Vissza
  • 2021.05.03
  • Poós Zoltán

Kolozsvárról Bukarestbe a leggyorsabb út Budapesten át vezet

Zágoni Balázzsal Poós Zoltán készített interjút.

A kolozsvári születésű Zágoni Balázs jórészt Kolozsvárott publikálta gyerekeknek szóló köteteit, aztán 2018-ban már a Móránál jelent meg A gömb című disztópikus sci-fije, majd egy év múlva a regény folytatása, az Odaát

Zágoni Balázs Kovács Gergely-05

A Gömb és az Odaát is feszes ritmusú könyv. Előfordult, hogy húznod kellett belőle, hogy megtartsd a szöveg dinamikáját?
Egész fejezeteket vagy hosszú részeket ritkán kell kihúznom. A kétkötetes Fekete fény esetén körülbelül két teljes fejezetnyit vágtam ki több, kisebb darabban. Ez nem olyan, mint amikor rosszfelé térsz a puszta közepén, és csak sokkal később derül ki. Inkább ahhoz hasonlít, mint amikor befordulsz egy zsákutcába, és elég hamar rájössz, hogy innen nincs tovább. Ez előfordulhat teljesen fikciós vagy művelődéstörténeti szövegben is.

Viszont sokkal többet húzok egy-egy mondaton belül, mert túl szellősnek, didaktikusnak vagy önismétlőnek találom. Szeretem a feszes szöveget.

A fiad osztálytársnőinek észrevételei alapján újraírtad A gömb szerelmi szálát… A sci-fik esetében a szerzőség sokszor nem feltétlenül szent dolog, előfordul, hogy team-munkában írnak könyveket…

A lányok észrevételei alapján alaposan kibővítettem a szerelmi szálat. Megértettem, hogy mit hiányolnak, elkezdtem agyalni, és az ötletek újabb ötleteket szültek. Nagyon hálás voltam a visszajelzésért, de ettől még ezeket mind nekem kellett kitalálnom és megírnom. Egynéhány megbízható és őszinte tesztolvasót azért tartok fontosnak, mert a többéves munka során az emberhez hozzánő a szöveg. Persze amikor leteszed a kéziratot hetekre vagy hónapokra, majd újraolvasod, kialakul valamennyi távolság tőle, de ez nem elég. Ettől még szükség van külső visszajelzésekre, amelyek megerősítenek abban, hogy ezen vagy azon a részen még dolgozni kell, vagy megnyugtatnak, hogy na, akkor ez így jól van.

Poós Zágoni Balázs-01

Sok „fiatalos” felnőtt azt hiszi, hogy érti a tinédzsereket. Te kérdőívet adtál a fiad osztálytársainak, amely kérdések a regény kritikus pontjaira kérdeztek rá, és ezután belenyúltál a már megírt történetbe. Mi az, amit már te sem értesz a „mai fiatalokkal” kapcsolatban?

Attól félek, hogy amit nem értek a mai fiatalokkal kapcsolatban, arról nem is tudom, hogy nem értem. Tegnapi fiatalokként szerintem be kell vállalnunk némi empatikus közeledést és szellemi erőfeszítést, hogy megértsük a maiakat. Végül is nem két külön faj vagyunk, csupán rólunk meg a saját gyerekeink generációjáról van szó.

Egy nagy világfaluban énk, ma alig fogyaszt eltérő módon egy falusi és egy városi fiatal. Mégis: van, amiben eltér egy kolozsvári tini és egy pesti fiatal habitusa?
Szerintem van valamennyi helyi kulturális értékismeret mindenhol, ezt többé-kevésbé a fiatalok is tudják, és magukévá is teszik, és jön ezzel némi, többnyire egészséges lokálpatriotizmus. De mindez csak a jéghegy csúcsa. Mert alatta annyival nagyobb a homogén, hovatovább mesterséges intelligenciára épülő világfalu-kultúra, amennyivel több időt töltenek a fiatalok a közösségi hálón, szemben, mondjuk, a helytörténeti előadásokkal vagy kiállításokkal. Ami talán mégis más a határon túl, hogy eleve adott két nyelv, két kultúra, két gondolatvilág. Mindig van egy másik igazság is.

Poos Zagoni interju-01

Amikor sorozatokon felnőtt tiniknek ír az ember, akkor belekalkulál olyan, sorozatokból ismert technikákat, mint például a cliffhanger?

A cliffhanger minimum százötven éves regényírói technika, innen vette át a televíziózás is. Ne felejtsük el, hogy a XVIII–XIX. századi regények fejezetenként jelentek meg napi- és hetilapokban! Ugyanakkor ez nagy teher is lehet. Látható, hogy most, a streaming-korszakban a sorozatírok fellélegeztek, mert már nem kell minden huszonötödik vagy ötvenedik percben valami hajmeresztőnek történnie, sőt, a részeknek sem szükséges egyforma hosszúnak lenniük, hagyhatjuk a sztorit a belső ritmusa szerint lélegezni.

Van olyan nyomás a kolozsvári írókon, hogy a város- és családtörténetes hagyomány okán „komoly” dolgokat kell írniuk? Mit szóltak a sci-fihez a helyi szerkesztők, kollégák?

Azt hiszem, örültek az erdélyi kollégák, legalábbis akik visszajeleztek. Merthogy elég ritka állat a sci-fi mifelénk…

Van-e bármiféle hagyománya az erdélyi sci-finek?

Annak idején rám is hatással volt Mandics György és felesége, M. Veress Zsuzsanna Vasvilágok című sci-fi-je. Ez még a forradalom előtt jelent meg, részben arról a korszakról is szólt, de hát ki kellett játszani a cenzorok figyelmét. Más előzmény most nem jut eszembe.

A könyved megjelenik románul is? Ha igen, akkor van arra valami stratégia, hogyan kell Romániában egy magyar származású, de Erdélyben élő szerző ismertségét felépíteni? Ilyenkor hangsúlyozzák a magyar identitást?

Poós Zágoni Balázs-02

Kisebbeknek szóló könyveim, a Barni-könyvek először csehül jelentek meg, a kiváló Somogyi Viola fordításában, Markéta Vydrová fantasztikus illusztrációival. Azután Marius Tabacu fordított le egy válogatást az első kötetből román nyelvre, de ez még csak promóciós formában jelent meg, rendesen még nem, pedig Marius sajnos azóta az örökkévalóságba költözött. De végül úgy néz ki, hogy akadt érdeklődő bukaresti kiadó mind a négy kötetre. A Gömb első fejezeteit Bara Hajnal fordította román nyelvre, most keresünk bukaresti kiadót. Kolozsvárról Bukarestbe a leggyorsabb út mintha Budapesten át vezetne.

Engem legalábbis akkor vettek észre ott, amikor a Móra Könyvkiadónál jelent meg könyvem, és Budapesten is kaptam díjat. Pedig akkor már tizenöt éve publikáltam Erdélyben. De azt hiszem, hogy ilyen a kulturális hálózatok és csomópontok működése. Erről Barabási Albert-László részletesen ír az utóbbi könyvében.

Józan, higgadt embernek tűnsz. Ez a nyugodtság, kiegyensúlyozottság segített, vagy éppen hátráltatott a pályán?

Szerintem inkább segített. Egyébként is szeretek a háttérből figyelni. És elég öreg vagyok ahhoz, hogy érezzem: az élet és az alkotóképesség nem végtelen. A másik, amit megtanultam, hogy ott vannak a helyzetek, fordulatok, karakterek, amikért az ember éjszaka is felkel az ágyból, hogy lejegyezze, vagy tollba mondja a telefonjának, ha akkor jönnek. Mert nem igaz, hogy ami fontos, az még egyszer eszembe fog jutni. Van, amit vagy megragadsz akkor, amikor jön, vagy elszállt végleg.

Egyszer azt nyilatkoztad: „Nem lehet mindig a kényelmes dolgokról írni. Időről időre eljön az a pont, amikor fel kell vállalni a kényelmetlenséget” Mi az vallomás, amit idáig nem írtál meg, mert esetleg kerested hozzá a hangot?

Ez egy nagyon jó kérdés. Formálódik bennem valami, s amint megtalálom hozzá a hangot és a formát, megírom. Az író szerintem ne arról meséljen, hogy mit fog írni, hanem csinálja.

A gömb városállama mint metafora gyakorlatilag a székelyföldi autonómia is lehetne… Vagy ne menjünk ilyen messzire?

Szerintem ne. Én sokkal inkább a nagyváros önállósodási törekvését látom benne, ha már párhuzamokat keresünk, egy olyan nagyvárosét, mint például Kolozsvár, Bukaresttel szemben.

Mikor olvashatjuk a két kötet folytatását?

A Fekete fény második kötetének, az Odaátnak a végén valamennyire lezártam a szálakat. Aki eljutott odáig az olvasásban, tudja, hogy mire gondolok. Ugyanakkor, talán ösztönösen is, „bevakoltam” néhány építőelemet a falba, így akár folytatni is lehetne. Szinte nincs olyan nap, hogy ez ne jusson eszembe. Most mégsem ezen dolgozom, hanem egy történelmi ifjúsági regényen, amely a XX. század elején játszódik, kicsit Budapesten, de főképp Kolozsvárott és környékén. A valaha ott működő igen pezsgő némafilmgyártás világába utazunk, ahol Kertész Mihály (a később Oscar-díjas Michael Curtiz) Jászai Marival és a kor más neves művészeivel a főbb szerepekben A tolonc című forgatására készül. Közben 1914 júniusát írjunk…

 Poós Zoltán

Nézd meg Zágoni Balázs könyveiről készétett Meseterasz-adásainkat is ITT és ITT

Fotók: Angyalos Beáta és Mészáros Péter

 

további Interjúk

Kortárs íróink kedvenc kötelező olvasmányai

KÖRKÉRDÉSÜNKBEN ARRA KERESSÜK A VÁLASZT, HOGY KORTÁRS ÍRÓINK MELY KÖTELEZŐ OLVASMÁNYOKÉRT RAJONGTAK, ÉS MIÉRT.

Tovább
„Az életemben a család és az írás a legfontosabb, ez határoz meg mindent”
Tovább
„Megérintett ez a fogadtatás”

Philip Waechter Frankfurtban élő német illusztrátornak eddig négy könyve jelent meg magyarul. A szerző a Goethe Institut által szervezett német és magyar gyerekirodalmi konferenciára érkezett Budapestre, ahol profi illusztrátoroknak tartott workshopot. Ennek – és a Bartól Pagonyban látható kiállításának – kapcsán beszélgetett vele Kelemen Réka.

Tovább