Vissza
  • 2020.08.27
  • Németh Gábor Dávid

Együtt felfedezni a világot

Markó Bélával Németh Gábor Dávid beszélgetett.

Markó Béla író költő, tanár, szerkesztő, politikus. Költői munkájának szerves része a gyerekirodalom, ennek kapcsán beszélgettünk gyerekvers-köteteiről, pedagógiai célokról, felelősségről és humorról.

Hogyan kezdett el gyerekverseket írni, mi volt előbb, a poétikai kíváncsiság, vagy az apaság élménye?

Az én esetemben a gyerekeimhez kapcsolódik a gyerekversek írása. Ezt az is bizonyítja, hogy abban az időszakban, ami a két nagyobbik és egy kisebbik gyerekem születése között telt el, nem is írtam gyerekverset. Ez nem azt jelenti, hogy a saját gyerekeimnek írtam, úgy rémlik, ők ezeket nem is nagyon olvasták, illetve nem olvastam nekik. Inkább arról van szó, hogy mindenképpen szükségem volt közvetlen kapcsolatra a gyerekek világával, szemléletével, mentalitásával.

Érdemes megemlíteni, hogy volt más indíték is, 1989 előtt Erdélyben menekülést is jelentett a gyerekirodalom az akkori rendszer szorításából.

Volt egy nagyon jó gyereklap, a Napsugár, ahol olyan remek szerzők dolgoztak, mint Kányádi Sándor, Bálint Tibor, Fodor Sándor, Bajor Andor. Tehát sokunknak menedékül szolgált a lap.

Motívumait, néha tematikáját tekintve is nagy átjárás van a gyerekversei és a felnőtteknek szóló versei között. Másképp működik az írás folyamata a két esetben?

Olyannyira igaz az átjárás, hogy az előbb említett 1989 előtti időszakban a gyerekekhez szóló szövegek mindig tartalmaztak kódolt üzenetet is arról a helyzetről, amelyben élnünk kellett. Természetesen van különbség a gyereknek szóló irodalom és a felnőtteknek szóló irodalom között, de ez nem minőségbeli különbséget jelent. Ráadásul a felnőtteket már nem „rontja el”, ha rossz minőségű szöveggel találkoznak, viszont a gyerekeknek rossz irodalmat adni tisztességtelen dolog. Van olyan hozzáállás, amely szerint a gyerekirodalom csak ujjgyakorlat, leereszkedés a gyerekhez, szinte gügyögés. Szerintem ez nem így van. Persze másképp kell hozzájuk szólni, meg kell próbálni velük együtt felfedezni ismét a világot. Ez nagyszerű kihívás.

Marko Béla-01

A gyerekirodalom szövegeivel kezdetét veszi a diszkurzív szocializáció, a gyerekek nyelvi- és társadalmi konvenciókkal, szociokulturális viselkedésmintákkal találkoznak. Ez felelősséget jelent a szerzőre nézve, viszont az esetleges pedagógiai szándék befolyásolja az irodalmi működést is.

Azt gondolom, a pedagógiai szándékot nem kell letagadni; általában a szándékot nem kell letagadni az irodalomban. Amikor az ember ír, a környező világból próbál valamit megragadni, amihez hozzátartozik az is, hogy hozzászól a költő például közéleti problémákhoz, hiszen miért ne tehetné. Azon múlik a jó irodalom, hogy azt, amit tapasztal, valóban verssé tudja-e gyúrni, vagyis nem a témán, hanem a költői megoldásokon, a szerző képességén múlik. Hasonlóképpen a gyerekversek esetében is megmutat valamit abból a világból, amelyet a gyerek is felfedez nap mint nap, és amivel együtt magatartásmintákkal találkozik. A fabula, az állatmese gyakori a gyerekirodalomban, ezek nevelő szándékú példázatok, amelyekkel nincsen semmi baj, ha érvényes szövegek.

Ha gyerekekhez írunk, többletfelelősségünk, többletcélunk van, mégpedig nevelni a gyerekeket.

A legjobb magyar gyerekversek is ilyenek, például Weöres Sándor versei, akinél nem lóg ki a lóláb, a versei nem példabeszédek, de csupa nevelő szándék van bennük. Többek közt azért is, mert a legmagasabb szinten lehet magyarul tanulni ezekből a versekből.

Azt mondhatjuk, hogy az utóbbi években, most már talán évtizedekben elindult a gyerek- és ifjúsági irodalom megújítása, újrafelfedezése. Ennek a folyamatnak Ön is a része volt, hogyan élte meg ezt a változást?

Ez viszonylagos, nincs összehasonlítási alapom más nemzetek gyerekirodalmával. De az biztos, hogy a világirodalom kiváló gyerekprózát- és lírát kínál. Viszont ahogy visszaemlékszem, gyerekként én is a legjobb szerzőkön, Weöres Sándoron, Kormos Istvánon, Tamkó Sirató Károlyon nőttem fel. Petőfi is gyerekíró, amikor a János vitézt olvasom, és hasonlóképpen Arany János balladaköltészete is remekül olvasható gyerekeknek.

Egyébként valóban rangja lett a gyerekirodalomnak az utóbbi évtizedekben. Azt gondolom, ennek világszerte magyarázata, hogy sokan elfordultak a könyvtől. Mi, akik az irodalommal foglalkozunk, szívesen gondoljuk azt, hogy mindenki számára fontos a könyv, de én ebben nem vagyok biztos. Viszont a gyerekeknek még fontos, és azok a felnőttek is fontosnak tarthatják könyvet adni a gyerek kezébe, akik maguk nem igazán olvasnak. Vagyis ha gyerekverseket írok, sokkal több emberhez juthatok el, mintha felnőttekhez szólnék.

Mesélek egy érdekes párizsi élményt, egyszer a Boulevard Saint-Michelen sétálgatva azt vettem észre, hogy kétféle üzlet dominált: a nőkhöz szóló üzletek és a könyvüzletek, és utóbbiak kirakataiban szinte kivétel nélkül gyerekkönyvek voltak. Vagyis ennek volt piaca, ezzel próbálták meg becsalogatni a vevőket.

Marko Béla-02

Viszont a gyerekeknek is a szülők veszik a könyveket, akik, ha nem olvasó emberek, nem feltétlenül jó minőségű könyveket vesznek nekik.

Azokra gondoltam, akik olvasók valamelyest, de ma már más az életvitel. Például mert online olvasunk, ott viszont nyilván nem regényt, és talán nem is verseskönyvet, pláne egy szuszra, hanem inkább rövidebb dolgokat; tehát megváltoztak az olvasási szokások. A gyerekek esetében még fontos a könyv azért is, mert a szöveg szervesen együtt él a képpel.

Tehát a jó minőségű gyerekkönyv kapcsán nemcsak a szövegről, hanem a vizuális anyagról is beszélünk. Több kötete is a Bookart Kiadónál jelent meg, ami híres az izgalmas illusztrációiról. Hogyan alakultak a munkafolyamatok? Befolyásolja a médiakultúra a gyerekkönyveket?

Mindenképpen érdemes beszélni a könyvművészetről is, ami fokozottan számít a gyerekkönyv esetében, és valóban, a Bookart nevezetes arról, hogy szép könyvtárgyakat készítenek. A gyerekverset nemcsak olvasásra, hanem felolvasásra is írják, ami a felnőttirodalomban kevésbé szempont, amihez az is hozzátartozik, hogy a gyerekversekben talán jobban dominál a zeneiség. Tehát társul hozzá egy másik művészet is, az előadóművészet. Ehhez kapcsolódik az illusztrátor, akit én nem egyszerűen illusztrátornak tekintek, hanem egyenrangú alkotónak. Még ha a szöveg is a kiindulópont a munka során, a képek önmagukban érvényes alkotások. A Hasra esett a Maros című kötetemet Jánosi Andrea, a Balázs kertjét Szulyovszky Sarolta illusztrálta, elkészítették a saját alkotásaikat, és aztán átbeszéltük, melyik képek tudnának működni a könyvben.

A kötetek egyik fontos szervezőelemének tűnik nekem a nézőpontok egymásba mosódása, vagy éppen jól elválasztható egymásra játszása. A Hasra esett a Maros kötetben jobban dominál a felnőtt nézőpont, felnőtt tudás, a Balázs kertjében pedig elmosódik ez a nézőpont, a többes szám első személyű megszólalás egyszerre sugall sajátot és univerzálisat.

Ez a kert egyébként létezik, a mi marosszentkirályi kertünk, miközben nyilván egy univerzális kert. Balázs is valós személy, az én fiam, és a Hasra esett a Maros megszületésekor, ami falucsúfoló verseket tartalmaz, biztosan számított, hogy már nagyobbacska volt. 

Másrészt szerintem a jó gyerekirodalom a felnőtteknek is élvezetes. A vers kivesz minket nyelvileg és szemléletileg is a világból, és máshonnan vezet vissza.

Miközben ezek a versek nagyon vidámnak hatnak, megjelenik a másik pólus is, például a kert a folyamatos változással és az évszakok múlásával az elmúlást is megjeleníti.

A kert alkalmas hely bevezetni a szemlélőt az elmúlásba, ugyanakkor maga a körforgás egy már-már irracionális optimizmust is sugall, hiszen a tél után a tavasz, a megújulás következik.

Emellett nagyon fontosnak tartom a humort a gyerekversekben, általa meg tudjuk látni a dolgok fonákját, ki tudunk lépni egy patetikus értelmezésből, tudunk nevetni, önmagunkon is. Ezt nehezebb megvalósítani a felnőtt olvasókhoz beszélve.

Elhumortalanodik az ember egy idő után?

Nem tudom, én úgy nőttem fel, hogy ha szellemesen tudta az ember megmondani akár a legdurvább igazságot is, akkor azon nem illett megsértődni. Szóval nemcsak az esztétikának, hanem a kritikának is eszköze. Nem hiszem, hogy leszoknánk amúgy a humorról, de komorabbak vagyunk, mint kellene.

Jellegzetessé vált költői eljárása, hogy a lírai én kontaktust teremt valakivel, létrehoz egy kommunikációs helyzetet, gyerekverseiben sokszor saját gyermekeihez szól. Hogyan alakította ki, miért fontos ez a vershelyzet?

Azt gondolom, hamis esztétikai elv az, hogy a művészet csak önkifejezés, és annak nincsen címzettje. Persze arra is eszköz, hogy továbbvigyük, megfogalmazzuk önmagunkat. Szerintem az irodalomnak van címzettje, van egy képzeletbeli olvasó, még ha nincs is konkrét arca. Ha mást nem, önmagunkat szólítjuk meg, gondoljunk csak arra, József Attilánál milyen fontos szerepe volt az önmegszólító verstípusnak. Tehát akkor is van megszólítás, ha nincs címzett. És a gyerekkel párbeszédet folytatva, illetve amikor a vers úgy épül fel, mint egy párbeszéd, leplezetlenül bevalljuk, hogy van címzett, akinek közvetíteni akarjuk azt, ami bennünk van. Nemcsak önkifejezés, hanem élethelyzet is.

A gyerekverseknél kiemelt szerepe van a hangzóságnak, fontosabb talán a performatív rész, a felolvasás, mint a felnőtt verseknél. Ami egyfelől nagyon intim dolog, másfelől, bár ma már kevésbé újdonság, de talán még mindig említésre méltó helyzet, amikor a megszólalás férfihanghoz, az apához kötődik.

Az állhat e mögött, hogy az az élesen elválasztott szereposztás, ahol az anya a gondoskodást jelenti, az apa pedig az életpéldát adja, a tanítást szolgáltatja, már nem érvényes minta. A zeneiség pedig a gyerek életének szerves része, mindenre tudnak rigmusokat, azt is mondhatnám, a gyerekek költőként indulnak, csak többségüket leszoktatják róla. Akit nem sikerül leszoktatni, abból lehet a költő. A magyar gyerekvers többnyire kötött formájú, a mondhatóságra törekedett, az utóbbi néhány évtizedben jelent meg nálunk is a svéd típusú gyerekvers. Én is írtam ilyeneket, de nem sokat.

A Balázs kertjéből én először a Látóban olvastam részleteket. Az is az elmúlt időszak újdonsága, hogy szépirodalmi folyóiratok gyerek- és ifjúsági irodalmat is közölnek? Van külön gyerekirodalmi szerzői működésmód?

Engem sajátos kapcsolat fűz a Látóhoz, sokáig főszerkesztője voltam, és ma is jó viszonyban vagyok az aktuális szerkesztőkkel. Kovács András Ferenccel beszélgettünk egyszer, amikor szóba került a gyerekirodalom, a kezébe adtam néhány gyerekversemet, és azt javasolta, tegyük be a lapba. Én pillanatnyi meghökkenés után azt mondtam, rendben van. Nekem amúgy nem lett volna szándékom közölni őket szépirodalmi folyóiratban, de igaza volt, és ez is bizonyítja azt, hogy bár gyerekversekről van szó, felnőttekhez is szólnak, és ez nem leereszkedés, hanem legfeljebb közeledés.

Németh Gábor Dávid

további Interjúk

Lehet-e kritizálni a kritikát?

Párbeszéd arról, mennyire lehet kritizálni egy kritikus munkáját. Elsőként Lapis József véleményét közöljük.

Tovább
„A képeimnek mindig van egy valós, konkrét síkjuk”

Pájer Lilla illusztrátorral Margittai Zsuzsi beszélgetett.

Tovább
Mesével nyitni a világra

Kiss Ottóval P. Szabó Dénes készített interjút.

Tovább