A Pál utcai fiúk a Török Nemzeti Oktatási Minisztérium kiadásában, 1944-ben jelent meg első ízben törökül, a magyarul kiválóan tudó Necmi Seren fordításában. A regényt 2009 óta az egyik legnevesebb török kiadó – többek között a Nobel-díjas Orhan Pamuk műveit is megjelentető – Yapı Kredi Yayınları adja ki.
A YKY-nál a könyv eddig ötvennyolc (!) kiadást ért meg. A Fábri Zoltán által készített 1969-es filmadaptációt pedig nemrégiben vetítették a TRT2 török televíziós csatornán. A török könyvesportálokon hosszú évek óta töretlen népszerűségnek örvend a regény.
A könyv török fordítójaként mit gondolsz, A Pál utcai fiúk történetének mely motívumai állnak közel a török olvasókhoz? Mit érezhetnek ismerősnek az 1889 márciusában, a számukra távoli, ismeretlen Józsefvárosban játszódó történet atmoszférájából?
A Pál utcai fiúk először valóban 1944-ben, az oktatási minisztérium gondozásában jelent meg törökül. Azt követően az évek folyamán más-más kiadó gondozásában újra és újra kiadták, tehát valamilyen szinten mindig jelen volt a török könyvpiacon.
Igazán kirobbanó sikerét azonban 2009 után érte el, mikor a javaslatomra a kiadóm beleegyezett, hogy a könyv magyarországi első kiadásának századik évfordulójára új fordítással, ünnepi és különleges kötettel lepjük meg a török olvasókat.
Ennek az emlékkönyvnek a megjelenése után egyre nagyobb lett az érdeklődés a könyv iránt. És valóban, 2022-ben az 58. kiadásnál és már 800 000 eladott példánynál jár. Törökországban évek óta a legnagyobb példányszámban eladott könyvek listáján szerepel.
Idén a török Ifjúsági és Sportminisztérium kérésére minisztériumi logóval ellátott különkiadása is volt, abból a célból, hogy az iskolai rendezvényeken jutalomkötetként örvendeztessék meg vele a tanulókat. A könyvből színházi előadás is lett, a Devlet Tiyatrolarıban (Állami Színházak) Ankarában, Diyarbakırban, Isztambulban és Adanában évekig játszották. Ez Törökországban egy ifjúsági regény esetében valóban páratlan siker.
Miért robbant ekkorát a regény?
Ennek több oka is van. Először is, mint ahogy szoktam mondani, A Pál utcai fiúk hősei nyugodtan lehetnének akármelyik török város poros grundján játszadozó török fiatalok is. A történet, a hősök jellemvonásai, a regényben, a cselekmény hátterében rejlő értékek annyira illenek a török gyerekek karakteréhez, hogy minden török gyerek, aki a könyv végén sírva fakad, joggal érzi úgy, hogy Nemecsek ott van vele.
Ráadásul számukra nem egy kis pesti utcában történnek az események, hanem akár az isztambuli Cevizli utcában is lehetnének. Persze azóta a városok képe és ritmusa nem csak Budapest esetén változott. Ez Törökországra is jellemző. Egyre inkább csökkennek azok a szabad területek, ahol a gyerekek levegőhöz juthatnak, kedvükre játszhatnak. Tűnnek el a grundok a városokból, mint az amazonasi esőerdők! És ez ugyanolyan káros folyamat.
Helyettük monstre épületek nőnek ki a semmiből. De az emlékek még ott vannak. Az utcai csapatokba szerveződés nosztalgikus emlékképei ott is élnek még a társadalom kollektív tudatában.
A Pál utcai fiúk első török fordítását is a Szent Péter esernyőjét török nyelvre átültető Necmi Seren jegyzi. Az általad készített új fordítás 2009-ben, nem sokkal az 1907-es első magyar megjelenés századik évfordulója után került a török olvasók elé. Miért volt szükség új fordításra? Mennyit változott a török nyelv 1944-től 2009-ig? Az általad készített fordítás során mennyiben vetted figyelembe Necmi Seren korábbi szövegét, az általa alkalmazott megoldásokat? E több mint száz éve íródott regény fordítása során mik jelentették a főbb kihívásokat számodra?
Az volt a célom, hogy a regény első kiadásának századik évfordulójára a török olvasók tartalmilag és formailag vonzóbb kiadást vehessenek kézbe, amely az író eredeti üzenetét jobban közvetíti. Úgy gondoltam, hogy ennek a kitűnő regénynek török nyelvre való fordításához többre van szükség, mint a magyar nyelvtudás: érteni kell a magyar emberek lelkivilágát. Meg kell érteni, mit jelentett a század eleji Budapesten, ebben a kibontakozó, épülő, lüktető városban, az országszerte zajló változásokkal, az előző generációk nemzeti függetlenségi törekvéseit soha el nem felejtő felnőttek világában gyereknek lenni. A regény igazából a század eleji magyar társadalom kis modellje. Ezt így kellett tolmácsolni. Aki nem érti ezt, nem értheti A Pál utcai fiúk történetének mély üzenetét.
Ráadásul addigra nemcsak egy fordítása volt a regénynek, hanem évek alatt minimum tizenkét külön fordítás került a török olvasók elé. Ezek között, azt hiszem, kettőt készítettek közvetlenül magyarból, a többi mind közvetítő nyelvekről íródott: angolról, németről, franciáról. Többségében nagyon igénytelen átdolgozások ezek. Voltak köztük 40–50 oldalas, gyatrán kivonatolt változatok is. Én természetesen a fordításom során egyik ilyet sem vettem figyelembe. Az eredeti szövegből kiindulva eredeti megoldásokat kerestem.
Egyébként az én fordításommal megjelenő kötetnek van egy pikantériája is. Nevezetesen a kiadóm előkészítő munkálatai során kiderült, hogy A Pál utcai fiúk eddigi törökországi kiadásainál a szerzői jog kérdése rendezetlen. Úgy értem, hogy 1944 óta, tehát az első törökországi kiadástól 2009-ig, a mi verziónk megjelenéséig a török könyvkiadók által megjelentetett összes kötet gyakorlatilag kalózkiadás volt. A Yapı Kredi Yayınları megvette a kötet kiadási jogát, és attól kezdve csak az én fordításom maradt a piacon. A szerzői jog tisztázása miatt késtünk, amúgy pont a jubileumra terveztük volna a kiadást.
Milyen fordítói leleményekre volt szükség, hogy a török olvasó is pontosan értse, sőt érezze az olyan, szinte szállóigévé vált kifejezéseket, mint például a gittegylet, a grund vagy az einstand? A XX. század eleji pesti gyermeknyelv fordításakor – lásd a kis Weisz híres mondatát: „Gyönnek, gyönnek, ebből a gyövésből nagy einstand lesz” – mennyiben tudtál támaszkodni a török ifjúsági irodalom gyermeknyelvi hagyományaira?
A „gittegylet”, a „grund” megteremtette saját legendás útját a török fiatalok között, és ugyanúgy szállóige lett belőle. Az „einstand” magyarázatra szorult, mert ez egy nagyon közép-európai fogalom. Az üveggolyós játék, az osztály szigorú élete, az iskola előtti árusok jelenléte vagy szomszéd utca gyerekeivel való ilyen-olyan harc ugyanúgy sajátja a török gyerekeknek, mint a magyaroknak. Nem kellett nagyon dolgozni rajtuk, hogy ne hassanak idegen motívumokként.
Ennek a történetnek az átültetésében nem is a török ifjúsági irodalom hagyományára támaszkodtam, inkább saját gyermekkori emlékeimre. Az eredmény pedig izgalmas lett.
A török kiadáshoz írt fordítói előszóban megemlíted, milyen öröm volt a pesti otthonotokhoz közel eső Pál utcában az akkor kilencéves kislányoddal séta közben felfedezni a Pál utcaiak győzelmét hirdető kis emléktáblát azon a bérházon, melynek helyén egykor „a grund” állt. Ha a magyar olvasó ma Isztambulban jár, merre érdemes elindulnia, ha a valahai török Nemecsek Ernők kiáltásait őrző, egykori „kedves grundok” nyomaira kíváncsi?
Budapest általam egyik legkedveltebb vonása, hogy a város értékeli és őrzi, sőt a múlt értékeire folyamatosan építve gazdagítja a saját történetét. A Pál utcai fiúk története, a szobrokkal, az emléktáblákkal, a füvészkerttel, benne a medencében a Nemecsek-szoborral a legjobb irodalomtörténeti példa erre. Nemcsak mi jártunk annak idején a kis családunkkal A Pál utcai fiúk nyomában Pesten, hanem azóta sok-sok török vendégemet is végigkísértem ezen az útvonalon.
Sajnos ugyanez nem mondható el a török városokról, és főleg fájdalmas ennek hiánya egy olyan történelmi város esetében, mint Isztambul. Ez a város jelenleg közel 18 milliós lakosságú, amely 1940-ben csak 780 000, és még 1980-ban is csupán kétmillió volt. A nagy bevándorlás leradírozta a város történelmi negyedeit, helyettük újak épültek. Nemcsak grundok tűntek el a gyorsan változó világváros Isztambulban, hanem fontos történelmi emlékek, sőt műemlékek is.
Talán az utóbbi időben egyre többen hiányolják ezt. Legalábbis az irodalom vonatkozásában látunk olyan kezdeményezéseket, hogy egy-egy híres isztambuli író lakását múzeummá alakítják.
Nemecsek Ernő, Boka János olyan nemzetközi ismertségre is szert tett ikonikus alakjaivá váltak a magyar ifjúsági irodalomnak, akárcsak az angoloknál Twist Olivér vagy Tom Sawyer. A századfordulós török ifjúsági irodalomnak vannak-e hasonló népszerűségnek örvendő hősei? Mennyire váltak ismertté a saját hazájukon kívül?
A török irodalom a fiatal irodalmak közé tartozik, s az ifjúsági irodalom még fiatalabb. A XX. század harmincas-negyvenes éveitől kezdve egyre több ifjúsági regényt lehet látni. Talán itt Hüriye Öniznek Köprüaltı Çocukları és Kemalettin Tuğcunak Sokak Çocuğu című regényeit lehet említeni. Főleg Kemalettin Tuğcu alkotott ezen a területen páratlan módon; több mint száz ifjúsági regény fűződik a nevéhez. Úgy gondolom, az elmúlt négy-öt generációban nem sok török gyerek lehet, aki nem olvasta ezeknek az íróknak valamelyik regényét. A híres Nobel-díjas török író, Orhan Pamuk egy interjúban említi, hogy érett író korára jött rá, íróként mennyire nagy hatást gyakorolt rá Kemalettin Tuğcu. Ezek a könyvek azonban, azt hiszem, nem lépték túl Törökország határait.
Hogyan jellemeznéd a török ifjúsági irodalom helyzetét napjainkban? Milyen típusú könyvek, szerzők a legnépszerűbbek a fiatalok körében?
A XX. század második felében egyre gazdagabb lett a török gyermekirodalom. Ebben természetesen szerepe lehet annak, hogy kitágultak a határok, és a világirodalom könnyebben elérhető lett. Tehát alapvetően azokat a tendenciákat követte, mint a világ többi részén.
Talán ennek tudható be, hogy a Harry Potter sikere nyomán az utóbbi időben egyre több török gyermek- és ifjúsági könyvvel találkozom, amely fantasztikus hőseivel inkább a varázslatok világába kalauzolja az olvasókat.
Pál Laura