Vissza
  • 2020.06.13
  • Ayhan Gökhan

„Banya és társai nem szorulnak magyarázatra”

M. Kácsor Zoltánt Ayhan Gökhan kérdezte.

Emlékszel, mikor találkoztál először sárkánnyal, dinoszaurusszal, képzeletbeli lényekkel?

Az első találkozásra nem emlékszem, mert gyerekkoromban folyamatosan körülvettek a képzeletbeli lények. Azt gondolom, ebben nincs semmi különös, hiszen a gyerekek még a tündérvilágban élnek. Az talán érdekesebb, hogy a mai napig érzem ezeknek a lényeknek a jelenlétét, valószínűleg ezért is tudnak élményszerűen megszólalni a történeteimben. A Zabaszauruszok főszereplői, Rilex, a tirex, Kunyi, a keselyű és a többiek, vagy például A boszorkány seprűje című könyv banyája nálam nem elvont, idealizált karakterek, hanem olyan hétköznapi jelenléttel rendelkező személyiségek, akikkel akár egy bolti bevásárlás során is találkozhat az ember. (Erről a könyvről a Meseterasz adásában is beszélgettek független szakértőink, nézzétek meg ITT!)

M Kacsor Boszorkany-01

Nyilatkoztad, hogy eredetileg költőnek készültél. Mi térített le a pályáról? A könyveidben azért nagyon ott van a lírai látásmód, nemegyszer pedig egy vers.

Már általános iskolás koromban imádtam az irodalomórákat, de ha szövegalkotásra gondoltam, semmit nem éreztem magamtól távolabb, mint a verseket. Aztán később, úgy tizenhat éves koromban egy ihletett pillanatomban leírtam néhány sort, és akárhogy néztem, el kellett fogadnom, hogy bizony verset írtam. Valószínűleg pocsék vers volt, de onnantól nem volt megállás, több mint tíz éven át költő szerettem volna lenni. Ám hiába minden akaraterő, kitartás, ha valami hiányzik. Hosszú idő volt, mire rájöttem és elfogadtam, hogy nem vagyok igazi lírai tehetség. Sokat gondolkodtam azon, mennyivel jobban jártam volna, ha hallgatok a gyerekkori ösztönömre, amikor még nem verseket, hanem történeteket szerettem volna írni, hiszen amikor a húszas éveim végén visszatértem a prózához, úgy éreztem magam, mint egy hazatérő édesvízi hal, aki addig a sós vizekben próbált megélni. De minél többet töprengtem ezen, annál jobban láttam, mennyi mindent kaptam a költészettől: hatalmas előny, hogy megtanultam például szóképeket alkotni, és helyesen rímelni, így a szereplőim bármikor dalra fakadhatnak, ahogyan azt Barmol, az aranytorkú raptor is teszi a Zabaszauruszokban. A nemrég befejezett A boszorkány seprűje 2. részében pedig kifejezetten sok verses betét szerepel. (A kötet megjelenése 2020 végére vagy 2021-ben várható.)

Polgári foglalkozásod szerint irodalmi muzeológus vagy. Az élettelen tárgyakkal, emlékekkel való foglalkozás hasonló ahhoz, amit a képzeletbeli vagy régen kihalt lényekkel művelsz?

Ez nagyon mókás kérdés! Tetszik a kifejezés, hogy „művelek” valamit a képzeletbeli lényekkel. A tárgyakkal teljesen más a kapcsolatom, mint a képzeletbeli lényekkel. Be kell vallanom, hogy nagyon nem szeretem őket, többször idegesítenek, mint ahányszor örömöt okoznak. De azért a lelkem mélyén tudom, hogy nagy segítségemre vannak. A múzeumi tárgyak persze kissé más kategóriába esnek, egy XIX. századi Madách-levél például izgalmas szellemi időutazásra hív. A muzeológusi munka ráadásul szerencsére sokkal szerteágazóbb tevékenység, mint a tárgyak rakosgatása. Sok kutatómunka is társul hozzá, amiben örömömet lelem. Többször megállapítottam már, hogy valószínűleg még jobb kutató lennék, ha nem költözött volna be a dolgozószobámba az alkotómunka kínzó, de egyben mámorító ördöge.

M Kacsor Kecskés Judit-01

Legutóbb megjelent, A boszorkány seprűje című köteted alakjai jól ismertek az elmúlt évszázadokból. Mit tapasztalsz, a mai gyerekeknél nem történt befogadói törés, tökéletesen tudják értelmezni, elhelyezni ezeket az archetípusokat?

Még annál is tökéletesebben! Vannak olyan archetípusok, melyek talán sohasem fognak kimenni a divatból, mert a lelkünk mélyén élnek, de hát ezért is archetípusok, nem igaz? Persze, az írónak az a dolga, hogy friss és egyedi helyzetben ábrázolja őket. A boszorkány seprűje meséinek klasszikus szereplői nem klasszikus helyzetekben találják magukat, melyekben mégis a saját, archetipikus jellemüknek megfelelően viselkednek. Sokszor ez a helyzetkomikum az izgalom és humor forrása. Az olvasók csak akkor tudják érteni és értékelni ezeket a helyzeteket, ha ismerik az archetípusokat. Amikor a könyvet írtam, egy pillanatra sem jutott eszembe, hogy a mai gyerekeknek ez nehézséget okozna, és szerencsére a visszajelzésekből is az derül ki, hogy a banya és társai nem szorulnak magyarázatra.

A kötet bátran él a humor, az irónia eszközével. Humor és irónia mindent visz?

Valóban, az én mesealkotó világomban a humor és a meglepetés, az izgalmas fordulatok jellemzők. Emellett nagyon fontosnak tartom az igényes és egyedi kifejezésmódot, a szójátékokat, a képzettársításokat. Ezenfelül igyekszem a helyes „mondanivalóval” is foglalkozni, de elsősorban a fantázia és a történetalkotás oldaláról közelítek. Egy gyerekkönyvben valamilyen formában mindig helye van például a pedagógiának, mondom ezt azért is, mert magam is pedagógus végzettségű vagyok. Hiszem, hogy a hiteles történetmesélés, a karakteralkotás és a világépítés az irodalom dolga.

A boszorkány seprűje második része radikálisan más lesz, mint az előző, várható-e elképesztő csavar, az előzőből egy-egy átmentett elem kibontása?

Amikor az első kötetet befejeztem, rögtön úgy éreztem, ebben az ötletben még legalább egy könyv van. „Ide nekem azt a második lehetőséget, hadd dolgozzam ki az újabb sztorikat!” Aztán amikor a Kolibri Kiadó azt mondta, „hajrá!”, én pedig nekiültem dolgozni, éreztem, hogy kissé „szorít a cipő”. Az jutott eszembe, hogy egyszerűen nem írhatok újabb kilenc mesét a korábbi koncepció alapján: túl akartam szárnyalni az első kötetet, továbbmenni, még lazábban kezelni ezeket a bizonyos archetípusokat, még nagyobb teret adni a szereplőknek, kitágítani a mesevilágot, a humorelemeket, a saját stílusomat. Egyszóval szerettem volna az olvasóknak is többet nyújtani, és a saját és a mesevilág határaival is kísérletezni. Komoly munka volt az ötletek kidolgozása, időre volt szükség, mire az agyam „bátrabb” üzemmódba kapcsolt, de megérte. Így történhetett meg, hogy ezekben a mesékben, a boszorkány kínjában Kínába látogat, a varázsgömbjében pedig tévéműsort néz, a dzsinn lámpaárusként véletlenül eladja a saját lámpását, az unikornis pedig ideiglenesen lecsavarozza a varázsszarvát, hogy legálisan indulhasson a lóversenyen. Sok szereplő visszatér az első kötetből, és sok új is fellép. Szóval, hogy lesz-e csavar, és radikális lesz-e? Én azt hiszem, igen, de majd az olvasók mondják ki az érvényes jelzőket.

M Kacsor Kecskés Judit-02

Figuráid sokszor szerethetően esetlenek, ilyen-olyan hibákkal rendelkező lények. Titkon foglalkoztat, hogy az empátiát, elfogadást is „beleneveld” a gyerekekbe a meséiden keresztül?

Egyszer azt olvastam a vízöntőkről (én is az vagyok), hogy elsősorban az egyenrangú kapcsolatokat kedvelik. Nem mondhatnám, hogy hiszek az asztrológiában, de ez telitalálat volt, ösztönösen a barátság, kiegyensúlyozottság és demokrácia híve vagyok. Ez persze nem jelenti azt, hogy a szereplőim között nincsenek alattomos, önző, sőt egyenesen világuralomra törő karakterek, hiszen a világábrázolás így komplex, izgalmas, hiteles. A szereplőim között a végső megoldás szempontjából mégis egy igazán domináns jellemző lehet, amit írsz, tehát főként az empátia és elfogadás mozgatja őket. Ám ahogy előbb mondtam, ez az írói attitűd nálam legalább annyira ösztönös, mint amennyire tudatos.

Rendszeresen veszel részt író-olvasó találkozókon, foglalkozásokon. Mi a tapasztalatod, a mai gyerekek elvárásai nagyon megváltoztak a korábbi nemzedékek igényeihez képest?

Azért nehéz erre válaszolnom, mert nem tudom, milyenek voltak a tíz-húsz évvel ezelőtti gyerekkönyves író-olvasó találkozók. Nekem sajnos gyerekkoromban nem volt ehhez szerencsém, még a könyvhétre sem jutottam el azokban az időkben.  Azt azonban tudom, hogy amikor eldöntöttem, hogy a történeteimet rendhagyó irodalomórák keretében is elviszem a gyerekekhez, tisztában voltam azzal, hogy játékos, humoros, kalandozós, akár mozgásos foglalkozást érdemes kitalálnom, hogy lekössem őket, hiszen a mai gyerekeket nagyon sok inger éri. Ilyen szempontból a gyerekírónak egyértelműen nehezebb a feladata, mintha felnőtteknek írna, hiszen a kicsik elé nem lehet egyszerűen kiülni, beszélgetni a könyvről. Kamasz koromban ismerkedtem meg az Amerikából induló szerepjátékkal, az úgynevezett RPG-vel. Ez egy társasjátékféle, ahol a játékosok egy történetbe csöppennek, melyben maguk dönthetnek a cselekmény folyásáról. Ehhez hasonlóan építettem fel például az Utazás Dínómdánomba című könyv világában játszódó mesefoglalkozásomat: azt szerettem volna, hogy a gyerekek ne egy száraz irodalomórán vegyenek részt, hanem egy mesevilágba csöppenjenek. Ehhez persze több eszközt, például illusztrációkat, puzzle-játékot is használok. Az utóbbi években több száz foglalkozást tartottam, az órák sikerét tapasztalva azt hiszem, sikerült elérni a célt.

M Kacsor Kecskés Judit-03

Kapsz tanácsot a gyerekolvasóktól? Megfogadod őket?

Igen, olykor kapok olyan levelet, melyben ötleteket írnak nekem a gyerekek, de összességében azért ritka az ilyen eset. Vilmos fiam ad néha egy-egy nagyon elmés tanácsot: ugyancsak az Utazás Dínómdánomba című meseregényben szerepel például a Falom Falomb, melynek a termése a falomcukor, a szaloncukor mintájára, ami az ő ötlete. Úgy emlékszem, hogy ez az utolsó pillanatban jött, és kissé megzavarta a szerkesztési folyamatot is, hiszen már a nyomdába kerülés előtt álltunk, én mégis gyorsan belenyúltam még a szövegbe, hogy ez a poén bekerülhessen. Nagyon örülök, amikor látom, hogy a fiamnak és más gyerekeknek is van kreativitása és érzéke a nyelvi humorhoz. A tapasztalatom mégis az, hogy ha egy-egy apró ötlet meg is születik egy kis olvasó fejében, a nagyobb koncepciók kidolgozására ebben a korban még nincs rálátásuk. No de néhány év múlva ez a nemzedék is kitermeli a maga remek íróit!

Ayhan Gökhan

 

további Interjúk

„Viszonylag sokat bíbelődtem a gombbal, mielőtt kabátvarrásba kezdtem”

A Mesteralvók hajnala című Hubby-díjas regényről Poós Zoltán beszélgetett a szerzővel, a fotókat Bach Máté készítette. Holnap Szokács Eszter írását olvashatjátok a könyvről.

Tovább
„Érdemes jól, keményen dolgozni”

Az Év Gyerekkönyve-Díj idei mezőnyéről, elvárásokról és a kortárs gyerekirodalom helyzetéről a zsűri egyik tagját, dr. Hansági Ágnest kérdeztük.

Tovább
„A fantasztikum lépten-nyomon tetten érhető”

Interjú Orosz Annabella illusztrátorral. Both Gabi és Ayhan Gökhan kérdezett.

Tovább