Kritizálható-e egy kritika nyilvánosan?
Abszolút. A kritika létmódjához tartozik, hogy a tág közönségnek szóló nyilvános beszéd, ennélfogva számot is tart a nyilvános diszkusszióra.
Számon kérhetők-e a kritikuson szakmai tévedések, csúsztatások?
Természetesen, sőt számon is kell kérni az ilyesmit. A tárgyi tévedést és a szándékos csúsztatást persze el kell választani az ízlésítéletben megfogalmazódó kifogástól vagy éppenséggel affirmációtól.
Válaszolhat-e egy szerző a művét ért kritikára? Miért igen vagy miért nem?
Nem illik, nem szerencsés, hacsak nem a fent említett tárgyi tévedést vagy szándékos csúsztatást teszi szóvá. Alapesetben viszont azért nem illendő válaszolni, mert ekkor a szerzőnek beszédmódot kell váltania, be kell lépnie egy olyan térbe, ahol a diszkusszió tárgya épp az ő művészi tevékenysége – és ekkor ugyan miképp is várhatnánk tőle elfogulatlanságot?
Lehet-e másféle a „felnőtt” és a gyerek-ifjúsági irodalmi művekről megjelenő kritikák szempontrendszere?
Alapvetően más, miután a „felnőtt”, illetve a gyerek-ifjúsági irodalmi más-más olvasói stratégiákra tart számot. De nyilván ezt is tovább lehet szálazni mindkét területen belül;
nem hiszek az általános, bármely műre alkalmazható szempontrendszerekben. Inkább úgy gondolom, hogy minden jelentős mű maga kínálja föl azt a sajátos szempontrendszert, amelynek alapján kérdéseket lehet intézni hozzá.
Miért ekkora tabu, ha egy szerző szakmai szempontok alapján válaszolni akar az őt ért kritikára?
Nem gondolom, hogy ez tabu volna, ha valóban csupán a szakmai tévedésekről van szó, és a szerzői viszontválasz itt határt is szab önmagának.