségem van utána egy-két napra, hogy kikapcsoljak, kiürítsem magam. Egy kulcsot is kapok ilyenkor a kezembe ezektől a közös munkáktól, ami segít az alkotásban. Ugyanakkor abban is támogat, hogy megmaradjak sima hétköznapi embernek. Ezért is van az, hogy embertől emberig történnek ilyenkor a párbeszédek. Esztétikáról beszélgetünk, vagy arról, ki hogyan birkózik meg a különböző anyagokkal, technikákkal. Ez persze egy folyamat, ami mindenkinél sokkal hosszabb idő alatt fejlődik majd ki. Az én célom, hogy láthassák azt, amit mások látnak majd, és amiről nekik egyelőre még csak egy képi formájuk van.
Rengeteg emberrel kerülök kapcsolatba a tanítás során: lehet, hogy valakinek nem jut eszembe a neve, vagy néhány dolgot elfelejtek, de akkor is emlékszem a szavakra és a képekre, amelyeket alkottak. Ez olyan, mintha látogatóba mennél egy házba, és megismernéd a mélységeit is. Lehet, hogy szeretnél megállni egy kicsit, nézelődni egy szobában, de akkor is tovább kell menned az alapig. Jó esetben ilyenkor az alkotók is meglátják a házat, amit felépítenek. Sok-sok házat látok egy kurzus alatt mélységeiben, ezért többnyire nagyon fáradtan jövök el. Ha csak ez az egy elem lenne benne, nem is csinálnék több workshopot, annyira fárasztó. De nagyon tetszik ez a perspektíva: olyan, mintha tíz-tizenöt életet élnék egyszerre.

Végeztél a tanításhoz valamilyen speciális módszertant?

Nem. Az egyetlen kurzus, amit elvégeztem, az, hogy olvasok. Tizennyolc éve tartok kurzusokat, a közben szerzett gyakorlat segített abban, hogy finomítsak a dolgokon. Egy-két elemet már tudatosabban, megszerkesztve használok. Vannak olyan technikák is, amelyek nem felelnek meg mindenkinek. Ilyenkor módosítok rajtuk. Ha olvasok egy költőtől valamit, aki a kreatív folyamatokról ír, akkor ez alakíthat a módszereimen. Én is arra kötelezem magam, hogy leírjak mindent az alkotói folyamatról. Gyakorlatilag az írás is egyfajta módszertan.

Azt mondták a tanítványaid, hogy nem csupán szakmailag fejlődtek, de emberileg is sokat kaptak tőled. A jelenléted rengeteget adott nekik. Hiszel a tudásmegosztásban?

Pacheco Gabriel Both Gabi-04

Az a művészet értelme, hogy megosszuk egymással a tudásunkat. Ez olyan, mint egy fának a különböző kis lényei, amelyek ott laknak vagy kinőnek belőle, és ezzel lehetőséget adnak másoknak is, hogy éljenek. Utána pedig elhalnak, eltűnnek. Van egy nagyon szép fogalom: „kiemelkedni, és eltűnni”. Ez az élet.

Amikor ezt megtapasztalják az emberek, az lenyűgöző lehet számukra, ami még sokáig hat rájuk. Ez a művészek életének az értelme: hogy összegyűljünk, és átadjuk egymásnak a tudásunkat, de az emberi létnek is… csak néha elfelejtjük.
Ha én „csak” egy illusztrátor lennék, vagy „csupán” egy festő, aki be van zárva a műhelyébe, valószínűleg nagyon sötéten látnék, és nem volna körülöttem levegő.

Találkozni más emberekkel, kicserélni a gondolatainkat, ez sokkal gazdagabbá teszi az életünket. Ha pedig erről megfeledkezünk, annak tragikus következménye lehet.

Többeket is érdekelt a napi rutinod: hogy miként lehet megtartani ezt az ihletett állapotot.

Pacheco Gabriel Both Gabi-02

Hogyan? Nem tudom. (nevet)
Ami nagyon fontos nekem, hogy legyen egy saját kis birodalmam, amely megvéd a világtól.
Egyszerű, hétköznapi életet élek egyébként, ami sokat segít. Például a reggeli számomra egyfajta rituálé. Semmi különöset nem csinálok, csak iszom egy tejeskávét, eszem pár szem gyümölcsöt, de rendesen leülök hozzá, és megadom a módját. Vagy például kitakarítok, esetleg kertészkedem. Sokat segítenek ezek a hétköznapi teendők abban, hogy alkothassak, nélkülük elég kifacsart lennék.

Az a filozófiai mélység, ami a képeiden megjelenik, az olvasmányaidból és a személyes élményeidből táplálkozik?

Pacheco Gabriel Both Gabi-08
Gabriel Pacheco, Nagy Rita tolmács és Blaschke Zsuzsanna, aki megteremtette a workshop lehetőségét (Fotó: Szegedi Katalin)

Igen! Úgy kezdtem az egészet, hogy nagyon jelentős alkotóktól olvastam, és fontos volt számomra, hogy nálam idősebb emberekkel és költőkkel ápoljak mély kapcsolatokat. Rém egyszerűen meg tudják fogalmazni a filozofikus gondolataikat. Emlékszem, amikor édesanyám mondott ilyesmiket: akkor épp nem értettem, de most már tisztában vagyok a jelentésükkel. Vagy vannak barátaim, akik például kimondanak egy lényeges szót, utána pedig már egyszerűbb megérteni, mit is mond egy nagy szerző.
Szeretek például piacra járni, és olyan emberekkel beszélgetni, akik élő kapcsolatban vannak az anyatermészettel.

Szerintem fontos, hogy mindig legyen előttünk egy fa, amelynek láthatjuk a változásait, a rügyezéstől a lombvesztésig.

Sokszor mondod a tanítványaidnak, hogy ne illusztráljanak, hanem éljék az életüket. Erről beszéltél korábban is, mikor a hétköznapiságot említetted?

Pacheco Gabriel Both Gabi-03

Igen. Világos, hogy aki festeni vagy illusztrálni akar, úgy gondolkodik, mint egy festő vagy egy illusztrátor. És akkor sok ajtó bezárul. Kérdés, hogy az ember élhet-e egy icipici világban bezárva… Annak nincs sok értelme, hogy azt mutassuk, amit valaki más is megmutatott már. Az élet sokkal gazdagabb ennél, például azokkal a dolgokkal, amikről a gyerekek beszélnek, vagy amikre majd időskorunkban emlékezni szeretnénk. Ha arra biztatnám őket, hogy csak illusztráljanak és fessenek, azt is mondanám ezzel: „halottak vagytok, jövő nélkül”.

Mindenkiben az a legszebb része, ami saját maga. Amit megélt. Ezt pedig egyenként elő kell hívnunk önmagunkból.

Az alkotói technika is fontos persze, csak nagyon sokat kell gyakorolni, és én nem lehetek mindig mellettük. A rajz gyakorlása mindenkinek a saját feladata.

Szerinted mit jelent ez a bizonyos bezárt ajtó?

Az gond, hogy amikor elkezdünk dolgozni egy képen, olyankor beszűkül a képzeletünk tere. A vizuális memória nagyon korlátozott, akár egy börtön. Márpedig mi többek vagyunk egyszerű szemeknél. Más formáink is vannak arra, hogyan éljünk. Sokkal fontosabb, hogy magunkkal is kommunikáljunk. Ha ez megvan, maguktól jönnek a képek is.

Miért a kék az alapszíned?

Pacheco Gabriel Both Gabi-11

A szín az érzések legkonkrétabb kifejezése. Számomra nagyon sok jelentése van. De egy személyes szál is van a kékben. Az édesapám árva volt… és én mindig is kék színt használtam, egészen kicsi koromtól kezdve. Valamifajta megmagyarázhatatlan nyugalmat éreztem a kék színtől. Édesapám nagyon korán, negyvenkét évesen halt meg. Én pedig utána is folytattam a kékkel való ábrázolást, bár nem igazán tudtam, miért, mégis ragaszkodtam hozzá. Aztán sokkal később felfedeztem, hogy ott, ahol az édesapám született, (Niltepec, Oaxaca) él egy kék növény, amely sehol máshol nincs a világon. Ez az a bizonyos azul añil, vagyis a „kék arany”. (ITT látható egy kisfilm a növényről.)

Ettől lett olyan személyes a kapcsolatom a kékkel.

Amikor valaki alkotni kezd, rögtön hoz magával egy kis batyut, amiből táplálkozik – anélkül, hogy tudná, mi van benne.

Az utazásoknak ez az egyik legszebb része. Megismertem például most Weöres Sándor egyik versét nyersfordításban. Ebből is az derült ki számomra, hogy létezik egyfajta őstudás. Mindannyian ismerjük a világegyetem történetét, csak nem tudjuk elmesélni. Volt egy ismeretem apámról, amit magamban hordoztam akkor is, amikor nem tudtam róla. Az ég és a tenger végtelenségével is összeköttetésben áll a kék. Ez a közös arkhénk.

Milyen könyveket tervezel a közeljövőre?

Épp egy komédiás vándortársulatról készítek silent bookot. Újragondolom a Pinokkió illusztrációit, és még egy harmadik könyvön is dolgozom. Nagyon sok projektem van.

Mikor van időd dolgozni?

Pacheco Gabriel Both Gabi-06

Az egész életem munka. Ahogy ma ültem a kávézóban, néztem egy fakó épületet, és megjelent a fejemben egy kép az egyik készülő könyvemhez. Az év minden napján dolgozom, azzal is, hogy élek.

Van-e kedvenced a sokféle projekt közül, amelyben részt vettél?

Pacheco Gabriel Both Gabi-09

Az a kedvenc részem, mikor belekezdek valamibe, mert olyankor még rengeteg lehetőség áll előttem. Akkor még minden lehet. Aztán persze bonyolultabbá válnak a dolgok, de minden kezdet nagyon izgalmas. Akár egy szerelem kezdete.

Nem csak silent bookot készítesz: melyik más műfaj áll hozzád még közel?

A művek költői hangszíne tetszik leginkább, akár próza, akár vers formájában. Nem is kell feltétlenül szépnek lennie. Nagyon sok formája lehet a költői kifejezésmódnak. Talán ezért is illusztráltam sok klasszikust, Lorcát, Victor Hugót… Mert ha nem is a teljes mű lírai, vannak benne szép költői részek. Verseket szeretek olvasni a legjobban.

Miért épp az abszurditás a fő kifejezési módod?

Pacheco Gabriel Both Gabi-10

Az egész világegyetem létezése abszurdum. Semminek nincs értelme. Megpróbáljuk megragadni a létezést: van egy bűvölete, például egy festékfolt, ami egyfajta jelentést, értelmet sugall. Minden ember elbeszélő is. Az abszurdummal való munka olyan, mintha befejezetlen elemekkel dolgoznék: az olvasó fejezi be a gondolatomat. Az a lényege ennek a fajta alkotásnak, hogy minél több megközelítési módot ki kell próbálni.

A képnek két természete van: tükröződnie kell benne az olvasónak, kifejtve belőle azt, amit lát, 

a második pedig az az abszurdum, amit egy ablak jelent például. Ha képes vagyok elolvasni valamit, akkor „keresztül” is tudok menni rajta. Ilyenkor pedig bármi lehetséges. Ez is meghívás arra, hogy elképzeljünk valamit.

Rajzolsz-e még naponta, csak úgy magadnak?

Igen! Leginkább magamnak rajzolok, sokkal kevesebbet illusztrálok. Ez egyfajta meditáció: azért rajzolok, hogy aztán illusztráljak. Ahhoz, hogy jól legyek, olvasnom kell valami jó könyvet, és persze rajzolnom: ez is elengedhetetlen az alkotáshoz.

Pacheco Gabriel Both Gabi-01

Szoktál-e szövegeket írni?

Persze, én sokkal inkább írok, mint rajzolok, de ezeket nem mutatom meg a világnak. Talán a jövőben; mostanában biztosan nem. Nem hiszem, hogy másoknak is érdekes lehet. Inkább nekem van szükségem rá, hogy tisztábban lássak.

Pacheco Gabriel Both Gabi-07

A csoportképen balról jobbra: Nagy Rita (tolmács), Kőszeghy Csilla, Szegedi Katalin, Rácz Eszter Anna, Bezerédi Zsófia, Kelemen Kinga, Radnóti Blanka, Korsós Éva (hátul), Korbuly Ágnes, Holló Anna (hátul), Bódi Katalin (hátul), Gabriel Pacheco, Endrődi Katalin, Blaschke Zsuzsanna, Demény Andrea, Hu-Yang Kamilla, Simonyi Cecília, Tóth Mariann, Singh-Bahadur Boróka

Lehet az „éber álmodás” az alkotásaid hívószava?

Igen, persze. Sokszor kérdezik tőlem, hogyan illusztrálok. Nehéz erre válaszolni, ezért többnyire azt mondom, hogy inkább álmodom, emlékezem, élek. Nem tudnám megmondani, mi a különbség ezek között. Talán nem is volna szerencsés elválasztani egymástól a három fogalmat… Szóval maradjunk annyiban, hogy álmodom, emlékezem, és élek.

Both Gabi

(Nagyon köszönöm az interjúhoz adott segítséget Blaschke Zsuzsannának, valamint Nagy Ritának a tolmácsolást. A Budapest Bábszínháznak és Gimesi Dórának pedig a helyszínért tartozom köszönettel. A workshop résztvevőivel is sokat beszélgettem az interjú előtt, az ő kérdéseiket is felhasználtam. BG)

további Interjúk

Szeretjük, ha van szíve és nevető szája egy mesének

NYÁRI OLVASMÁNYOK CÍMŰ KÖRKÉRDÉSÜNKRE Vörös Júlia VÁLASZOLT

Tovább
Mikor a mesélés interaktív

Nyári olvasmányok című körkérdésünkre elsőként Horgas Judit válaszolt

Tovább
Számolatlan díjnyertes könyv és egy saját különdíj

Villáminterjú az Év Gyerekkönyve műfordítói különdíjat elnyert Rét Viktóriával

Tovább