Czakó Rékának, az Égigérő blog alapítójának több mint húsz éve fonódott össze az élete a könyvszakmával, a minőségi gyerekkönyvek iránti elkötelezettsége az általa életre hívott Neveljünk olvasókat! Facebook-csoportban érvényesül közszolgálatként. Ma több mint 28 600 tagjának segít a gyerekek olvasóvá nevelésében, ami társadalmi szinten boldog reménykedésre ad okot: van tovább!
Hat éve élsz német kulturális környezetben, mégis a magyar olvasókért teszel sokat. Hogyan éled meg ennek a kettősségét?
Amikor a kislányommal kimentünk Németországba, akkor már aktív hobbim volt az Égigérő, a gyerekkönyves oldalam, ami mellett az Antikvárium.hu szakmai vezetője voltam.
Bölcsődei, óvodai módszertani csoportokkal, szakemberekkel is sokat dolgoztam együtt, mégis azért költöztem Németországba, mert itthon elfogyott a levegő ezen a területen; szakmai szervezetek szűntek meg, minimalizálódtak a lehetőségek – ez engem is bántott.
Vágytam a német kultúra mélyebb ismeretére – amellett, hogy szükségem volt a változásra is. Onnan is figyeltem folyamatosan, hogy mi történik azért Magyarországon az olvasóvá nevelés ügyében, három-négy éve találkoztam Gombos Péterék felmérésével a magyar családok olvasási szokásairól (Kié az olvasás? szerkesztette Gombos Péter) – lesújtó volt szembesülni azzal, hogy a magyarországi átlag olvasási szokásaira nézve egy gyenge kezdés után komoly visszaesés tapasztalható a felső tagozatban.
A német társadalomban ez nagyon másként van, a csapból is gyerekkönyv folyik; kiállításra sem lehet úgy menni, hogy ne találkozzon az ember gyerekekre szabott, tematikus könyvválogatással. Az óvodákban, iskolákban egyaránt kiemelt szerepe van az olvasásnak, az Oscar-díj-átadással szinte egyenértékű ünnepe van a hangoskönyveknek akár a gyerek-, akár a felnőttirodalomban – s a nagy kontraszt láttán, amit a fenti felmérés mutatott az itthoni helyzetről, újra megéreztem, hogy ezt nem lehet tétlenül nézni. Újraindítottam az Égigérő blogot, ezzel párhuzamosan elindítottam a Neveljünk olvasókat! Facebook-csoportot – a kezdő cikk ott lehetett az Index főoldalán (Einstein elárulta, hogyan nevelhet bárki intelligens gyereket). Két-háromszáz csoporttagnál nem számítottam többre, a cikk hatására mégis pillanatokon belül több ezren lettünk – ezek szerint a kialakult helyzeten sokan szeretnének változtatni.
Rátapintottál a hiányokra?
Ahogy gyűltek az emberek a csoportban, lehetett látni, hogy nagyon sok a külföldön élő és a határon túli magyar. Jelenleg majd’ harmincezer tagunk van – ebből minimum tízezer, de lehet, hogy a csoport fele külföldön nevel kisgyereket. Ez óriási lehetőség a magyar kultúraközvetítés, az anyanyelv megőrzésének szempontjából.
Az Index főoldaltól függetlenül, ennyi embert vonzani és aktivitásra bírni a csoporton belül – ehhez kell még valami.
Az első lökés óta öngerjesztő a folyamat; ha a Facebook bármely zegében-zugában megjelenik egy gyerekkönyves kérdés, megvan az esélye, hogy egy csoporttársunk ajánló hozzászólása hozzánk vezeti az embereket. Költségvetés nélkül működünk, nincs reklámunk – a csoporttagok viszik a hírt. A mi dolgunk az, hogy a mindennapokra nézve hasznos infókat kapjanak, találjanak a tagjaink.
Sok gondolatot indítanak el bennem a mondataid – amibe most belekapaszkodom, a honlapod neve: Égigérő. Számtalan aspektusa közül melyik a neked legfontosabb?
Nem ez volt az első ötletem a névre, a másként gondolkodó, csodát látni vagy csodában hinni képes felnőtt jelentésrétegeinek szerettem volna frappáns megfelelőjét találni, amikor szembejött a mese az Égig érő paszulyról Kádár Annamária Mesepszichológia kötetén keresztül, aki ezzel a történettel magyarázza a gyerekeknél a mese hatását, ami elhiteti a gyerekkel, hogy csodát érhet el, ha nekiindul, és elkezd küzdeni – ez volt a kulcsinspiráció, ami a fa motívumát is hordozza, s így szorosan kapcsolódik az olvasóvá neveléshez. Hiszem, hogy ahogy elvetjük a magot, s abból a kicsiből valami mély gyökerű és magasba nyúló, teherbíró élet fog nőni, úgy a mesét hallgató kisgyerekből könyvszerető kamasz, olvasó felnőtt válik.
Mi volt a célod az oldallal, és mennyit látsz belőle mostanra megvalósulni?
Az indulásnál tényleg nem volt több a fejemben, mint hogy pár száz emberrel jókat beszélgetünk izgalmas témákról a gyerekkönyvek kapcsán. Ahogy aztán egyre több tagunk lett, belső határokat szabtam, hogy ha három év alatt elérjük a tizenötezer látogatót, majd komolyabban mérlegelem a lehetőségeket. A csoportba kerüléshez mindenkinek válaszolnia kell három kérdésre: az egyik, hogy honnan tud a csoportról. Amikor a soproni autószerelő apuka azt válaszolja erre, hogy a kollégájától hallotta kardántengely-felújítás közben – ez olyan szint, amire nem számítottam volna, mégis mondhatom, hogy ezért kezdtem el: legyen téma az olvasóvá nevelés, foglalkozástól függetlenül; ne csak egy szűk elit világtól elrugaszkodott gondolataként működjön.
Van még különleges csatlakozási történeted?
Számtalan.
Amikor az óvó néni a frissen indított csoportjában felfigyel négy-öt kiemelkedőbb képességű gyerekre, és rájön: az a közös bennük, hogy a szüleik ennek a csoportnak a tagjai, és sokat olvasnak otthon – ez pedig őt arra indítja, hogy a csoportban gyűjtsön irodalmi inspirációt az óvodai mindennapokhoz.
Könyvtárosok lépnek be, akikhez a tagjaink határozott listával érkeznek, ami felkelti az érdeklődést: honnan a precizitás? Védőnéni megy ki úgy a családhoz, hogy a hozzátáplálással kapcsolatos információk mellett szót ejt a mesélés fontosságáról és a csoportunkról is. Ezek bennünket is motiválnak, hogy a mi kicsi, lelkes és önszorgalomból dolgozó csapatunk is fejlődjön az igényekhez mérten. Fel kell nekünk is nőnünk a feladathoz. Csodálatos, hogy esténként több száz szülő mesekönyvekről „beszélget”, de számunkra fontos, hogy a felmerült kérdésekben szakértői válaszokat is találjunk a számukra.
Nagyon aktuális és releváns kérdéseket vetsz föl a csoportba adminként: mi inspirálja ezeket?
Mindig a hozzászólások. Minden hozzászólást olvasok – ahogy a személyes bejelentkező válaszokat is –, egyszer egy apuka a jelentkezéskor megjegyezte például, hogy ezt úgysem olvassa senki ekkora csoportban, de ha igen, meghívja egy sörre – gyorsan jeleztem is neki egy nyilvános posztban, hogy jön nekem egy sörrel. Ezekkel a kis poénokkal személyessé, családiassá tudjuk varázsolni a csoport mindennapjait.
Jó lenne, ha egyre több szakember olvasná, követné a bejegyzéseket – mert bár a szülő nem szakmai véleményt ír, hanem a saját érzései és tudása alapján fogalmaz meg dolgokat, a szakmának reagálnia kellene ezekre, hiszen a szülők képezik a vásárlóerőt. Időről időre egy-egy komolyabb gyermekirodalmi kérdést vesézünk ki a csoport tagjaival.
Legutóbbi kibeszélős posztunkban az volt a téma, hogy tanulhat-e rosszat egy kisgyerek a mesekönyvekből. A hozzászólásokból kiderült, hogy létezik egy szülői réteg, amely lehetőség szerint „vegytiszta”, minden negatív szótól és hatástól mentes meséket olvasna fel legszívesebben a gyermekének. Akár egy „buta” vagy „pfuj” szócskát is kerülendőnek éreznek. Azt gondolom, érdemes lenne ezeket az eszmecseréket a szakmának is figyelnie, és akár a csoportban hozzászólóként, akár más felületeken reagálni a véleményekre. Fontos lenne, hogy a témához értő emberek segítsék a szülőket, hogy megértsék a mesélés, az olvasás mechanizmusát, jótékony hatásait, hogy minél több közérthető információval rendelkezzenek a tudatos, minőségi gyermekirodalmat előnyben részesítő választáshoz.
Ha jól értem, van benned edukációs szándék: arra reagálsz, amilyen kérdések a csoporton belül felmerülnek. Látsz változást a csoporton belül?
Amikor elértük az ezres csoportlétszámot, feltettük a kérdést a kedvenc gyerekkönyvekkel kapcsolatban – amiből aztán cikk született a mesélő családok kedvenceiből. (Gyerekkönyves bevásárlólista mesélő családok kedvenceiből válogatva.)
Ez három és fél évvel ezelőtt volt – az a lista a retró mesekönyvek és a mainstream könyvek kettősségét mutatta a felhasználói oldalon –, ha elérjük a harmincezres tagságot, szeretném a kérdést megismételni, mert határozottan látom a változást. A csoporttagok már válogatnak kis kiadók kevésbé ismert könyveiből is, bár még mindig úgy érzem, hogy nem vagyunk elég bátrak, de a csoportban változott a dinamika, lehet látni, hogy egyre inkább keresik ezeket az értékes könyveket.
Nagyon sok olyan szülő van jelen nálunk, aki leírja, hogy neki nem olvastak a szülei, ő sem olvasott, de most a gyerekeinek szeretné megadni ezt a pluszt. Látjuk, ahogy a szülők is rászoknak az olvasásra a gyerekekkel együtt.
A kiadókkal van kapcsolatod? Vezérelnek kereskedelmi szempontok?
Külföldön élek, ezért talán most kissé távolabbról tudom szemlélni a magyar gyerekkönyvpiacot, a gyermekkönyvszakmai történéseket. Tapasztalataim szerint a nagy könyvkereskedelmi cégek kiadói térhódítása és a könyvkiadók (sokszor kényszer szülte) kiskereskedelmi tevékenysége sem feltétlenül javított a helyzeten, ami a minőségi gyermek- és ifjúsági irodalmat és annak a vevőkkel való megismertetését illeti. Bár nagyon jó, támogató szakmai kapcsolataim vannak a kiadók munkatársaival, tartjuk magunkat a függetlenségünkhöz, hogy mi válasszuk ki a könyveket, amelyeket ajánlunk, amelyekről írunk, amennyiben azokat valóban izgalmasnak és jónak gondoljuk.
Ma, Magyarországon mi vagyunk a legnagyobb, gyermekirodalommal és olvasóvá neveléssel foglalkozó közösségi felület, tehát kapunk kiadói megkereséseket, de jelenleg még saját költségen, saját időből foglalkozunk ezzel a misszióval. Hatásos eszközök szeretnénk lenni az olvasóvá nevelés folyamatában, s itt számomra fontos, de nem a legfontosabb a könyv, a kiadó vagy az alkotó. Számomra a leendő olvasó, a gyerek a leginkább szem előtt tartandó tényező.
A kis moly, aki majd a mesét hallja, és akinek az életét befolyásolja egy-egy rajtunk keresztül megtalált történet; aztán a szülők, nagyszülők, akik a történetet mesélik, akik a könyveket válogatják a gyerekeiknek. Ha kell, órákat levelezek egy-egy szülővel – mint a Csokoládé című filmben; igyekszem megtalálni a tökéletes ízt mindenki számára.
Mennyi időt visz el a jelenléted a csoportban?
A gyerekemen kívül jelenleg ez az életem. Nem akarom senkivel elhitetni, hogy csuda nagy szakember vagyok; egy könyvesbolt nélküli könyvárus vagyok – illetve ez a csoport helyettesíti. Klasszikus, jóízű könyves jelenlétet szeretnék visszahozni a közbeszédbe; ha este a szülő lefekteti a gyerekét, és betér hozzánk, találjon segítséget, sorstársakat ebben a virtuális könyveskuckóban.
A honlap ígérete szerint lesz webshopod…
Nem könyvesbolt lesz, hanem egy, az online és offline könyvkereskedelemben szerzett tapasztalatokon alapuló gyerek- és ifjúságikönyv-keresőt igyekszünk létrehozni. Remek és lelkes szakemberek dolgoznak ezen is szeretetből, barátságból. A könyvkeresővel az lenne a cél, hogy a szülő három kattintással megtalálja a megfelelő könyvet a gyermekének, életkorokra, témákra bontva. A kiadóktól, kereskedelmi oldalaktól eltérően az életkorok szintjén sem idősávot szeretnék megadni (például három–hat évesig), hanem a pontos, életévek szerinti kereshetőség a cél.
Ami szintén újdonság lesz, hogy több száz kulcsszóra lehet majd keresni. Ezeket a kulcsszavakat is a csoporttagok sok ezer könyvkeresési hozzászólását átolvasva és elemezve válogattam ki. Így például három-négy kattintással találhatnak majd az oldalon traktoros könyvet négyévesek számára vagy a testvéri szeretetről szóló gyerekregényt tízéveseknek. Reményeim szerint nyár közepén, végén fog indulni ez a bárki számára hozzáférhető felület.
Tiszteletet ébreszt a missziós szándékod, de hogyhogy nem halsz éhen?
Hosszú távon reménykedem a közösségi finanszírozásban a függetlenség megtartásáért. Tudod, az égig érő paszuly – hát ki higgyen benne, ha nem én?! Lehet, hogy túl sok mesét olvastam, de szerintem ez sikerülni fog.
Parti Judit