Fotó: Éder Vera
Vissza
  • 2021.04.30
  • MeseCentrum

Miért olyan fontos a jó gyerekszínház?

Markó Róbert válaszai

Körkérdésünk befejező részében Markó Róbert válaszait olvashatjátok.

Melyik volt a legemlékezetesebb színházi/bábszínházi előadás, amelyet gyerekként látott, és miért épp az?

Nem mernék megesküdni rá, hogy láttam kisgyerekkoromban színházi előadást, akár bábosat, akár prózait – Szombathely mellett nőttem fel, és óvodás-kisiskolás koromban nem létezett még sem a Mesebolt Bábszínház, sem a Weöres Sándor Színház. Az első színházi élményem már tízéves korom körülről származik: Sopronban jártunk osztálykiránduláson, és a Petőfi Színházba is ellátogatottunk kulturálódási céllal. Úgy tudtuk, hogy Békefi-Stella Janika című vígjátékát fogjuk látni, ehelyett Csáth Géza A Janika című darabjának előadását adták, amihez nem igazán tudtam kapcsolódni tizenegynéhány évesen.

Ez még hagyján is lett volna, az viszont egészen komoly traumát jelentett, hogy a Pertics Jenőt alakító Trokán Péter élőben fogyasztott el egy éttermi adag rántott csirkecombot petrezselymes burgonyával és uborkasalátával, miközben mi korgó gyomorral ültünk a nézőtéren.

Mi vonzotta erre a pályára?

Érettségi után bölcsészkarra jártam, magyar és pszichológia szakra, és a Múzeum körúti campus meg a kollégium között félúton volt a Katona József Színház. Az egyik csoporttársammal itt kezdtünk el jegyszedőként és ruhatárosként dolgozni – én magam csöppet sem művészeti, mint inkább gazdasági megfontolásból. Aztán egy idő után azon vettem észre magam, hogy minden este bent ülök az előadásokon. Elkezdtem az egyetemen is színházi témájú kurzusokat felvenni, jelentkeztem a Bérczes László és Nánay István által vezetett Hajónapló Műhelybe, ahonnan már csak egy lépés volt, hogy színikritikákat kezdtem írni. 2010-ben Csákányi Eszter kitalálta, hogy a Színikritikusok Díjának átadója köré gálát kellene szervezni. Az első alkalom rendezésére – Papp Tímea ötlete alapján – Tengely Gábort kérte fel a kritikuscéh, én voltam a kritikusok részéről kinevezett mindenes cseléd: segéddramaturg, rendezőasszisztens és anyagbeszerző. A gálán fellépett a magyar bábos szakma színe-virága, így a győri Vaskakas Bábszínház társulata is. Gyors és komoly egymásra találás volt ez közöttünk Kocsis Rozival, a Vaskakas igazgatójával, Ujvári Jankával, a művészeti vezetővel, és persze Gáborral, aki a színház főrendezője volt akkor. Pár hónappal a gála után leszerződtetett a Vaskakas, azóta is a színház társulatának tagja vagyok.

Marko Robert-01
Fotó: adirricor

A mai gyerekszínházi előadások mennyiben mások, mint a régebbiek?

A Vaskakas Bábszínház 2021-ben ünnepli megalapításának 30. évfordulóját. Ebből az alkalomból, meg a pandémia miatt felszabaduló idő hasznos eltöltése okán a színházunk szervezési osztálya rendezi az archívumot, ahonnan előkerülnek több évtizedes fotók és előadásfelvételek. Megdöbbentő, hogy sokszor milyen élő és izgalmas módon szólalnak meg ezek az archív előadások – témaválasztásukban, dramaturgiájukban, bábhasználatukban. Gondolhatnánk pedig, hogy a „nehéz témák” felvállalása, a báb és a mozgató viszonyának változékonyságából fakadó dramaturgiai izgalmak, a bábtechnikák unortodox használata legújabb kori lelemény…

A legnagyobb különbséget múlt és jelen előadásai között talán a bábszínházi műfaj nagykorúsodásával, illetve a technika fejlődésével járó tényezőkben látom: nagyobb léptékűek a produkciók – mert nagyobbak a színpadaink, jobbak az anyagi lehetőségeink, népesebbek a társulataink.

Mitől lehet maradandó egy gyerekszínházi élmény?

Az a színház érdekel, vagy mondhatnám „nagyzolóbban”: abban a színházban hiszek, amelyik erős történeteket mond el igényes, intelligens és átélhető módon – azaz miközben mesél, felkínálja a közönség tagjai számára a kapcsolódás, az azonosulás lehetőségét. Ha a néző (és itt nincsen jelentősége, hogy gyerek-e, felnőtt-e) értelmileg és/vagy érzelmileg bevonódik a történetbe, a hatása alá kerül, akkor ő is, mi is jól végeztük el a feladatunkat. Akkor a színházi élmény maradandó. Hogy e bevonás konkrét eszköze éppen micsoda: a karakterek, a színészek játéka, a látvány, a bábtechnikaválasztás, a zene, a mozgás, a humor, a líra, a ritmus, a szöveg irodalmi értéke – az már másodlagos kérdés.

Marko Robert-01
A kismalac meg a farkasok online előadás
Fotó: atempo.sk

Az elmúlt évek kínálatából melyik az az öt előadás, amit ajánlana gyerekeknek és/vagy felnőtteknek, és miért?

Ahogy pörgetem az emlékezetemben az elmúlt években látott előadásokat, újra megfogalmazom magamnak, hogy a néző végül mégis csak a színészek játékát őrzi meg az emlékezetében leginkább egy-egy színházi élményből. Mondjuk, nincs ezen mit csodálkozni: a színházzal való legegyértelműbb találkozás a színpadon játszó jelmezes (bábos vagy bábtalan) színésszel való találkozás. Így biztosan ott van a listámon a Ciróka Bábszínház Gabi és a repülő nagypapa című előadása, a megindító történet, a költői finomságú látvány, és mindenekelőtt Apró Ernő és Krucsó Júlia Rita érzékeny játéka miatt, továbbá az ESZME és a Vaskakas Bábszínház koprodukciója, a Repülési lecke kezdőknek, megint csak a megindító történet, a költői finomságú, ugyanakkor humortól sem mentes látvány, a bábjáték és az élőjáték „truvájos” párhuzamba állítása, és mindenekelőtt Kolozsi Angéla és Ujvári Janka érzékeny játéka miatt.

Marko Robert-01
Gabi és a repülő nagypapa
Fotó: ciroka.hu

Bábszínházi előadások esetén különösen gyakran előfordul, hogy nem az egyes színészek játéka, hanem a társulati összmunka nyűgözi le az embert. Amikor egy produkcióban minden színész tudása legjavát képes nyújtani, és ettől olyan, mintha kerek lenne a világ. (Ez persze – mondom a mundér becsületét védve – nem ám csak színészi, de írói, tervezői, zeneszerzői, koreográfusi, rendezői érdem is!) Két ilyen előadást írok most ide, a listára. Egyfelől a szombathelyi Mesebolt Bábszínház Madarak voltunk című produkcióját (rendezte: Kovács Géza), másfelől a győri Vaskakas Bábszínház A pecsenyehattyú és más mesék című előadását (rendezte: Pelsőczy Réka).

Az ötödik pedig legyen egy olyan produkció, amelyikkel kapcsolatosan súlyosan elfogultságot kell bejelentenem, mégis hiszem, hogy nem csak azért tartom sokra, mert a feleségem, Markó-Valentyik Anna játssza. Ez az Anyajegy című felnőtteknek szóló báb(os) előadás.

Ritka fontos produkciónak érzem, mert sok olyasmivel szembesít, ami akkor is vagyok, ha nagyon nem akarok lenni – és sok olyasmivel, ami akkor se leszek, ha nagyon akarok.

Marko Robert-01
Repülési lecke kezdőknek
Fotó: vaskakas.hu

Melyik volt a legkedvesebb saját munkája az elmúlt időszakban, miért és kinek ajánlaná?

Elzbieta Chowaniec kortárs lengyel drámaíró saját családjának történetét írta meg a Gardénia című színdarabban. A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban készítettünk előadást a szövegből, és bár a pandémia előbb kettészakította a próbafolyamatot, aztán meg lehetetlenné tette, hogy a színház játssza az előadást, mégis az egyik legkedvesebb munkámként emlékszem a Gardéniára. Elsősorban persze a négy csodálatosan odaadó, tehetséges és inspiráló módon próbáló színész miatt, de nem csak ezért: abban a ritka szerencsében lehetett részünk, hogy mindenki, aki az előadás közelébe került, nagyon akarta, hogy jó szülessen. Bábos gondolkodású az előadás, hiszen nem idegen tőle a stilizáció, a tárgyak jelentéses használata, ami egy prózai előadásban, egy prózai színházban mindig különösen izgalmas és örömteli. Mindenkinek szeretettel ajánlom, akinek van, volt vagy lesz családja, és elmúlt 14 éves.

Aki pedig még nem múlt el 14, annak a győri Vaskakas Bábszínházban bemutatott A halhatatlanságra vágyó királyfi című előadást ajánlom. Szálinger Balázs líraiságot sem nélkülöző adaptációja, amit a színházunk felkérésére írt, nehéz témát kerülget: jó-e, ha az életünk végtelen – vagy ahogyan a Halál mondja a színdarabban: „Minek a hosszú élet, hogyha unalmas?”. Öröm az élet olyankor, amikor azt látja az ember, hogy a pedagógus ovisokkal, kisiskolásokkal tud érdemi párbeszédet folytatni ilyen húsbavágó és felnőttesnek tűnő kérdésekről egy színházi előadás kapcsán.

Marko Robert-01
A halhatatlanságra vágyó királyfi
Fotó: vaskakas.hu

Melyik meseszereplő bőrébe bújva kezdene új életet, ha lehetne?

Nem állítom, hogy nem akarom megkerülni a válaszadást, de nem tudok ellenállni a kísértésnek, hogy leírjam, mert szerintem igen jó zárómondat egy interjúhoz, és hát igaz is, hogy: „Bovaryné én vagyok”. (Csak pepitában.)

ITT olvashatod el sorozatunk korábban megjelent részeit

további Interjúk

Kolozsvárról Bukarestbe a leggyorsabb út Budapesten át vezet

Zágoni Balázzsal Poós Zoltán készített interjút.

Tovább
„Remélem, voltunk, és leszünk is annyira empatikusak, hogy tudunk egy mai huszonéves fejével gondolkodni”

Nemrégiben ért véget a 35. OTDK, melynek figyelemreméltó újítása, hogy idén először indult Gyermek- és Ifjúsági Irodalmi tagozata. Poós Zoltán beszélgetett Hermann Zoltánnal, a zsűri elnökével.

Tovább
Miért olyan fontos a jó gyerekszínház?

Sorozatunk ötödik részében Fodor Tamás válaszait olvashatjátok.

Tovább