Fotó: wikipédia
Vissza
  • 2020.11.03
  • MeseCentrum

Lehet-e kritizálni a kritikát?

Körkérdésünkre Mészöly Ágnes válaszolt

Párbeszéd arról, mennyire lehet kritizálni egy kritikus munkáját? Mészöly Ágnes véleménye.

Kritizálható-e egy kritika nyilvánosan?

Elvben minden további nélkül. Gyakorlatilag szinte lehetetlen fórumot találni arra, hogy egy kritikát bármilyen szempontból véleményezhessünk. Vannak olyan események, melyeken egy adott művet több kritikus több szempontból elemez, ezeken kialakulhat szakmai vita, de a viták oka az adott műről való különböző vélekedés. Tehát maga kritika, annak ellenére, hogy mint szöveg, mint tanulmány vagy publicisztika elemezhető lenne, sérthetetlen. Pedig, ha a kritikát az irodalomtudomány részének tekintjük, és nem egy laikus véletlenszerű véleményének, akkor megkérdőjelezhetőnek, vitathatónak kell lennie, mert a tudományosság alapfeltétele a párbeszéd. De ebben a relációban a kritikus és a kritika érinthetetlen.

Számon kérhetők-e a kritikuson szakmai tévedések, csúsztatások?

Elvben megint csak igen a válasz, de az elvek és a lehetőségek itt is elég távol állnak egymástól. Még akkor is, ha egy kritikának látszó kolumnáról nyilvánvaló, a szerző épphogy csak átfutotta az adott művet, és a véleményét nem a szövegre, hanem a saját prekoncepcióira alapozza. Akkor is, ha valaki – olyasvalaki, aki ismeri a szöveget –, minden második mondatról bizonyítani tudná, hogy tárgyi tévedést vagy helytelen következtetést tartalmaz. Akkor is, ha a kritikus azt rója fel a szövegnek, hogy azt sugallja: a kék a legszebb szín, holott a könyv lényege a piros dicsérete. A számonkérésre nincs lehetőség – mert egy Facebook-komment, egy méltatlankodó üzenet, de akár egy értetlen telefonhívás sem jelent semmit: a méltatlan kritika sokkal több emberhez eljut, mint az úgynevezett számonkérés, és ők jó eséllyel a kritika alapján alkotnak majd ítéletet arról, az adott művet érdemes-e elolvasniuk, tehát a műnek esélye sem lesz arra, hogy „magáért beszéljen”, ha egy kritikus felületesen ítélte meg.

Mészöly Ágnes Körkérdés Unsplash-01
Fotó: David Fanuel/ Unsplash
 

Válaszolhat-e egy szerző a művét ért kritikára? Miért igen vagy miért nem?

A válasz: egyértelmű nem. Szerzőként csak a sértettség beszélhet belőlem, nem a szerző, mert a közmegegyezés szerint szerző – illetve kiadó, szerkesztő, és bárki, akinek bármi köze van az adott szöveghez – kritikára nem reagálhat. Ha egy szöveg megjelenik, az író beleegyezik abba, hogy tartja magát a szokásjoghoz, és viseli, hogy hozzáértők és amatőrök véleményezzék a munkáját. Megtörni a csendet kínos és szánalmas, hiszen mi más mozgathatná a szerzőt, mint a sértett hiúság fájdalma. Ha valaki vét a kimondatlan szabály ellen, rásütik a túlérzékenység bélyegét.

Lehet-e másféle a „felnőtt” és a gyerek-ifjúsági irodalmi művekről megjelenő kritikák szempontrendszere?

A gyerek-ifjúsági művekről megjelenő kritikák szempontrendszere összetettebb kell, hogy legyen, már csak azért is, mert ezekben az esetekben nem megkerülhetők az életkor, az ahhoz köthető pszichológiai folyamatok, az aktuális társadalmi elvárások, a didaxis, az oktathatóság kérdései; tehát a kritikusnak elviekben tisztában kell(ene) lennie egy csomó olyasmivel, ami nem feltétlenül vág a szakmájába. Szóval ez kifejezetten nehezített pálya. Ugyanakkor irodalmi szempontból nem kell más mércével mérni a szövegeket, egy jó ifjúsági regény élvezetes a felnőtt olvasónak is.

Mészöly Ágnes Körkérdés Unsplash-01
Fotó: Marten Bjork/ Unsplash

Miért ekkora tabu, ha egy szerző szakmai szempontok alapján válaszolni akar az őt ért kritikára?

Mert ebből a szempontból, ebben a (nemlétező) párbeszédben a szerzőt nem felnőtt, reális önreflexióval rendelkező embernek tekinti a „szakma”, hanem érzékeny, indulatoktól fűtött, dacos művésznek, csíkos sállal. Olyasvalakinek, aki a negatív kritikát nem képes helyén kezelni, aki nem tudja leválasztani magáról a művét, aki dühös anyatigrisként vért kíván, ha bírálni merik a jelzőit vagy a cselekményvezetését. Természetesen, léteznek ilyen szerzők, sőt az is megesik, hogy valakinél – aki egyébként jól viseli a savazást – egy-egy vélemény kicsapja a biztosítékot, és negyedórán keresztül vagy akár egy napig is dühöng (főként azért, mert esélye sincs nyilvánosan visszakérdezni, vitatkozni vagy válaszolni).

Az írók jelentős része intelligens, és nyitott (lenne) a párbeszédre, mert kritikára, visszajelzésre mindenkinek szüksége van. Saját hibájából, sőt, akár máséból is, tanulhat az ember. Tehát a kritikus – szerző viszony akár gyümölcsöző is lehetne.

Én speciel elég jól bírom a kritikát és egy csomó kritikusnak hálás vagyok, mert ha rámutatnak a gyengeségeimre, fejlődhetek, de nehezen viselem, amikor olyasmit rónak fel nekem, ami a szöveg alapján nem bizonyítható, vagy épp szöges ellentéte annak, amit leírtam – mert sajnos ilyen is történt már. Tizennégy éve publikálok, és ez idő alatt egyetlen kritika váltott ki belőlem zsigeri, „engem itt igazságtalanul bántanak” reakciót. Utána sokat rágódtam a dolgon, és arra jutottam, hogy abban az esetben nem az én szakmai alázatomban volt a hiba, hanem egyfelől abban a szövegben, amely kritikaként megjelent egy országos hetilapban, nagyjából tizenöt nyilvánvaló, szöveg alapján bizonyítható tárgyi tévedéssel; másfelől a szerző hallgatásának konszenzusos követelményében.

Nem tehettem túl sokat, legalábbis, ha nem akartam, hogy kínosan fintorogjanak körülöttem – erre a kritikus volt olyan kedves, és személyesen is figyelmeztetett. Pedig, ha a kritikát az irodalomtudomány részének tekintjük, akkor vitathatónak kell lennie, mert a tudományosság alapfeltétele a párbeszéd. Ebben a relációban a kritikus érinthetetlen: szövegét a szerző nem elemezheti, nem mutathat rá az ellentmondásokra; a szerzőt pedig nem tarjuk felnőttnek, vitapartnernek, akinek érvei vannak.

Mivel senki nem akar nyafogó gyereknek látszani, nem rúgjuk fel a szabályokat. Abból még nagyobb baj lehet. Marad a „ne szólj szám, nem fáj fejem”, ahogy a közmegegyezés szerint a bántalmazásról sem illik beszélni.

Holott a „ha már közreadta, vállalja a következményeket” – elv akár a kritikus kapcsán is lehetséges volna. De nem az.

 

további Interjúk

Lehet-e kritizálni a kritikát?

Körkérdésünkre Szekeres Nikoletta, a HUBBY elnöke válaszolt.

Tovább
Megőrizni a gyermeki látásmódot

Vörös Istvánnal P. Szabó Dénes készített interjút.

Tovább
Lehet-e kritizálni a kritikát?

Körkérdésünkre Lovász Andrea válaszolt.

Tovább