Fotó: Les Anderson/ Unsplash
Vissza
  • 2021.01.13
  • MeseCentrum

Nőírás

A feminizmus és az irodalomkritika találkozása.

A feminista irodalomtudomány nem azonos a női jogok kérdésével foglalkozó diskurzusokkal, vagyis az összefoglaló néven emlegetett feminizmussal, bár kialakulása egybefonódik vele.

A feminista irodalomtudomány két markáns ága rajzolódik ki a nyolcvanas évekre: a feminista kritika és a feminin elmélet (Elaine Showalter, 1979; 1985).

A feminista kritika (női kritika / günokritika) a feminista irodalomtudománynak csak az egyik iránya. Azzal foglalkozik, hogy miről és hogyan írnak a nők; jellemzően milyen témákra fókuszálnak, milyen struktúrában; milyenek a női történetek, illetve ezeknek a pszichodinamikája.

A feminista kritikusok közül sokan a női szöveg megjelenésének körülményeit, forrásait stb., tehát a kontextusát is vizsgálják.

A női kritika például összegyűjtheti a nőírókra jellemzőnek vélt retorikai taktikákat. A nyolcvanas évektől ilyeneknek tartanak egyes stilisztikai alakzatokat: a túlbeszélést, a túlírást, a többszólamúságot, az öniróniát, az elbeszélő hang elbizonytalanodását. Foglalkozhat a női kritika a nőiesnek tartott műfajokkal. Ezek jellemzően a szüzsé nélküli történetek: a napló, a lányregény, a verses vallomás, a receptkönyv, vagy akár ilyennek tartották a nyolcvanas évek elején a gyermekirodalmat is.

Meselexikon_2021_1-01
Fotó: Yuri Efremov/ Unsplash

A feminin elmélet a feminista irodalomtudomány másik ága. A feminitás konstrukciójával, tehát megképződésével foglalkozik, vagyis azzal, hogyan jön létre, és miként intézményesül a női, a másodlagos, a periférikus. Perifériára szorulók nem csak a biológiai nők vagy a nőies tulajdonságok, írásmódok lehetnek. Ezek a jelenségek szintén kontextusukban vizsgálhatók.